7 jel, ami arra utal, hogy zátonyra fog futni a házasságod

Tanulj tovább, megúszhatod a válást! Az iskolázottság mellett a házasodók kora és a korkülönbség is sokat számít a kutatók szerint.

Lehetetlen persze 100 százalékos bizonyossággal megmondani, kik és meddig maradnak majd együtt, van azonban néhány tényező, ami jelentős hatással van a statisztikákra. A szociológusok és a pszichológusok szerint az összeházasodók kora, a korkülönbség és az iskolai végzettség is jelentős mértékben befolyásolhatja a végeredményt – írja az IFLScience.

1. A házasságkötők életkora

Persze valóban az a legfontosabb, hogy tényleg készek-e rá a felek, hogy hosszú időre elkötelezzék magukat egymás mellett, ez pedig nem feltétlenül az életkor függvénye. Ennek ellenére úgy tűnik, sokkal jobbak az esélyei azoknak, akik a 20-as éveik vége felé vagy a harmincas éveik elején házasodnak össze. A már tizenéves korukban, vagy a 32. életévük betöltése után összeházasodó párok esélye ezután már folyamatosan romlik. A Utah Egyetem egyik kutatója, Dr. Nicholas Wolfinger szerint mindez azt jelenti, hogy a 32. életévüket már betöltött felek minden egyes év késésért a válás esélyének 5 százalékos emelkedésével fizetnek.

shutterstock 529081600

Emellett a korkülönbség is jelentős kockázati tényező. Egy 2015-ös kutatás szerint egyetlen év korkülönbség 3 százalékkal emeli a válás kockázatát. Ha egyetlen vacak kis év is mérhető, nem túl meglepő, hogy egy 10 éves szakadék bizony jelentős veszélyeket jelent egy kapcsolat számára. 5 év korkülönbség egyébként már 18 százalékkal, 10 év pedig már 39 százalékkal növeli egyébként a válás veszélyét, legalábbis az egykorú felek házasságához képest.

2. Munkanélküli férj

Kevésbé fontos, de azért felbukkant a statisztikákban az is, hogy dolgozik-e a férj. Azok a házasságok ugyanis, ahol a férj elveszti a munkáját, 3,3 százalékos eséllyel végződnek válással a következő évben, szemben a dolgozó férjeket felmutató házasságok 2,5 százalékos arányával. A nők esetében ugyanakkor nem igazán számít a dolog, állítja a kutatás.

3. A középiskolát azért nem árt befejezni

Egy viszonylag régi, 1979-es amerikai kutatás szerint az iskolázottság is sokat számít. Azok, akik a középiskolát sem fejezték be, az esetek 50 százalékában elválnak ugyanis a kutatók szerint, szemben az egyetemet végzettek 30 százalékos sikertelenségi rátájával.

4. Ha az alattvalódnak tekinted

A Washingtoni Egyetem pszichológusa, John Gottman szerint nem jó ötlet olyan emberrel frigyre lépni, akit titokban lenézünk egy kicsit, ez ugyanis szinte biztosan kivégzi majd a házasságot. (A pszichológus csak „a halál csókjának” hívja a helyzetet.) A másik lenézése mellett az is sokat árt, ha valaki a házastársa viselkedése alapján általánosítani kezd, és a másik személyiségéről kezd beszélni egy-egy apróság kapcsán, mártírkodik, vagy egyáltalán nem reagál a másik kritikájára. 

shutterstock 758630104

5. Ha le sem szálltok egymásról

Egy 13 évet felölelő kutatás szerint azok a párok, akik közvetlenül a házasságuk után túlzottan is lelkesek voltak, nagyobb valószínűséggel váltak el 7 éven belül, mint azok kik csak harmad akkora lelkesedést mutattak a másik iránt. Lassan járj, tovább érsz!

6. Ne vonulj félre!

Néhány 2013-as kutatás szerint az is sokat ront az új házasok kilátásain, ha gyakorivá válik, hogy egy-egy vitás szituáció során az egyik fél egyszer csak magába zárkózik és hallgatással válaszol a másik nyomásgyakorlására. Az ilyen házasságban élők kevésbé boldogok és gyakrabban válnak a kutatások szerint, érdemes tehát a másikra támadás/hallgatás mintát valamilyen konstruktívabb problémamagoldó módszerrel helyettesíteni.

7. Ha egyre több a negatív jelző

Ez inkább a rosszul alakuló és válás felé tartó kapcsolatokról árulkodik persze, de egy interjúkat elemző pszichológus szerint rossz jel az is, ha egyre többször beszél valaki negatív tónusban a házasságáról. A tanulmány szerint sok mindent meg lehet állapítani például abból, ahogy a párok az egymás iránt érzett vonzalmukról beszélnek, ahogy abból is, milyen gyakran hangsúlyozzák az összetartozásukat, és milyen gyakran részletezik tovább, amit a másik mondott az interjúk során. Emellett a negatív megjegyzések gyakorisága, valamint a csalódottságra és a kaotikus házasságra utaló megjegyzések is sokat elárulnak a kapcsolat állapotáról.

shutterstock 141473581

Aki mer, az nyer! Néha.

Ezzel mondjuk nem lettünk sokkal okosabbak, az iskolázottság, a korkülönbség és a házasság pillanatában betöltött életkor viszont valóban sokat nyom a latban. Persze nincs jobb, mint árral szemben úszni: aki szereti a kihívásokat, keressen magának 10 évvel fiatalabb vagy idősebb partnereket!

Mustra