Ha női sebész műtött, kisebb a valószínűsége, hogy egy hónapon belül elpatkolsz

Egy tanulmány szerint több szempontból is jobban teljesítenek a női sebészek. Legalábbis rövid távon.

A Torontói Egyetem kutatói egy nyolcéves, 2007-től 2015-ig terjedő periódus adatainak elemzése után jutottak arra a következtetésre, hogy a műtéteket követő 30 napos időszakot nagyobb eséllyel élik túl azok, akiket nők műtöttek. A most megvizsgált nagyjából 104.000 beteg esetében egészen konkrétan 12 százalékkal voltak jobbak a nők által megműtött páciensek esélyei – számolt be a kutatásról az Iflscience.

Az esetleges komplikációk és a kórházban töltött napok száma is kisebb volt valamennyivel a női sebészek esetében, e tekintetben azonban már sokkal kisebb volt a különbség a nemek között. A teljes 8 éves periódusra vonatkozó halálozási adatokat nézve még inkább kiegyenlítődött a különbség a nők és a férfiak között, bár 4 százalékkal még ebben az esetben is a nők „nyertek”. A műtéteket követő 30 napos periódus adatait azért emelték ki a kutatók, mert a sebészek technikai tudása szerintük a közvetlenül az operációt követő időszak során fellépő komplikációk szempontjából ítélhető meg a legbiztosabban.

shutterstock 526407886

Az adatok hitelességét megerősítendő úgy csoportosították egyébként a sebészeket a kutatók, hogy hasonló korú, hasonló tapasztalattal rendelkező, és hasonlóan felszerelt kórházakban dolgozó sebészek kerüljenek összehasonlításra. Természetesen a betegek estében is elvégezték ugyanezt a műveletet, csak a hasonló korú, nemű és gazdasági hátterű betegeket kezelő orvosokat vették ugyanis számításba a nemek közti különbségek megvizsgálásakor.

Egyelőre ugyanakkor sajnos csak a nőkkel kapcsolatos előítéletek eloszlatása szempontjából nevezhető hasznosnak a tanulmány, az okokkal kapcsolatban ugyanis Dr. Raj Satkunasivam, a tanulmány egyik szerzője is csak találgatni tudott. „Nem tudjuk pontosan, miért jobbak a betegek esélyei, ha nők műtötték őket. Talán az előírások pontosabb betartásával, a betegközpontúbb hozzáállással vagy a jobb kommunikációval lehet kapcsolatban a dolog.”

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek