Lehetett látni a jeleket

Chester Bennington öngyilkossága megrázta a világot. Tegyünk meg mindent azért, hogy ilyen tragédiák ne fordulhassanak elő!

Július huszadikán reggel Chester Benningtont, a Linkin Park énekesét holtan találták egy amerikai magánlakásban, ahol a rendőrség információi szerint öngyilkosságot követett el. A tragédiáról a magyar médiából értesültem, és bevallom, semennyire nem ismerem a Linkin Parkot, tagjai magánéletéről pedig még annyit sem tudok. Ezzel a tudatlansággal is olvastam a hírt, majd átkattintottam az eredeti, amerikai tudósításra.

Az énekes magánéletéről mindössze négy mondat állt ott. Pszichológusként olvasva ennek az négy mondatnak minden szava ordítja, hogy ez az ember mekkora bajban van. A napnál világosabban látszik, hogy ezeket a jeleket igenis komolyan kellett volna venni. Mondják, hogy a pszichológus azért ír, hogy minél több esetben fölöslegessé tegye magát. Én most azért írok, hogy ne kelljen ahhoz pszichológusnak lenni, hogy az ember észrevegye a jeleket. Azért kelljen pszichológusnak lenni, hogy lehessen kihez fordulni, ha látjuk, hogy valaki nagy bajban van.

"Chester közeli barátja volt Chris Cornellnek, aki maga is öngyilkosságot követett el májusban."

Goethe Az ifjú Werther szenvedései című regényében a főhős szerelmi bánatában főbe lövi magát. A regény kiadását követően hasonló helyzetben lévő férfiak százai követték példáját, sokan a szó legszorosabb értelmében. A regényben leírt öltözetben, pisztollyal, fejlövéssel. A jelenséget a pszichológia Werther-effektusnak nevezi, és a modellkövetés egy speciális eseteként tartja számon. A tragédiasorozat több esetben megismétlődött később is, elég csak a Seress Rezső Szomorú vasárnapját, vagy a Molnár Csilla halálát követő öngyilkossági hullámra gondolnunk. Nézzük, mi történt most: Bennington a májusi tragédiát követően megható és fájdalmas Twitter-üzenetben búcsúztatta közeli barátját, Chris Cornellt. Két hónappal később, Cornell születésnapján, Cornell módszerével öngyilkos lett.

A két eset közötti összefüggés azonban jó eséllyel túlmutat a Werther-effektuson. Hasonlóan hangos a "Chester közeli barátja volt Chris Cornellnek" mondat is. A már említett tweetben Bennington leírja, mennyi mindent köszönhet Cornellnek, és leírja azt is, nem tudja elképzelni a világot nélküle. Egy ilyen közeli kapcsolat elvesztése, ennyire tragikus körülmények között egy borzasztó nehezen feldolgozható trauma. Ha bárki a környezetünkben ilyen helyzetbe kerül, különösen fontos, hogy támogassuk, adott esetben bátorítsuk arra, hogy pszichológusi segítséget kérjen.

GettyImages-469285550
Miikka Skaffari / Getty Images Hungary

"Az énekes évek óta küzdött az alkohollal és a drogokkal."

Az alkoholizmus és a droghasználat az öngyilkosság egyik legerősebb rizikófaktora. Az öngyilkosságok csaknem negyedét ráadásul ittas állapotban követik el, ami jelzi azt is, hogy a szerhasználat akár közvetlen kiváltó oka is lehet a végzetes cselekedetnek. Jelen esetben ezt persze nem tudjuk. Annyit azonban biztosan tudhatunk, hogy a rendszeres ivás és a droghasználat jól látható tünetei valamilyen belső konfliktusnak. Bárki számára nyilvánvaló, hogy az illető szenved valamitől, nehézségeivel azonban nem képes hatékonyan megküzdeni. Legyen az egy régi trauma, egy veszteség, vagy egy aktuális krízis, a megküzdési folyamat minden esetben támogatható.

"Már korábban beszélt arról, hogy gondolkodott öngyilkosságon, mert gyerekkorában egy idősebb férfi molesztálta."

A mondat első részéről talán nem is kell sokat beszélni. Ha valaki megosztja velünk, hogy öngyilkossági gondolatai vannak, azt egyszerűen minden esetben komolyan kell venni. Pont.

A szexuális abúzus azonban az egyik legsúlyosabb trauma, ami emberrel történhet. Különösen, ha ez gyerekkorban történik. A konkrét esetről persze nem sokat tudunk, de annyit biztosan, hogy Bennington szörnyű traumát szenvedett el gyerekkorában, mellyel mintegy harminc évet együtt élt. Az sem zárható ki, hogy az öngyilkosságon túl szerepe volt ennek az előzőekben említett ivással és droghasználattal is, de ez már feltételezés. Egy ilyen trauma után a gyógyulás pokolian nehéz, és hosszú folyamat, melyhez a legtöbbször szakember segítségére is szükség van. De lehetséges. Ha ismersz olyat, akit hasonló trauma ért, itt tudod elolvasni, mit tehetsz a gyógyulásáért. Hogy ne maradjon vele harminc évig egyedül.

Az öngyilkosság előjelei

  • Öngyilkos gondolatokról, tervekről számol be, halálvágy jelenik meg
  • Kilátástalannak, reménytelennek látja az életét, nincsenek tervei
  • Markáns hangulatváltozásai vannak vagy tartósan mély, depresszív állapotban van
  • Major pszichiátriai zavarral küzd
  • Komoly krízist él meg
  • Érzelmi, társas beszűkültség jelemzi, elutasító másokkal, kapcsolatait elhanyagolja
  • Alkoholizál, drogot fogyaszt
  • Önértékelése drasztikusan alacsony, sikertelennek, feleslegesnek érzi magát 
  • Közeli rokona vagy barátja is öngyilkosságot követett el

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek