10 szuperegészséges gyógynövény

Az adaptogén, azaz az immunrendszer működését és az emésztést segítő, stresszoldó képességükről is ismert gyógynövényekről és állítólagos élettani hatásaikról Rachel Landon írt könyvet.

A Daily Mail 10 olyan gyógynövényt és gyümölcsöt emelt ki a gyógynövényekkel foglalkozó Rachel Landon könyvéből, amelyek segíthetnek azoknak, akik emésztési problémákkal, vagy épp a stressz és a szorongás által előidézett nehézségekkel küzdenek éppen. Legalábbis ezt állítja róluk a tradicionális indiai és kínai orvoslás. 

Szent bazsalikom

A „gyógynövények királynőjeként” is emlegetett tulsi vagy szent bazsalikom stresszoldó képességéről ismert, és segítséget nyújthat az álmatlansággal és a fáradékonysággal szemben is. A stresszes, szorongással járó helyzetekben, a „megfáradt” idegrendszer revitalizálására szolgál. Rachel szerint emellett a „szervezet túlterheltségét jelző tünetekre, a krónikus fejfájásra, a migrénekre, a megfeszülő izmokra, az enyhébb depresszió tüneteire, az álmatlanságra és a fáradékonyságra is gyógyír lehet”.

shutterstock 336895958

Bókafű

„A tradicionális kínai orvoslás által használt gyógynövények egyik legfontosabbika” – így Rachel. Arrafelé általános immunerősítő hatásáról ismert, segíthet az influenza és a megfázások tüneti kezelésekor is.

Csalán

A botanikus személyes kedvence. Szerinte kitűnő erősítőszer, amelyet elsősorban a kimerültség, a fáradékonyság, és a sok stressz esetén ajánlott fogyasztani. A nagy csalán mindezt a magas vas, kalcium, magnézium, valamint A- és C-vitamin tartalmának köszönheti.

shutterstock 214633237

Ázsiai gázló

Megnyugtatja és relaxálja a szervezetet. Főleg az idegrendszerre hat, de általános immunerősítőként is használható.

Illatos rózsásvarjúháj

Kínában és Oroszországban gyógynövényként használják, és Rachel szerint is növeli a fizikai teljesítőképességet, valamint a termékenység szempontjából kedvező a hatása. Az Egyesült Államok Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti hivatala szerint ugyanakkor nincs rá bizonyíték, hogy bármilyen pozitív hatása volna a szervezet működésére. Cserébe kiváló, boszorkányos mesékre emlékeztető neve van.

shutterstock 435092977

Tajgagyökér

A tajgagyökér vagy más néven szibériai ginzeng a koncentrációskészséget javítja, ezért elsősorban a megterhelő, hosszú munkanapokat nehezen viselő embereknek ajánlja Rachel, ebben az esetben is vitatott ugyanakkor, hogy tényleg hatékonyabbá teszi-e például a tajgagyökér a kemoterápiás kezeléseket, ahogy azt a kínaiak és a többnyire inkább csak a placebohatás segítségével gyógyító „csodaszerek” és táplálékkiegészítők forgalmazói állítják.

Kurkuma

A kurkuma hatóanyaga, a fűszer- és gyógynövény sárgás színét adó kurkumin számos kutatás alapjául szolgált már. Az Alzheimer-kórral, az ízületi gyulladásokkal, és a rákkal kapcsolatos rengeteg kutatás ellenére sem egyértelmű ugyanakkor, pontosan mennyire hatékony az említett betegségek kezelése terén a Rachelként szintén igazi csodaszerként leírt gyógynövény hatóanyaga.

shutterstock 628722068

Ashwagandha

Az indiai ginzeng és álombogyó néven is ismert ashwagandha elsősorban az indiai tradicionális orvoslásban betöltött szerepéről ismert. Yemenben a növény szárított leveléből készített port sebek és égési sérülések esetén használják. Ezt mondjuk valószínűleg nem kéne utánuk csinálni. A gyógynövényes hölgy/sámán szerint elsősorban a stressz és a szorongás ellen jó.

Gyömbér

A méregtelenítést segítő gyömbérnek a megfázások és az influenza esetén vehetjük hasznát Rachel szerint. No meg az emésztéssel kapcsolatos problémák, például az étvágytalanság, a gyomorrontások vagy egy fájó has esetében.

shutterstock 95629390

Amla

Az amla vagy indiai egres a tradicionális orvoslás bölcsei szerint elsősorban a keringéssel és az emésztéssel kapcsolatos problémákon segíthet. Számos kutatás tárgyát képezte már, amelyek közül jó pár tényleg megállapított bizonyos élettani előnyöket, például hogy jótékony hatással lehet a koleszterinszintre is. Ez mondjuk egy gyümölccsel kapcsolatban nem is olyan meglepő.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek