A legtöbben átéltük már a pillanatot, amikor úgy éreztük, elég volt a halogatásból, változtatnunk kell az életünkön. Akár egy évek óta kamatozó tartozás kifizetéséről, akár néhány plusz kiló leadásáról, vagy az online töltött szabadidő csökkentéséről van szó, az idegesítő tényezőt általában szeretnénk minél előbb kiiktatni a mindennapjainkból. Ilyenkor kezdődik a mérlegelés és a gondos tervezés: fogjuk a naplónkat és elkezdünk kidolgozni egy stratégiát, hogyan küzdjük le az akadályokat és érjük el mielőbb, amire vágyunk.
Sokszor azonban túl nagy, szinte irreális célokat tűzünk ki magunk elé szigorú határidőkkel, de biztos, ami biztos, letöltjük a megfelelő önszervező és motiváló applikációkat is az okostelefonunkra, és beszerezzük a kivitelezéshez szükséges eszközöket. Az első napok szinte zökkenőmentesen mennek és úgy érezzük, megállíthatatlanok vagyunk. Azt gondoljuk, most valóban képesek leszünk ellenállni mindenféle kísértésnek, mert nem csak álmodozunk a jobb életről, hanem tényleg teszünk is valamit azért, hogy összejöjjön, amire olyan régóta vágyunk. De aztán nem így lesz.
Sok hűhó a bukásért
Elég egy hosszú, stresszes munkanap és már semmi erőnk vagy kedvünk elmenni az esti edzésre, helyette inkább rendelünk egy nagy pizzát, mert attól majd sokkal jobban fogjuk érezni magunkat. Vagy úgy döntünk, hogy mivel eddig nagyon jól ment a munkára való összpontosítás, megengedhetünk magunknak néhány perc céltalan böngészgetést az interneten. Vagy egy váratlan kiadás miatt a bankszámlánkon megint mínusz összeget látunk.
„A kezdeti ambíció néhány napon belül szertefoszlik és az elhivatottságnak már szinte nyoma sincs. Ott kötünk ki, ahol elkezdtük, vagyis még mélyebben, mivel már nem csak túlsúlyosak/adósok/internetfüggők vagyunk, de kudarcot is vallottunk abban, hogy ezen változtassunk. Márpedig a kudarcélmény felér egy egzisztenciális pofonnal. De semmi pánik, az idő begyógyít minden sebet. A természet többnyire borzalmas memóriával áldott meg minket, ezért általában elfelejtjük, mennyire rosszul éreztük magunkat, amikor a legutóbbi életmódváltás során kudarcot vallottunk. Aztán fél év múlva megint ránk tör a vágy, hogy változtassunk jelenlegi helyzetünkön és minden kezdődik elölről – a megszokott forgatókönyv szerint. Olyan ez, mint egy végtelen hullámvasút; hol a csúcson vagyunk, hol mélyponton, és csak ismétlődik az egész, miközben sehova nem haladunk” – írja Dr. Robert Maurer pszichológus One small step can change your life – The Kaizen Way című könyvében.
De miért hiúsul meg a legtöbb eltökélt próbálkozás?
Egyrészt azért, mert ha a nagy célra fókuszálunk, akkor túlságosan kimerítő lesz maga a cselekvés. A túl nagy célok olyan félelmetesek, mint egy oroszlán, egy fekete lyuk vagy a Grand Canyon, amik mind el tudnak nyelni minket. Nagy hiba, ha rögtön meg akarjuk váltani az egész világot, az irreális célok ugyanis általában félelem okozta tétlenséghez vezetnek. Tegyük fel, hogy egy kétmillió forintos diákhitelt szeretnénk visszafizetni, de már maga a gondolat is ijesztő, hiszen egy ekkora összeget lehetetlennek tűnik egyhamar rendezni. Amikor agyunk szembesül a félelemmel, az amygdala úgynevezett küzdelem-repülés-lefagyás üzemmódba kapcsol, amit úgy kell elképzelni, mint egy, az út közepén, az autó reflektorfényében ácsorgó szarvast. Vagyis a nagy elhatározás hirtelen tétlenségbe fulladhat.
Másrészt hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy egy csodafegyver majd megment minket. Tegyük fel, hogy képesek vagyunk leküzdeni a félelmet és megtesszük az első lépéseket a nagy cél felé. Az emberre azonban az jellemző, hogy ahelyett, hogy a megszokott, unalmas, ismétlődő és jól bevált feladatokat (amelyek sikerhez vezetnek) végezné szorgalmasan, kiskapukat és hatékonyabb, gyorsabb, kevesebb munkával járó megoldásokat keres. Szeretné egyetlen lövéssel eltalálni a célpontot – fogalmaz Darren Hardy The Compound Effect című könyvében.
Hardy szerint ezzel a módszerrel az a legnagyobb baj, hogy időnk nagy részét azzal töltjük, hogy rátaláljunk a varázsfegyverre – ahelyett, hogy a cél megvalósításához szükséges teendőkkel foglalkoznánk. Különböző blogokat böngészünk, hátha rábukkanunk egy olyan tippre, amivel szinte természetfeletti lehet a hatékonyságunk. Podcastokat hallgatunk arról, ahogy a sikeres emberek elmesélik saját tapasztalataikat, és közben arra számítunk, hogy előbb-utóbb rátalálunk arra a hozzánk passzoló stratégiára, amivel sok pénzt kereshetünk az interneten. „Az a becsapós ebben, hogy ilyenkor azt gondoljuk, teszünk valamit célunk elérése érdekében, miközben valójában nem történik semmi érdemleges. A vadászat szórakoztató, ugyanakkor teljesen haszontalan is” – figyelmeztet a szakértő.
Harmadrészt pedig egyszerűen azért, mert nem csináljuk már azokat a dolgokat, amik eleinte hozzájárultak a fejlődéshez. Képzeljük el, hogy nem kezdünk el csodafegyverekre vadászni és nem hagyjuk, hogy elhatalmasodjon rajtunk a nagy cél. Megtesszük az első lépéseket. Lassan, de biztosan tapasztaljuk az eredményeket. Sikerül a tartozás első kis részletét rendezni. Naponta húsz percet meditálunk egy egész héten át. Sikerélményünk van.
„De nem árt észben tartani, hogy a legnagyobb veszély a győzelem pillanatában leselkedik ránk. A tendencia szerint a személyiségfejlesztésre mint célra tekintünk, vagyis azt gondoljuk, hogy amint elértük a célunkat, készen is vagyunk. Amikor tehát úgy érezzük, sikereket érünk el, és a dolgok jobbra fordulnak az életünkben, megnyugszunk és nem csináljunk többé azokat a rutinokat, amik addig a pontig elvezettek minket, azaz kezdünk visszaesni. Azért, mert nem tudatosítjuk magunkban, hogy a személyiségfejlődés egy folyamat, ami soha nem ér véget. Még a nagyobb sikerek elérése után sem szabadna abbahagyni, tovább kell menni azon az úton, ami az adott sikerhez vezetett minket” – magyarázza Dr. Robert Maurer. Ebben segít az úgynevezett Kaizen módszer és gondolkodásmód.
A Kaizen története
Talán úgy hangzik, mint egy misztikus japán filozófia, amit ősz hajú, barlangokban élő szakállas bölcsek adtak át utódaiknak, valójában azonban a Kaizent az amerikai üzletmenedzsment gondolkodói fejlesztették ki az üzleti élet depressziós korszakában, hogy megnyerjék a második világháborút. Arra ösztönözték a vállalatokat, hogy a radikális és drasztikus változtatások helyett kisebb lépésekben, de folyamatosan igyekezzenek átalakítani az üzleti infrastruktúrát.
Az Egyesült Államok kormánya ezután összeállított egy kézikönyvet erről az üzletfilozófiáról, aminek lényege, hogy mivel nincs idő a nagy lépések kidolgozására, már meglévő eszközökkel kell a változtatást elindítani. A vállalatvezetőknek tehát arra kell törekedniük, hogy „száz kis dolgot fejlesszenek” ahelyett, hogy valami teljesen új dologban gondolkodnának. Miután az USA a folyamatos fejlődés filozófiájával legyőzte Japánt és Németországot, a japán gyárakban is bevezették ezt az elvet, hogy fellendítsék az ország gazdaságát, a helyiek pedig elnevezték Kaizennek (kai=változás, zen=jó). Miközben a japánok innentől kezdve előszeretettel alkalmazták ezt a jól működő stratégiát az élet minden területén, az amerikai vállalatok mintha kollektíven megfeledkeztek volna róla és megkezdődött a radikális újítások időszaka. Nem véletlenül körözték le sorra a japán autógyártók (pl. Toyota) a '70-es és '80-as években az amerikai vállalatokat.
A Kaizen-hatás: a sikerhez elég napi egy százalék fejlődés
A Kaizent eredetileg ugyan vállalati stratégiafejlesztő eszközként alkalmazták, de a módszer bevethető bármilyen személyes cél elérése érdekében. Lényege, hogy minden egyes nap fókuszáljunk csak egyetlen százalékkal jobb eredmény elérésére az előző napi teljesítményhez képest. Lehet, hogy ez a mennyiség semminek tűnik, de az egy-egy százaléknyi fejlődések szép lassan összeadódnak. Eleinte tehát nem feltétlenül fogjuk érezni vagy látni a változást – lehet, hogy hónapokba, vagy évekbe telik –, de ha folyamatosan a lassabb tempójú fejlődésre összpontosítunk, akkor biztos lesz a siker.
Idővel azt vesszük majd észre, hogy egyetlen százalék egyenlő azzal a mértékű fejlődéssel, amit az első néhány nap együttesen jelentett. Ez csak egy kis számtan: 1-nek az 1%-a egyenlő 0.01-gyel. 100-nak az 1%-a pedig 1. Lehet, hogy most éppen az 1-es szinten állunk, és egy ideig csak kisebb léptékben haladunk, de érdemes folytatni, mivel egyszer el fogjuk érni azt a 100-as szintet (vagy még jobbat), amikor minden nap csak egyetlen valamivel jobbak leszünk az előző napi teljesítményhez viszonyítva.
Mitől működik a Kaizen?
John Wooden, a legendás amerikai kosárlabdaedző szavaival élve „nem holnap, és nem a jövő héten, de egyszer valóban megtörténik a változás, és maradandó lesz”. A személyes fejlődésnek ez a megközelítése teljesen mentes a hullámvölgyekkel és kudarcokkal járó, „most azonnal el akarom érni a célomat” jellegű hozzáállás buktatóitól. A kimerítő célok helyett sok kis részcélt érdemes kitűzni és elérni. Az egyes részsikerek ugyanis egymásra épülve egyre nagyobb sikerekhez és még több tetthez vezetnek, így esélytelen a kiábrándulás és feladás. Csak az időnket pazaroljuk azzal, ha egy tuti csodamódszert keresgélünk, amiről ráadásul aztán kiderülhet, hogy nem is a megfelelő út számunkra. A Kaizen az adott részfeladatokra összpontosítja a figyelmünket és nem arról szól, hogy valahova megérkezünk, ezért is esélytelen, hogy kísértésbe essünk és megpihenjünk a nagyobb sikerek után.
Hogyan építsük be a mindennapjainkba?
Például tegyük fel magunknak minden reggel azt a kérdést, hogy Mi az az egy apró dolog, amit ha ma megcsinálnék, hozzájárulna az életkörülményeim javításához?
