Nincs is olyan, hogy szerelem első látásra

A szerelem szempontjából igazán mérvadó érzelmek terén elég siralmasan teljesítettek azok, akik egy kutatás során amúgy azt állították, hogy első látásra beleszerettek valakibe.

A Disney filmek műanyag világában már-már mindennapos „szerelem első látásra” nem olyasmi, amit könnyű volna tudományos eszközökkel megvizsgálni, néhány holland kutató azonban mégis megpróbálkozott a dologgal. Az online és laboratóriumi körülmények között is lefolytatott beszélgetéseken kívül néhány villámrandin is részt vettek a kutatók – igaz,csak megfigyelői szerepkörben – az első látásra fellobbanó érzelmek és szenvedély helyett azonban inkább csak testi vonzalmat találtak – írja a Tonic.

shutterstock 360529100

Szerelem első látásra. A biciklit. 

A kutatás során 282 egyetemista válaszolt az akkori párkapcsolatukkal kapcsolatos kérdésekre, amelyek elsősorban a másik iránt érzett érzelmek és fizikai vonzalom szintjét voltak hivatottak felmérni. A résztvevőknek emellett idegenekről készült képeket is mutattak a kutatók, az online válaszoló fiataloknak csak hatot, egy személyesen is kikérdezett 50 fős csoportnak azonban már jóval többet. A randikon résztvevő 65 ember esetében szintén a fizikai vonzalomra és a szerelemre emlékeztető érzések intenzitására voltak kíváncsiak a kutatók.

A már kapcsolatban lévők 33 százaléka válaszolta egyébként azt, hogy ők első látásra szerelembe estek, míg a képek alapján és a randevúk során a résztvevők 8 százaléka számolt be hasonlóan heves érzelmekről. Az ő esetükben azonban nem a valóban szerelmes partnerekre jellemző, az intimitással, a szenvedéllyel és az elkötelezettséggel kapcsolatos érzelmek szintje volt magas: egyszerűen csak vonzónak találták a másikat. (Olyan sajnos egyszer sem volt egyébként, hogy mindkét fél azonnal szerelembe esett volna.)

Ok, jól néz ki.

Ha egy skálán egy fokkal vonzóbbnak találtak valakit, kilencszeresére nőtt egyébként az esélye annak, hogy a „szerelem első látásra” kategóriával írják le az érzelmeiket a résztvevők. A valóban mérvadó, azaz az intimitással, a szenvedéllyel és az elkötelezettséggel kapcsolatos érzelmeik azonban meglehetősen haloványok maradtak a rögtön szerelembe eső Disney hercegeknek/hercegnőknek. Ezeken a skálákon ugyanis általában pont középen helyezkedtek el a hősszerelmesek, ami a semleges és indifferens érzéseknek felel meg.

shutterstock 493651882

A harmaduk elsőre szerelmes lett?

A kutatók szerint tehát inkább az erős testi vonzalom az, ami már első látásra felbukkanhat ilyenkor, ez azonban semmiképp nem összetévesztendő a szerelemmel. A kérdőív kitöltése idején boldog kapcsolatban élő, és állításuk szerint első látásra egymásba szerető partnerek esetében már jóval nehezebb persze igazságot tenni, rendkívül gyakori ugyanis ilyenkor, hogy a rózsaszín felhőkön ugrándozó szerelmesek utólag írják át a múltjukat úgy, hogy az minden romantikus közhelynek megfeleljen.

Oszd meg másokkal is!
Mustra