Továbbra sem hatékony, sőt veszélyes a homeopátia

A Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének (EASAC) egyik munkacsoportja új állásfoglalást adott ki a homeopátiás termékek hatékonyságával és biztonságosságával, valamint azok hirdetési és forgalmazási gyakorlatával kapcsolatban.

A homeopátiás és antropozófikus gyógyászati termékek 2015-ös piaca az EU-ban meghaladta az 1 milliárd eurót. A piac évente 6 százalékkal növekszik és egy elemzés szerint világszinten számottevő növekedést fog mutatni egészen 2024-ig - közölte a Magyar Tudományos Akadémia.

Ez elég szomorú adat, ha csak arra gondolunk, hogy azok a korábbi tanulmányok, amelyek szerint a homeopátia néven futó kuruzslás hatékony, minőségileg pongyolák, formailag hibásak és nem vonnak be elegendő résztvevőt ahhoz, hogy valóban bizonyítsák: a homeopátia bármivel is hatékonyabban működik, mint mondjuk egy sima cukorka. De ha ez nem lenne elég: kutatások bizonyítják, hogy az alternatív gyógymódokat választó rákos betegek nagyobb eséllyel, illetve hamarabb halnak meg, mint azok, akik az orvostudomány módszereit alkalmazzák.

Nem hatékony, tényleg

Az EASAC 2017. szeptember 20-án megjelent állásfoglalásában a szakértők összefoglalják a homeopátiával kapcsolatban legtöbbször hangoztatott tudományos kételyeket. A közlemény fő üzenete, hogy a homeopátia által megjelölt hatásmechanizmusok, így a vitalizmus, az elektromágneses jelek és a vízmemória egyikét sem támasztják alá tudományos megfigyelések.

“A víz emlékezetére irányuló homeopátiás elméletet – mely szerint a víz megőrzi a hatóanyag emlékét jóval azután is, hogy annak utolsó molekulája is távozott az oldatból – az EASAC munkacsoportja részletes tudományos elemzésnek vetette alá. A spektroszkópiás mérésekkel is megerősített elméleti jóslatok értelmében tudományosan tarthatatlan bármiféle, az oldott anyagok hosszú távú tér- és időbeli hatását feltételező modell” – írja az MTA.

shutterstock 129552632

A munkacsoport kiterjedt, 110 homeopátiás és ugyanennyi konvencionális klinikai vizsgálatot felölelő részletes irodalmi elemzés nyomán azt is megállapította, hogy a homeopátia klinikumban tapasztalt hatását kielégítően magyarázza a placebó-effektus, vagyis a kezelésben való részvétel tudatának pszichés befolyása. Bár a placebó-hatás a beteg szemszögéből kétségtelenül lehet előnyös, és az is igaz, hogy a hitünknek ereje van, nincs olyan ismert betegség, amelynek esetében meggyőző és reprodukálható bizonyítékok támasztanák alá a homeopátia hatékonyságát.

A szakértők szerint ráadásul “a homeopátia valójában kártékony is lehet azáltal, hogy időlegesen vagy tartósan eltántorítja a betegeket a megfelelő, bizonyíték-alapú orvoslás igénybevételétől, illetve aláássa a betegek és a közvélemény tudományos bizonyítékokba vetett bizalmát. Mindez jelentős következményekkel bír a nyilvános tájékoztatásra, a közegészségügyre, valamint a homeopátia Európai Unión belüli szabályozására nézve.”

Mindezen túlmenően az alternatív gyógymódok azzal kapcsolatban is aggályokat vetnek fel, hogy “a beteg a megfelelő tájékoztatás birtokában egyezik-e bele a kezelésbe, hiszen az egészségügyi szakember esetleg annak ellenére ajánl egy terméket a számára, hogy ő maga tudja: a termék biológiailag hatástalan. Végül pedig a homeopátiás készítmények nem kielégítően nyomon követett előállítási eljárásai kapcsán gyógyszerbiztonsági aggályok is felmerülhetnek” – figyelmeztet az EASAC, mely a homeopátiás készítmények bevizsgálására, szabályozására, feliratozására és forgalmazására vonatkozó ajánlásokat is megfogalmaz közleményében. Az állásfoglalás rövidített formájának fordítását itt olvashatod el.

Oszd meg másokkal is!
Mustra