Nincs olyan, hogy valaki „úgy néz ki”, mint aki öngyilkosságra készül

Egy néhány éve öngyilkosságot megkísérlő nő két képén jól látszik, mennyire nehéz csupán a külsőségek alapján eldönteni, ki az, aki veszélyeztetett.

Az angliai Hullban élő Milly Smith két olyan képet helyezett egymás mellé egy Instagram posztban, amelyek annyira eltérnek egymástól, hogy első látásra csak a 24 éves anyuka piros haja árulkodik arról, hogy ugyanarról az emberről készültek. Az első képen egy látványosan elhanyagolt külsejű és szomorúan a kamerába bámuló, a másodikon viszont már egy mosolygós, kisminkelt és szexi Milly látható. A bökkenő csak az, hogy Milly elmondása szerint mindkét kép elkészültének napján gondolt az öngyilkosságra, az pedig, hogy általában nem úgy néz ki, mint akinek ez jár a fejében, sokáig megakadályozta abban, hogy segítségért forduljon.

Az nem így néz ki

14 éves korában ugyanis azt mondta Millynek egy orvos, hogy „nem úgy néz ki”, mint aki öngyilkosságra készül, ez a mondat pedig majdnem az életébe került.

„Emlékszem rá, mennyire összezavart a dolog, mennyire butának és megalázottnak éreztem magam. Hogy kellett volna kinéznem? Gyógyszeres üveg az egyik kézben, búcsúlevél a msikban? Azok az ostoba szavak majdnem az életembe kerültek” – írja Milly

Elmondása szerint akkor is ez a mondat visszhangzott a fejében, amikor majd 10 évvel később öngyilkosságot kísérelt meg a nappalijában, és csak akkor sikerült megszabadulnia tőle, amikor felébredt a kórházi ágyán és meglátta a szerettei aggódó és szomorú arcát.

Most már 165.000 követőt bátorít rendszeresen

A régebben anorexiával is küzdő nő, aki azóta rendszeresen posztol magáról képeket és sztorikat Instagramon, éppen ezért nem csak azt tartja nagyon fontosnak, hogy a testükkel elégedetlen nők és férfiak megtanulják végre elfogadni magukat olyannak amilyenek, hanem azt is, hogy rávezesse az embereket arra, hogy az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatokat nem jó ötlet olyan sztereotípiákkal összekapcsolni, mint az elhanyagolt külső vagy egy szomorú arc. 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek