Ahogyan a gyerekek cseperednek, a szülői szerepek a gondoskodás, a gyermek szükségleteinek kielégítése felől egyre inkább a nevelés felé tolódnak el. A szocializáció folyamatában a szülő megtanítja a gyermeknek, hogyan alkalmazkodjon a társas környezet szabályrendszeréhez, és persze azt is, hogy miként érvényesítheti saját érdekeit egy adott közösségben. Társas készségeinek fejlesztésével segíti abban, hogy egyre sikeresebben eligazodjon az életben, és később önállóan is megállja majd helyét a világban.
A szülő hitelességét ebben a folyamatban pedig egyszerűen az adja, hogy ő a felnőtt. Vagyis tapasztalatból tudja, hogy a dolgok hogyan működnek, tudja, hogy az életben meghozott döntések milyen következményekkel járnak, és van valamilyen elképzelése arról is, hogy ezek alapján hogyan kalauzolja gyermekét a mindennapokban.
A bölcs öregek kora
Ezek az évszázadokon, évezredeken át élő alapvetések a digitális világban azonban már egyszerűen nem érvényesek. Nem igazak. A digitális világban a szülők nem hitelesek. Éppen az az élettapasztalat hiányzik ugyanis, ami a hitelességet adná. A digitális világban a gyerek egyedül marad. Senki sem tudja jobban, senki sem bölcsebb, senki sem tapasztaltabb. A digitális világban a gyereket nem lehet biztonságot adó szülőként kísérni. Egyenrangú (ha nem alárendelt) félként lehet. Erre gondoltam először, miután Allison Havey és Deana Puccio Szex és lájk és közösségi média című könyvét végigolvastam.
A bölcs öregek korának alkonyát talán az első mobiltelefonok is már hirdették: A nagypapának ne küldj sms-t, úgyse tudja elolvasni! Aki ráadásul ekkor, vagyis az első butatelefonok idején volt tizenéves, sokszor a szüleivel egy időben kapott készüléket. Ki tanulja meg hamarabb használni? Nem hogy egy gazdagabb élettapasztalat nem állt a szülő oldalán, de sokszor még a kezelési útmutató (túl kicsi betűkkel, túl angolul, túl sok szakkifejezéssel stb.) is problémát jelentett. Lássuk be, a Nintendón cseperedő generáció valamivel jobb viszonyt ápolt a gombokkal.
Később azután már a közös rajt is elmaradt. Aki szülőként előbb használt Twittert, Instát, Snapchatet vagy éppen Tindert, mint tizenéves gyermekei, azt mondhatja: könnyű dolga volt. Az az élettapasztalat azonban, hogy milyen tizenévesként fent lenni ezeken a médiumokon, végérvényesen hiányozni fog.
Ami online történik, Vegasban is marad
A digitális bennszülöttek szüleinek dedikált könyv kilenc fejezete a szerzők egy közös projektjének bemutatásával indul. Nem egy unalmas beszámolót, hanem egy nagyon is sokkoló, számokkal, idézetekkel és történetekkel színesített írást kell itt elképzelni, melyben olyan kérdéseket járhatunk körbe, mint például, hogy miért éri meg a személyes találkozás helyett inkább online randizni, vagy miért érzi szükségét egy 13 éves lány, hogy meztelen fotókat küldjön magáról bárkinek.
Az egyes fejezetek később egyesével bontják ki a jelentősebb témaköröket a szextingtől a pornón át a randidrogokig, minden fejezetben szülői útmutatóval, tippekkel, tanácsokkal és persze további ajánlott olvasmányokkal.
A szerzők javaslatai arra, mit kezdjen valaki szülőként egy-egy ilyen posztmodernnek ható jelenséggel, jól mutatja azt is, hogy a problémák jelentős része – bár az online térben alakul ki – offline jelent igazán nagy veszélyt a gyerekekre. Az interneten villámgyors terjedésre képes szexting következményei például nagyon is valósak: a meztelen és/vagy erotikus szelfik illetéktelen kezekbe kerülve komoly visszaélésekre adnak módot, az áldozat pedig eközben súlyos traumát szenved el. Az online fellelhető pornó ugyanígy a hús-vér szexben, a valóságos emberi kapcsolatokban él tovább, az online szexuális zaklatás sokszor offline folytatódik, stb.
Jogok
Ahogy a szerzők eredeti projektjében, úgy könyvükben is kiemelt cél a szexuális bűncselekmények, és így a velük járó traumák megelőzése. Mivel egyikük (Deana Puccio) hosszú éveken át erre a témára szakosodott ügyészként dolgozott, a gyakorlatilag minden probléma esetére jogi tanácsokat is kapunk. Ebből a megközelítésből azonban világosan látszik az is, hogy a szexuális bűncselekmények megelőzéséhez, messze nem elég a büntetőjog ereje.
„A fiúknak nehezebb. Ha például mondok valamit, az máris szexuális bűncselekmény. Mindig mi vagyunk a rosszak. Mindenért minket hibáztatnak. A csajok persze kacérkodhatnak. Az egyik pillanatban rámásznak az emberre, a következőben meg, puff... már nem is létezem.”
– mondja a szerzők interjús felmérésében egy 17 éves fiú.
Ebben az idézetben pedig nem a fiú által panaszolt kettős mérce vagy méltánytalan elbírálás a legfontosabb, hanem éppen az, hogy a szexuális erőszak vagy zaklatás lényege mennyire nehezen ragadható meg egzakt módon. Hogy a szélesebb körű megelőzéshez elsősorban nem törvényekre, hanem kultúrára van szükség.
Olyan kultúrára, amely közösségi szinten ad kereteket a társas együttélésnek, legyen az baráti program, randi, párkapcsolat vagy szex. Olyan kultúrára, amelyben aki felnő, tisztában lesz azzal, hogyan bánjon a többi emberrel, és mi az, amit nem engedhet magának. Egy ilyen kultúra pedig az online és az offline térben egyaránt érvényes.
A Szex és lájk és közösségi média legnagyobb érdeme pontosan az, hogy a szülők offline tapasztalatát közös nevezőre hozza gyermekeik online élményeivel. Vagyis a való élet tudását, a való életben szerzett jártasságot a digitális világban is érvényessé teszi. Aki tehát úgy érzi, saját élettapasztalatával semmire sem megy már a 21. században, esetleg még gyermeke is van, annak Havey és Puccio könyve mindenképpen kötelező olvasmány!