Két pohár bor, és te is száz évig fogsz élni

Azért edzeni sem árt a 90 évesek életmódját górcső alá vevő kutatók szerint. Néhány plusz kiló viszont akár még jól is jöhet.

A több mint 1600, legalább 90 éves résztvevő életvitelét megvizsgáló kutatók számos olyan tényezőt azonosítottak, amely szemlátomást segít abban, hogy valaki ilyen sokáig húzza. A neurológus Dr. Claudia Kawas által lefolytatott 15 éves kutatás eredményeiről az Independent számolt be.

A legújabb életelixír

A legmeglepőbbnek talán az tűnik a tanulmány konklúziói közül, hogy a napi két pohár sört vagy bort elfogyasztó nénik és bácsik körében 18 százalékkal kisebb volt az esélye, hogy idő előtt meghaljanak. Sok múlhat persze a résztvevők genetikai adottságain is, de a magyarázatokkal egyelőre nem foglalkozó kutató szerint szinte biztos, hogy a mértéktartó iszogatás hozzájárul ahhoz, hogy sokáig élhessünk. Hasonlóan meglepő, hogy az elhízottnak még nem minősülő, enyhén túlsúlyos résztvevők is jobban teljesítettek a szikár társaiknál. Igaz, ők csak 3 százalékkal javítottak a túlélési esélyeiken.

shutterstock 401030605

Egy hobbira mindenképp szükséged lesz

Az már kevésbé meglepő, hogy a rendszeresen edző és a hobbijukkal eleget foglalkozó öregek kilátásai is sokkal jobbak a neurológus szerint, mint a kevésbé aktív táraiké. Hobbifronton mondjuk nem árt, ha rendesen odateszi magát az ember, napi két órára is szükség lesz ugyanis, ez azonban még az ivászatnál is jelentősebb mértékben, 21 százalékkal csökkenti az idő előtt bekövetkező halálesetek kockázatát. Válaszd a sörfőzést vagy a borászatot, és két legyet üthetsz egy csapásra!

Testmozgás terén 15-45 perc is elég ugyanakkor: a rendszeresen edző öregek 11 százalékkal javítottak a kilátásaikon.

Szuperöregek

A szellemi frissesség megőrzése ugyanakkor már inkább a géneken múlik, és bár a mélyebb és kielégítőbb személyes kapcsolatok sokat segíthetnek, sok múlik azon is, milyen mennyiséggel rendelkezik valaki az Alzheimer-kórral is megbirkózó von Economo idegsejtekből. Azok a „szuperöregként” leírt idősebb emberek ugyanis, akik olykor még a húszéveseknél is több ilyen idegsejttel rendelkeznek, egészen a halálukig képesek megőrizni a szellemi képességeiket.

Oszd meg másokkal is!
Mustra