18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Az baj, ha valaki önkielégít a párkapcsolatban?

Az önkielégítés egy kapcsolatban kiegészítheti, helyettesítheti, javíthatja, de tönkre is teheti a szexet. A gyakori önkényeztetés oka és következménye is lehet a szexuális és kapcsolati problémáknak. Van azonban olyan is, hogy az elégedettség jele.

Van, aki szerint természetes, mások szerint ártalmas, de olyanok is akadnak, akik szerint egyfajta vészjelzés az önkielégítés egy kapcsolatban. Mindegyikre látni is példát. Ahol jól megfér egymás mellett a maszturbáció és a szex, ugyanúgy előfordul, mint azok az esetek, ahol valamelyik fél túlzásba viszi, és a szexuális élet rovására megy, vagy ahol az egyik vagy mindkét partner az egymástól való eltávolodás tüneteként nyúl többször magához.

shutterstock 490929409

Az önkielégítés és az együttlétek pozitív kapcsolatát elsősorban a nők szexuális működésével szokás összefüggésbe hozni. Eszerint a harmonikus, kielégítő szexuális életet az önkényeztetés mintegy kiegészíti, sőt sok esetben szenvedélyesebbé is teszi. A férfiak maszturbációja ezzel szemben főként az együttlétek alternatívájaként, pótszereként jelenik meg. A saját keze által már kielégült férfi pedig kevésbé fogja kívánni partnerét, az együttlétek megritkulnak, a kapcsolatból eltünedezik a szex. Hogy ez mennyire igaz, annak egy amerikai kutatásban jártak utána, ahol összesen 15738 résztvevőt kérdeztek meg a maszturbációról és a szexről.

Mennyit szexelsz darabra?

A tanulmányban közölt eredményekből az látszik, hogy az, hogy valaki mennyit szexel, önmagában nem különösebben mérvadó maszturbálásügyben, nem tudjuk ugyanis, hogy az most neki sok vagy kevés. Az élelmes kutatók megkérdezték ezért azt is, ki mennyire elégedett a szexuális életével. A két dolgot összevetve pedig az a kevéssé meglepő dolog derült ki, hogy a legnagyobb eséllyel azok a férfiak önkielégítenek, akik keveset szexelnek, és még elégedetlenek is vele. Érdekes eredmény viszont, hogy azok a nők, akik a szexuális életükkel boldogok, minél többet szexelnek, annál nagyobb arányban maszturbálnak is. Egy elégedetlen férfinak tehát úgy tűnik a szex mennyisége nyújthat azért némi kielégülést, így kisebb valószínűséggel nyúl magához, egy elégedett nőnek viszont a gyakori együttlétek még inkább meghozzák a kedvét a maszturbáláshoz.

Léteznek-e a nemi különbségek?

Mindez megmutatja azt is, hogy az önkielégítés kapcsán feltételezett nemi különbségek nem feltétlenül érvényesek. A szexuális életükkel elégedett férfiak esetében a maszturbálás simán megélhet még gyakoribb együttlétek mellett is anélkül, hogy rombolná a vágyat, csökkentené a szenvedélyt. És ugyanígy, az elégedetlen nők is pótolhatják önkielégítéssel a kapcsolatukból hiányzó szexet, legalábbis annak testi részét. A szexuális elégedettség tehát, függetlenül attól, hogy az együttlétek mennyiségéről vagy azok minőségéről van szó, mindkét nem esetében meghatározza a maszturbálási szokásokat. Valójában ezért nem az a fontos, hogy egy férfi vagy nő hányszor nyúl magához egy kapcsolatban, sokkal inkább az, miért és milyen következményekkel teszi. Ha tehát problémának érzed a magad vagy a párod viselkedését ezügyben, az alábbi a kérdéseket érdemes megbeszélnetek, átgondolnotok.

shutterstock 316887476

Van-e a gyakori önkielégítés mögött valamilyen szexuális vagy kapcsolati probléma? Ha a válasz erre a kérdésre igen, úgy a maszturbálás csak tünete egy másik, összetettebb problémának. Pozitív változást ilyenkor csak ez utóbbi közös megoldása fog hozni. Ahogy az a korábbiakból is látszik, a gyakori önkielégítés korántsem mindig problémát takar, egyes esetekben kimondottan a szexuális elégedettséget jelzi.

Titokban történik-e? Sok kapcsolatban a felek titokban tartják egymás előtt önkielégítési szokásaikat. Ahogy például tavalyi szexkérdőívükből kiderült, a kapcsolatban élő nők 42 százaléka gondolja úgy, hogy partnere soha nem néz pornót, ez azonban a férfiak mindössze 2 százalékára volt igaz. Aki pedig pornót néz, az 95 százalékban maszturbál is. Abban az esetben, ebből valamilyen nehézség származik, a titkolózás, az elzárkózás rendkívüli módon megnehezíti a hozzáférést a probléma forrásához, és ezáltal magát a megoldást is.

Milyen problémát okoz? - A gyakori pornóhasználat és maszturbálás igen gyakran masszív szexuális zavarokhoz vezet. Leggyakrabban egyszerűen eltűnik a vágy és ritkábbak lesznek az együttlétek. Előfordul az is, hogy valamilyen minőségi hanyatlás áll be. A korábban harmonikus szexuális együttlétekből kiveszik például az intimitás, és/vagy különféle pornós klisék jelennek meg, ami azután a másik számára nem különösebben izgató. A pornóra maszturbálás és a szexben megélt változásokat a használó azonban sokszor nem köti magában össze, hanem két külön dologként kezeli. Ilyenkor fontos az, hogy a partner visszajelezze számára azokat a változásokat, amiket tapasztal, felhívja figyelmét az összefüggésekre.

A tyúk volt előbb, vagy a tojás? - Ha a gyakori önkielégítés mögött valamilyen szexuális vagy kapcsolati probléma húzódik, látszólag fontos kérdés, hogy melyik volt előbb. A rengeteg nehézség miatt kezd el az ember gyakrabban maszturbálni, vagy éppen a sűrű maszturbálásból alakultak ki maguk a problémák (például a fent említett vágycsökkenés). Ez a különbség azért csak látszólag fontos, mert jó eséllyel ugyanannak az ördögi körnek az egyes állomásai. Ha tehát úgy tűnik, a túl gyakori maszturbálással kezdődött minden, szinte biztosan fogunk találni olyan problémát, ami miatt ez a szokás kialakult. És miután kialakult, újabb problémákat hozott létre. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra