Miért nő mindig vissza az a pattanás?

Idegesítő és frusztráló persze, ha egy makacsabb patanás mindig ugyanoda nő vissza, de azért előnye is van a dolognak: legalább tudod, honnan támadnak majd!

A pattanások és mitesszerek között is a gonoszabbak és alantasabbak közé tartoznak azok a szívós példányok, amelyek az eltakarításuk után pár nappal visszanőnek, pont mint a hülye bohóc a cirkuszban, aki azt kiabálja hogy „Van mááásik!” A Lifehacker szerint többféle oka is lehet annak, ha egy bizonyos helyen szemmel láthatólag tartósan tábort ütnek a pattanások.

A pattanások titkos élete

Az aknés bőrre különösen jellemző, hogy a túl sok faggyút termelő bőr pórusai eltömődnek és begyulladnak, ami könnyen kisebb-nagyobb fertőzésekhez vezethet. Dr. Katie Beleznav, egy kanadai bőrgyógyász szerint a bőr alatt kialakuló cisztás pattanások aztán attól függően változtatják a méretüket, mennyire olajos épp az „áldozat” bőre.

shutterstock 206204140

Legalább megtalálod!

Ez csak a legszélsőségesebb eset persze, a test többi részénél több olajat termelő arc, valamint a mellkas és a hát környékén ugyanis rejtett ciszták nélkül is bőven előfordulhat, hogy kinéznek maguknak egy helyet és tartósan letelepednek a pattanások. A nők esetében az állon és az állvonal mentén is gyakoriak a makacsabb pattansok, ez a régió ugyanis különösen érzékeny a faggyútermelést beindító hormonális változásokra. Sokszor persze egy ismétlődő fizikai behatás, például egy biciklissisak is közrejátszik abban, hogy elduguljanak a pórusaink egy bizonyos területen.

A bőrgyógyászok szerint egyébként a szalicilsavat és benzoil-peroxidot tartalmazó készítményekkel vehetjük fel a harcot a makacsabb pattansok ellen, ha viszont mélyebben fekvő cisztákról van szó, mindenképp érdemes egy szakorvos segítségét kérni, és nem otthon fúrni-faragni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra