A kreatív emberek agya tényleg máshogy működik

A Hollywood Reporter annak próbált utánajárni, vajon mennyire különböznek a kreatív emberek (vagy művészek) a többiektől, egyelőre ugyanis kevés olyan kutatás volt, ami a kreativitás biológiai hátterét vizsgálta volna. Novemberre a John Templeton Foundation támogatásával meg is lettek a Big C nevű projekt eredményei a Society for Neuroscience of Creativity számára.

A kutatásba 30 művészt és 30 tudóst vontak be, meg persze 30 okos, de nem túl kreatív embert kontrollcsoportnak. A szóasszociációs feladatuk után kiderült, hogy a tudósok agyának szerkezetében van valami véletlenszerűség, ami nem volt annyira jellemző a kontrollcsoportra, a művészek pedig valahol a két csapat között helyezkedtek el. De ez minek köszönhető? Egyelőre senki nem tudja, de legalább bebizonyosodott, hogy az agy szerkezete és a kreativitás között igenis van kapcsolat. 

shutterstock 536001130
Shutterstock

Az alanyok agyáról magas felbontású felvételek is készültek, hogy jobban meg tudják vizsgálni a különböző területeket, hogy hol mennyire vastag az agykéreg. Utóbbi állítólag sokkal nagyobb a művészeknél a vizuális információkat feldolgozó régiókban. Ezután jogosan merülhet fel a kérdés, hogy művésznek akkor születni kell vagy sok gyakorlással és kemény munkával is el lehet érni ezeket a szerkezeti változásokat az agyban. Nos, a válaszhoz további, hosszú távú kutatásokra van szükség. Az viszont biztos, hogy a művészek másban is különböznek kevésbé kreatív társaiknál. 

Egy másik, az International Neuropsychological Societynek bemutatott kutatás szerint azok az emberek, akik kevésbé hajlamosak egyetérteni másokkal, nem fogadják el annyira a dolgokat olyannak amilyennek, sokkal kreatívabbak, ami végül is nem annyira meglepő. A THR saját felmérése szerint pedig a vizuális művészetekkel foglalkozókra jellemzőbbek a szokatlan, a nagy társadalmi átlagtól eltérő megnyilvánulások, de olyan, hogy "őrült tudós", az ő eredményeik alapján nem létezik. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra