A hűtlenség hat típusa

Azt hitte, csak úgy lehet megcsalni partnerét, ha lefekszik valakivel? Hát, nem.. legalábbis Abby Rodman pszichoterapeuta szerint. A szakember úgy véli, hűtlenségnek számít, ha inkább a kapcsolaton kívüli dolgokba fektetünk energiát, és ettől a másik fél megbántva, kiábrándultnak és háttérbe szorítva érzi magát. 

1. A klasszikus megcsalás

Az embereknek lelki és fizikai szükségletei is vannak, és bizony a listán elég előkelő helyen szerepel a szex. Persze nem ez az egyetlen tényező, ami meghatároz egy párkapcsolatot, de fontos ahhoz, hogy megmaradjon a kötődés két ember között, mivel hatására oxitocin termelődik, ami pedig a bizalom, az odaadás kémiai alapja. "Ezért van az, hogy a szex hiánya miatt félrekacsintgatnak az emberek, hiszen így tudják kielégíteni a szükségleteiket" - nyilatkozta a Huffington Postnak Carin Goldstein párterapeuta. (Ha csak fejben történt meg a dolog, ne aggódjon, a férfiak 98, a nők 80 százaléka szokott fantáziálni arról, hogy a partnerén kívül mással is lefekszik.)

shutterstock 448860838

2. Az érzelmi félrelépés

"Az egyik fél igazi, felnőtt érzelmi kötődésre vágyik, de ezt nem kapja meg partnerétől. Ekkor jön valaki - mondjuk egy munkatárs -, aki viszont odafigyel rá, nevet a viccein, érdeklődéssel hallgatja a gyerekeiről szóló történeteket, és már meg is történt a baj. Az ilyen kapcsolatok létezését azzal igazolják az emberek, hogy ez a kisebbik rossz, nem kell szakítaniuk partnerükkel, nem kell szétszakítani a családot, hiszen meg van az érzelmi pótlék a bizonyos harmadik személyében" - vázolta a lényegét ennek a hűtlenségi típusnak Caroline Madden, az After A Good Man Cheats: How to Rebuild Trust & Intimacy with Your Wife (Félrelépés után: így nyerje vissze a neje bizalmát és az intimitást) című könyv szerzője.

3. Internetes viszony

Az internetnek köszönhetően és az okostelefonok elterjedésével gond nélkül (most jótékonyan feledkezzünk el az Ashley Madison vagy a Badoo meghekkeléséről) lehet virtuális viszonyt folytatni egy idegennel, és a pornóhoz is könyebb hozzáférni.  "A többség úgy gondolja, ez nem nagy dolog, nem igazi megcsalás, hiszen nincsen fizikai kapcsolat, és a virtuális eltévelyedéseik miatt nem kell kilépniük a házasságból vagy a kapcsolatból, hiszen csak unaloműzésként szolgálnak. Szerintem viszont ezek az "ártalmatlan viszonyok"  igenis tönkretehetnek egy kapcsolatot"  - figyelmeztet Sheri Meyers párterapeuta, a Chatting or Cheating: How to Detect Infidelity, Rebuild Love and Affair-Proof Your Relationship (Csetetés vagy megcsalás: így vegye észre a hűtlenséget és hozza helyre kapcsolatát) című könyv szerzője. 

4. Mi lett volna, ha...

"Ha valaki folyamatosan egy korábbi kapcsolatán mereng, azzal komoly terhet ró a házasságára. Persze az teljesen normális, ha régi szerelmeinkre szeretettel gondolunk, de ha folyton emésztjük magunkat egy ex miatt vagy mindig talonban tartjuk, az nem fair. Ha úgyis gondoljuk, hogy ő lehetett volna az igazi, túl kell lépni ezen, inkább foglalkozzunk aktuális partnerünkkel, és ne felejtsük el, komoly oka van (vagy okai vannak) annak, hogy a korábbi románcnak vége lett" - tanácsolja Abby Rodman.

shutterstock 303238568

5. Az érdeklődések ütközése

"Akárcsak az alkohol- vagy drogfüggőség, ez is komoly, szinte helyrehozhatatlan károkat tud okozni a családban. A gondok akkor kezdődnek, amikor az egyik fél megszállottja lesz valaminek - lehet szó akár politikáról, sportról, vallásról, étkezésről, edzésről, egy barátról, egy családtagról vagy bármi másról, és a megszállottság azzal jár, hogy az érdeklődés középpontjában álló dolog lesz az első a prioritási listán, még a másik fél is háttérbe szorul" - nyilatkozta Becky Whetstone családterapeuta. Ezért is fontos, hogy olyan partnert válasszunk, aki hozzánk hasonló családi, társadalmi, vallási háttérrel rendelkezik, és ha nem is azonos az életstílusunk és értékeink, de ezek könnyen összehangolhatóak. 

6. A mocskos anyagiak

"Ez meglepően gyakori dolog, és az átláthatóság hiánya komolyan megrengetheti az egymásba vetett bizalmat. Pénzügyi hűtlenségnek számít az, ha eltitkoljuk, mire is költjük a pénzünket, ha komolyabb tartozást halmozunk fel a partnerünk tudta nélkül vagy anyagilag támogatunk másokat, vagy ha bármilyen más anyagi természetű döntésről hallgatunk. Komoly és mély sebeket okozhat ez" - figyelmeztet Liz Higgins párterapeuta. Pénzügyekben persze ahány ház, annyi szokás, de mindenképpen segít, ha a felek még az elején tisztázzák, ki hogyan gondolkodik az anyagiakról, és a közös kassza és külön büdzsé is tud működni... már ha az annyit emlegetett bizalom megvan.

miért nem talállak 640x360 .png
Oszd meg másokkal is!
Mustra