A stresszes munka tényleg ölhet

A Québec University kutatói valamivel több mint 3000 rákos megbetegedést vizsgálva összefüggést találtak a munkahelyi stressz és a rák kialakulásának esélye között - írja az egyetem honlapja. Azt persze eddig is tudták, hogy a stressz szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához vezethet, de eddig nem igazán állapítottak meg ilyen összefüggést a rák esetében.

A stressz leginkább a gyomor-, a tüdő- és végbélrák kialakulásának esélyeit növelte. Ez amiatt lehet, hogy a stressz maga ugyan nem okoz rákot, de a stressz hatására sokan dohányoznak, esznek túl sokat, vagy kezdenek el túl sok alkoholt inni.

A kutatók azt is megállapították, hogy létezik egy bűvös szám, ami után a stresszes munka különösen növeli a rák kockázatát. Eszerint, ha valaki 15 évnél tovább végez egy stresszes munkát, annak már komoly élettani hatásai lehetnek. Azoknál, akik 15 évnél kevesebb ideig voltak dolgoztak ilyen körülmények között, nem mutatták ki a megnövekedett kockázatot.

shutterstock 345950645
Shutterstock

Mi számít stressznek?

A nagy munkaterhelés és a szűk határidők a leggyakoribb tényezők, amik növelik a stresszt, de akad egy rakás más szempont is. Sőt, a lista alapján tulajdonképpen bármi idetartozik, aminek köze van a munkához, kivéve a fizetésnapot.

A kutatásban résztvevők szerint ezek a faktorok járulnak hozzá a stresszhez:

  • ügyfélszolgálati problémák
  • értékesítési feladatok
  • túlzott felelősség
  • ideges természet
  • bizonytalan munkakörnyezet
  • pénzügyi problémák
  • megterhelő vagy veszélyes feladatok
  • felügyelővizsgálatok
  • személyes konfliktusok
  • körülményes munkába jutás.

Mik a legstresszesebb munkák?

Ugyan az irodai munkák között is vannak nagyon stresszesek, mégsem ezek számítanak legrosszabbnak az eredmények alapján. Íme a sorrend nélküli lista: 

  • tűzoltó
  • űrrepülési mérnők
  • ipari mérnök
  • műhelyvezető
  • autó- és vasúti szerelő.

A kutatás eredményei felvetik a kérdést, hogy a krónikus pszichológiai stresszt nem lehetne-e a közegészségügyi problémák közé emelni, de ez azért még biztosan odébb van. Több tesztre van hozzá szükség, illetve valamiféle mérési módszer kidolgozására, amivel objektíven lehet mérni a stresszt magát.

Oszd meg másokkal is!
Mustra