Nem a tojás, és nem is a csirke az ételmérgezések leggyakoribb forrása

A legtöbb halálos kimenetelű fertőzés ugyanakkor mégiscsak a baromfiakhoz köthető.

Az Amerikai Járványügyi Hivatal által összesített és szép diagramokkal összefoglalt ételfertőzések és ételmérgezések leggyakoribb forrásai ugyanis a leveles zöldségek, a tojást és a szárnyasokat pedig a gyilkos salátákon kívül a tejtermékek, valamint a gyümölcsök és az olajos magvak közös csapata is beelőzi a rizikós ételek listáján. A Járványügyi Hivatal 10 éves, az 1998 és 2008 közötti időszakra vonatkozó jelentését a Popular Science foglalta össze. 

Veszélyes saláták

A tanulmány alapján úgy tűnik, hogy a legtöbb megbetegedést bizony a növények okozzák. Az ádáz zöldek az összes megbetegedés mintegy feléért, egészen pontosan a 46 százalékáért voltak felelősek a járványügyesek szerint. Közülük is kiemelkednek egyébként a leveles zöldségek, amelyek nagyjából az összes növényi eredetű megbetegedés felét okozzák a tanulmány szerint. A komolyabb, bizonyos esetben akár halálos kimenetelű megbetegedések legnagyobb részét ugyanakkor mégsem a gonosz zöldek, hanem a szárnyasok okozták. A halállal végződő betegségek 29 százalékát okozta valamilyen húsféle a megvizsgált időszak alatt, amelyből nem kevesebb, mint 19 százalék volt a baromfiak részesedése. Ez általában a liszteriózis és a szalmonella számlájára írható egyébként.

shutterstock 551455969

Rántott dinnye

A jó hír az, hogy a komolyabb megbetegedések elkerülése viszonylag könnyű feladat: elég ha odafigyelünk arra, hogy megfelelően átsüljenek a tyúkok és a kacsák, és kezet mosunk a nyers húsok feldarabolása után. A zöldségekkel és a gyümölcsökkel ugyanakkor már nehezebb az ember dolga, hisz ebben az esetben nem igazán opció a kígyóuborkák és görögdinnyék kirántása. Öblítgetni persze lehet, ez azonban valószínűleg nem lesz elegendő, ha tényleg szennyezett a zöldség.

Szerencsére a zöldségek okozta norovírus-fertőzések még így is csak nagyjából 7000 halálos áldozatot követeltek a tanulmány alapjául szolgáló 10 év alatt, ami még mindig sokkal jobb, mint a tejtermékekhez köthető közel kétszer ennyi haláleset. Pláne, ha számításba vesszük a még szárnyasok által kivégzett közel 24.000 embernél is több halálos áldozatot szedő, a titokzatos nevű „meghatározhatatlan” kategóriába eső 30.000 halottat is. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek