Az összetört szív sosem gyógyul meg igazán

Úgy tűnik mégsem múlnak el nyomtalanul az összetört szív szindróma következményei.

Az Aberdeeni Egyetem kutatói szerint azoknak, akik egyszer a meglehetősen ritka, a japán tintahalhalászok halcsapdájáról elnevezett Takotsubo-szindróma áldozatául estek, hosszú távú egészségügyi következményekkel is számolniuk kell a szívizombántalom miatt. A szomorúságukba majd belepusztuló betegek túlélési esélyeiről a Huffington Post írt. 

A tintahalak begyűjtésére használt edény formájára emlékeztető bal szívkamra hirtelen és drasztikus megnagyobbodásával járó, gyakran halálos kimenetelű szívbántalom valamilyen traumatikus, nagy érzelmi vagy fizikai megrázkódtatással járó esemény, például egy barát vagy hozzátartozó elvesztése vagy egy földcsuszamlás után szokott bekövetkezni. A szívrohamhoz hasonló, mellkasi fájdalom jelezte „rohamok” egyébként szinte kizárólag az idősebb, 58-75 éves nőket érintik. A Harvard szerint a Takotsubóval diagnosztizált betegek 90 százaléka tartozik ebbe a kategóriába. A könnyen elérzékenyedő, sőt, meghasadó szívű nénik állapotáról azonban mindeddig azt hitték, hogy csak ideiglenes és visszafordítható károsodással jár.

shutterstock 650081983

A diagnosztizált esetek alacsony számának megfelelően szintén meglehetősen kis mintával dolgozó skót kutatás szerint azonban később is jóval fáradékonyabbak a Takotsub-szindróma túlélői, és a szívükön is kimutatható a hirtelen megnagyobbodás következtében keletkezett hegszövet. A sérülések következményei emellett a túlélők várható élettartamán is meglátszanak.  A tünetek hasonlósága mellett ebben is hasonlítanak tehát egymásra az összetört szív szindróma és a szívrohamok következményei.

A kutatók szerint mindez azért fontos, mert eddig nem fektettek elég hangsúlyt a kardiológusok az összetört szívű nénik hosszú távú kezelésére, ideje lenne tehát komolyan venni a betegséget.

Blogmustra