Miért nem vonzó a diétás kaja?

Míg az ételek többségét állaguk, elkészítési módjuk és ízük szerint ismerjük, az egészségesnek mondott élelmiszerekről elsősorban a tápanyagtartalom és a várt hatás jut eszünkbe. De lehetnek-e finomak a funkcionális ételek?

Ahogy több fejlett országban, hazánkban is egyre nagyobb problémát jelent az elhízás. A súlyfelesleg pedig híresen nagy mértékben növeli a szív- és érrendszeri, illetve a daganatos megbetegedések, a cukorbetegség, az ízületi fájdalmak és még számos egészségügyi probléma kialakulásának valószínűségét, s így az egyik legjelentősebb közvetett haláloknak számít. A többség ennek ellenére úgy tűnik, nem sokat tesz az ügy érdekében.

Az egészségtelen életmód jelentős rétegeket érint, és a javulás elenyésző - írja Magyarország, 2015 című tanulmányában a Központi Statisztikai Hivatal. A 2014-es európai lakossági egészségfelmérés (ELEF) eredményei szerint 

a felnőtt lakosság több mint fele, a középkorú férfiak 71 százaléka (!) túlsúlyos vagy elhízott.

Elmélet, gyakorlat

Egészségtudatosságban egyébként még aránylag jól állunk: a diplomások 93, az alapfokú végzettségűek 66 százaléka gondolja úgy, hogy nagyon is sokat tehet az egészségéért. Amikor azonban a tettek mezejére kellene lépni, azt látjuk, hogy

a lakosság több mint kétharmada naponta 10 percet sem szán testedzésre.

Úgy tűnik tehát, hogy az ideális testsúly elérésének és fenntartásának kulcsát elsősorban az egészséges táplálkozásban keressük. Több-kevesebb sikerrel. Az emberek döntő többsége (93 százalék) saját bevallása szerint naponta fogyaszt például zöldséget vagy gyümölcsöt, az ajánlott beviteli értéket (400 gramm) azonban a lakosság harmada éri csak el. Hasonló a helyzet a só- és cukorbevitellel is, melyek mindegyike többszöröse az előirányzottnak.

dk
Shutterstock

Fogyókúra, diéta

A táplálkozásra irányuló fokozódó tudatosság és figyelem nyomán a különféle fogyókúrák és testsúlycsökkentő programok is rendkívül népszerűvé váltak. Olyannyira, hogy a speciális étrendek között folyamatos és kiélezett verseny zajlik, időszakos divatok és trendek uralják a piacot. Ma már számtalan étteremben, menzán, illetve ételfutár szolgálatnál elérhető valamilyen (a nagyobb cégeknél akár többféle) diétás menü is. Kétségtelen előnye ezeknek a szolgáltatásoknak, hogy megkímélnek a speciális étrend rendszeres előállításának felelősségétől - amin egyébként a legtöbb fogyókúra és egészségprogram elvérzik.

Ha azonban közelebbről is megnézzük a diétás kínálatot, azt látjuk, hogy ezek a spéci kaják bizony nem valami hívogatóak. Lássunk néhány példát:

Kalóriaszegény. Lassan felszívódó szénhidrát. Sovány hús. Saláta, öntet nélkül. Súlycsökkentő. Zsírégető. Diétás. Fogyókúrás. Cukormentes. Édesítőszerrel készült.

Szóval nem igazán az ételek élvezeti értékére, sokkal inkább azok hatására van kihegyezve az ajánlat. Akinek pedig fontosak az ízek, vagy például az, hogy jól lakjon, nem valószínű, hogy hosszabb távon is szívesen választja az ilyen fogásokat. Ezt egyébként szisztematikusan végig is nézték egy amerikai kutatásban, ahol egészségesként és hagyományosként kínált menük választékának csaknem 45 ezer szavát elemezték. Az eredmények szerint az egészséges ételek leírásában a standard ételekéhez képest ritkábbak voltak a következő szavak: 

  • érdekes és izgalmas,
  • tradicionális,
  • tipikus amerikai,
  • texturált,
  • provokatív,
  • csípős,
  • kézműves jellegű,
  • ízletes és
  • lágy,

Gyakrabban fordult azonban elő, hogy

  • valamilyen külföldi étel,
  • friss,
  • egyszerű,
  • zsírszegény,
  • milyen tápanyagokat tartalmaz, illetve, hogy
  • mi(ke)t nem tartalmaz.

Egészséges, finom

"A megfelelő tápanyag-, vitamin- és ásványianyag-ellátottsághoz, a hiányállapotok és a túlzott bevitel okozta egészségproblémák megelőzéséhez elengedhetetlen a változatos táplálkozás, különösen a zöldség-, gyümölcsfogyasztás növelése, az állati eredetű zsírok, a magas só-, cukortartalmú élelmiszerek fogyasztásának mérséklése, a gabonafélék, különösen a teljes kiőrlésű gabonák, a zsírszegény tej és tejtermékek valamint a halak fogyasztásának növelése. Ehhez kiemelten fontos a lakosság tájékoztatása az egészséges táplálkozás irányelveiről, a korszerű, közérthető élelmiszeralapú ajánlások terjesztése, az egészséges élelmiszerválaszték megteremtése és elérhetővé tétele." -írja a 2014-es OTÁP felmérés kapcsán az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.

A tapasztalatok, valamint a fenti kutatás eredményei is megerősítik azonban, hogy ha tartós eredményeket akarunk, a valóban kiemelten fontos tájékoztatás mellett az egészséges étkezés egyéb dimenzióit is figyelembe kell vennünk. Ezek között pedig az ételek ízletessége és élvezeti értéke csak egy. Az amerikai listából jól látszik még az is, mennyire fontos például, hogy milyen ételek számítanak hagyományosnak egy adott kultúrában.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek