Runway Run 4.0: Piros ruhás alakok lepték el a repteret

Majdnem négy hét felkészülés után vágtam bele abba a futóversenybe, melyet a Liszt Ferenc Repülőtér 1-es futópályáján tartottak. A stílszerűen Runway Runnak keresztelt eseményre 1000 ember nevezett 5 és 10 kilométeres távra, és volt váltó is. Szerencsére az csak a sajtóközleményből derült ki számomra, hogy itt jórészt sportolók és légiközlekedésben dolgozó szakemberek vettek részt, bár az eredményeket nézve, nem is értem, min csodálkozom.

Mitől más a reptéri futás?

Hát a biztonsági szabályoktól! Viccen kívül, itt nincs ünneplő és hajrázó tömeg (japán dobosok biztatták helyettük a futókat), az ember maximum egy kulacsot meg telefont vihet a pályára. Meg, hogy az ember egy kifutón nyargal végig, úgy, hogy mindenki ugyanolyan színű trikóban feszít, és ettől tényleg euforikus lesz a hangulat, annak ellenére, hogy a beton ontja magából a meleget és sehol egy fa, vagy árnyékot adó háztömb.

Meg attól is, hogy a nevezési díj jótékony célra ment, mint mindig, idén egy részét a Suhanj! Alapítvány kapta meg. A szervezet részben épp a tavalyi Runway Run bevételeiből nyitotta meg egy hónappal ezelőtt az első magyarországi integrált fitnesztermet, ahol együtt sportolhatnak az egészséges és fogyatékkal élő sportolók. A másik támogatott alapítvány a brit Anthony Nolan Alapítvány, amely elsősorban a leukémiás betegek életmentő műtéteit támogatja csontvelődonorok felkutatásával.

MND 4192
MandiEmese.hu

A verseny igazán különleges, hiszen tudomásom szerint sehol a világon nem (vagy csak elvétve) zárnak le egy működő repteret a futók miatt, mi egy DHL gép mellett kocogtunk ki bemelegíteni. Ennek megfelelően minden csomagot le kellett adni a terminálban, volt aki azon tanakodott, hová dugja el az energetizáló csodaitalát.

Béres Alexandrával lehetett egyet ugrálni, hogy bemozgassuk az izmokat, aki pedig elég bátor volt, hogy egy futóversenyen teszteljen cipőt, az az Adidas Boost kollekciójából választhatott. Persze erről az edzőnk, Korompay-Túróczi Réka, akit a Szentkirályi adott mellénk,lebeszélt, mert ősi szabály, hogy nem futunk új cipőben, és ebben teljesen igaza van. Ennek ellenére kipróbáltam, jól fel is dörzsöltem a lábam, de így is ég és föld volt a különbség a normál cipőmhöz képest, bár nyilván öt kilométert bármiben le lehet futni.

A győztesek

Az első helyen a 10 kilométeres kategóriában ír Robert Murphy nyerte 34 perc 47 másodperces idővel, azaz képes volt 3,4 perces kilométereket futni, míg a nőknél Szőke Cecília lett az első 43 perc 16 másodperces eredménnyel. A váltót az Aer Lingus csapata nyerte.

MND 4344
MandiEmese.hu

És, hogy milyen élmény volt? Szuper! Mondom ezt klasszikus kocafutóként, akinek az is eredmény, ha lefutja a versenyt, még akkor is, ha Fenyvesi Zoltán kerekesszékkel is simán rám vert. Igen, tudom, kerék meg áttét, de ő dupla annyit tekert, mint én! Persze ő már maratont is ment, szóval ez neki maximum ujjgyakorlat lehetett, míg én az életemért küzdöttem!. De azok a parák, hogy én leszek a leglassabb, ciki-e belesétálni a futásba vagy gáz-e a túlsúly, elmúltak, itt mindenki drukkol, mosolyog és élvezi a sportot. Na, ezért érdemes futóversenyre menni!

Oszd meg másokkal is!
Mustra