Ennyibe kerül a boldogság

Kelet-Európában csupán évi 11 millió forintra van szükség a boldogsághoz.

Sok múlik ugyanakkor azon is, hova született valaki. A jómódú országokban és térségekben, ahol nagyobbak a fizetések, pénzből is több kell ahhoz, hogy valaki igazán boldognak érezze magát. A 164 ország adatai alapján készült tanulmány szerint azonban arra is érdemes vigyázni, nehogy túl sokat keressen az ember, egy bizonyos pont után újra csökkenni kezd ugyanis az általános elégedettség és a boldogság szintje. A hiánypótló tanulmány eredményeiről a Science Alert írt.

Csak nehogy többet keress a kelleténél!

A tanulmány egyik szerzője, a pszichológus Andrew T. Jebb szerint nem igaz tehát, hogy semmiféle plafon nem létezik, és minél többet keres valaki, annál boldogabb lesz. Létezik ugyanis egy küszöb, ami felett úgy tűnik, teherré válik az a rengeteg pénz. Az 1,7 millió ember véleményét alapján összeállított tanulmány szerint évi 95 ezer dollár, azaz 23,5 millió forint kell ahhoz, hogy valaki elégedett legyen az életével, ahhoz pedig, hogy napi szinten jól érezze magát valaki, 18,5 millió forintra lesz szüksége. Ez persze csak az átlag, hiszen a jómódú országokban sokkal magasabbak ezek a számok.

Az ausztráloknak például 31 millió forintnyi dollárt kell összeszorgoskodniuk egy évben, hogy elégedettek lehessenek az életükkel, Délkelet-Ázsiában viszont már 17 millió forint is képes jókedvre deríteni valakit. Kelet-Európában és Latin-Amerikában pedig csak az ausztrálok kielégítéséhez szükséges összeg harmada és negyede kell ahhoz, hogy valaki elégedetten dőlhessen hátra.

shutterstock 451082635

Hagyd ott a sulit!

A kutatók szerint ezek az összegek csak egyénekre lebontva érvényesek csak, a családosok szükségletei minden bizonnyal eltérnek ezektől az összegektől. Egyébként úgy tűnik, a nőket nehezebb kielégíteni: a globális átlagokat figyelembe véve úgy 2,5 millió forinttal több kell nekik ahhoz, hogy elégedettnek érezzék magukat. Még nagyobb ugyanakkor a különbség a tanulatlan és a tanult emberek között, a magas végzettségű kis minyonok elégedettségéhez ugyanis 11 millió forinttal többre van szükség, mint a tanulatlan társaikéhoz.

VISZED INNEN, DE RÖGTÖN!

A határértékek átlépése ugyanakkor nem tesz jót az elégedettség érzésnek. A napi szintű derűt nem nagyon befolyásolja a plusz pénz, az általános elégedettség viszont csökkenni kezd a kutatók szerint, ha az említett összegeknél többet keres valaki. Ez persze valószínűleg nem közvetlenül az anyagiakkal, hanem a nagyobb keresettel gyakran együtt járó több munkával, kevesebb szabadidővel és nagyobb felelősséggel van összefüggésben.

Nem kell tehát mást tenni, mint egy szegényebb országba születni, kihagyni az iskolát és elkerülni, hogy… nő legyen valaki. Máris könnyebb lesz a dolgod!

Oszd meg másokkal is!
Mustra