Ha szoktál társasozni, talán neked is feltűnt már, mennyi mindent elmond másokról, ahogy játszanak. Van például aki mindig nyerni akar. Nagyon, talán túlzottan is komolyan veszi a játékot. Neki a győzelem az első. Aztán van, akinek az a fontos, hogy együtt legyetek, a játék pedig csak egy játék. Ugyanez megvan a csapatsportokban. Egy baráti focizáson is mindig lesz, aki vérre megy, aki odalép, és lesz, akinek sokkal többet számít a közösség egy-egy kapott gólnál vagy kimaradt helyzetnél. Az emberek személyisége megjelenik a pályán, megjelenik a társasjátékban, és megjelenik az életben is. Ezek pedig gyakran alig térnek csak el egymástól. Ezt bizonyítják egy német kutatás eredményei is, melyben a narcisztikus vonásokat vizsgálták - játékokkal.
A résztvevők a kísérlet elején zsetonokat kaptak, ezeket a játék után készpénzre lehetett váltani, nagyjából mint egy kaszinóban. Az első, nem túl bonyolult játékban annyi volt még csak a feladat, hogy meg kellett osztani ezeket a zsetonokat egy másik emberrel, aki nem kapott. Ha a játékos azt mondta, odaadja a zsetonok felét, akkor az illető annyit válthatott be készpénzre, ha nem adott neki semmit, akkor üres kézzel ment haza. A narcisztikus résztvevők már itt sem voltak különösebben jó fejek, ugyanis szignifikánsan kevesebb zsetont adtak a másiknak, mint a többiek.
A második játék szabályai valamivel bonyolultabbak voltak. Itt mindkét játékosnak voltak zsetonjai, az egyiknek több, a másiknak kevesebb. Első körben akinek több volt, adhatott valamennyit a másiknak. Ha a másik ezt elfogadta, ki-ki mehetett haza a saját pénzével. Dönthetett azonban úgy is, hogy elutasítja, ez esetben pedig bármennyit bedobhatott még a saját zsetonjaiból, a másik pedig annak a háromszorosát bukta. Ha tehát az első körben kevesebb zsetont kapott, mint amennyit igazságosnak tartott, ki tudta egyenlíteni a számlát. Ha például az egyiknek 150, a másiknak pedig 50 zsetonja volt, és a 150-ből csak 30-at ajánlott fel, társa betehetett a sajátjából 40-et, amivel az első játékos a maradék 120-at is bukta. Hogy kevés veszélyesebb dolog van egy sértett narcisztikusnál, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a narcisztikus résztvevők a szerintük méltánytalan ajánlatot akkor is elutasították és büntették, ha azzal összességében kevesebb zsetonjuk maradt, mintha elfogadták volna.
Úgy tűnik tehát, hogy a narcisztikus ember nem csupán önzőbb a többieknél, de ha úgy érzi, sérelem érte, azt akkor is megtorolja, ha azzal magát is sokkal rosszabb helyzetbe hozza, akkor is bosszút áll, ha abban ő maga is tönkremegy. Egy narcisztikust nem nehéz megsérteni, ha pedig sikerül, számítsunk arra is, hogy adott esetekben teljesen irracionális döntéseket hozhat.