- Rászokna a testedzésre? Csináljon egyetlen fekvőtámaszt, ahogy kikel az ágyból. Másnap csináljon kettőt, és így tovább, minden egyes nap eggyel többet az előző napéhoz képest. Két hónap múlva már 60 fekvőtámaszt fog egyszerre nyomni.
- Szeretne felállítani egy reggeli és egy esti rutint? Kezdje az estivel és lehetőleg időzítse azt 10 perccel a lefekvés előttre. Tervezze meg, hogy mit fog csinálni ebben a tíz percben, legyen az egyetlen dolog, vagy egy kombinált tevékenység, például 2 perc fogmosás, 1 perc fogselymezés és 7 perc olvasás. Minden egyes nap növelje öt perccel az esti rutin idejét egészen addig, amíg azt kellemes és hasznos időtöltésnek találja. Ezután tervezze meg ugyanígy a reggeli rutinját.
- Szívesen írna naplót, de nagyon nehezen veszi rá magát? Ahelyett, hogy naponta egy egész oldalt akarna írni, kezdjen egy egyperces gyakorlással. Lehet, hogy ennyi idő alatt csak egy vagy két mondatot fog leírni, de ha minden nap egy perccel növeli az erre szánt időt, akkor esélyes, hogy néhány hónap alatt összeír majd egy egész regényre való élményt.
- Régóta próbál leadni pár kilót, de képtelen ellenállni a finom falatoknak? Nem is kell feltétlenül lemondania azokról. Elég, ha minden egyes nap egyetlen falattal kevesebbet reggelizik, ebédel és/vagy vacsorázik. Igen, ehhez az kell hogy számolja a falatokat, de a módszer valóban beválik: egy hónap múlva már tapasztalni fogja a változást és azt gondolja majd, hogy ehhez tényleg nem kellett sokat tennie, csak türelmesnek és kitartónak lennie. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel egészségesebb módszer, mint a radikális fogyókúrák.
- Meditálna, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá? Szintén indítson egy egyperces légzőgyakorlattal és haladjon lépésről lépésre a célja felé.
Az a jó a Kaizenben, hogy egyszerre több feladatra is figyelhetünk és fejleszthetjük azokat. El kell azonban engedni azt a gondolatot, hogy valaha révbe érünk, és inkább a folyamatra kellene figyelnünk és élvezni annak részeredményeit. Az önfejlesztés olyan, mint a fésülködés vagy a borotválkozás: igaz, hogy reggel letudtuk, de holnap is lesz nap, amikor fel kell kelni és újra megcsinálni. Ez a folyamat pedig soha nem ér véget.
Mi van, ha visszaesek?
Kezdje tehát valami aprósággal és fokozatosan növelje a tempót, az időtartamot, a mennyiséget, legyen szó bármilyen feladatról. Figyeljen arra, hogy ne essen a türelmetlenség csapdájába, mert könnyen újabb csalódás érheti, ha felgyorsítaná a folyamatot. Arra is fel kell készülnie, hogy egy-egy korai sikerélmény miatt túlságosan biztonságban érezheti majd magát, de ne kényelmesedjen el, haladjon tovább. De az is lehet, hogy néha semmilyen változást nem fog tapasztalni - ez nem jelenti azt, hogy nem is történik semmi -, ezért kísértésbe esik majd és az egészet fel akarja adni, de megéri tovább csinálni. Amint elérte a célját, csak meg kell tartania az eredményeket, ami szinte már gyerekjáték.
Természetesen kudarcokra is mindig kell számítani, de azok mértéke nem lesz kiábrándító. Egyes napokon talán egy százalékkal rosszabbul teljesít a vártnál, de ez nem a világ vége, hiszen csak egyetlen százalékról van szó, nem vesztett vele sokat. „Ne azzal törődjünk, mi történt tegnap, mindig a jelenre fókuszáljunk” – tanácsolja Maurer.
