5 dolog, amit a hétköznapokban megtehet egy jobb életért

Mind szeretnénk boldogok lenni. Van, akinek ez alapból könnyebben megy, másoknak kevésbé, de a pozitív pszichológiai kutatásokból tudjuk, hogy a boldogság nem adottság, hanem egy képesség, ami tanulható és fejleszthető. Ráadásul sokszor könnyebben, mint hinnénk. Paul Dolan brit közgazdász és boldogságkutató szerint a boldogságot úgy a legkönnyebb elérnünk, ha nem agyalunk rajta túl sokat, egyszerűen arra figyelünk, hogy mi okoz örömöt a mindennapjainkban, hogy mit élvezünk, és ezeket a dolgokat tudatosan keressük, gyakoroljuk. A boldogság tehát nem a nagy dolgokban, inkább a klassz hétköznapokban keresendő. Arról, hogy hogyan lehet jobbá tenni mindennapjainkat már korábban is írtunk, most pedig Elisha Goldstein klinikai pszichológus gyűjtött össze néhány hasznos tippet a témában.

Osztozzunk mások örömén!

Amikor azt látjuk, hogy a környezetünkben élők törődnek magukkal, vigyáznak magukra, jól érzik magukat a bőrükben, elfogadják a kihívásokat vagy teljesítik céljaikat, érdemes osztozni az örömükben, támogatni őket, visszajelezni azt, mennyire menő, amit épp csinálnak. Ha erre képesek vagyunk azzal nemcsak a másiknak teszünk jót, de magunknak is örömöt okozunk, ráadásul tovább erősítjük a köztünk lévő köteléket. A jó kapcsolatok pedig fontosak. Sőt, úgy tűnik, hogy hosszú távon ezek a legfontosabb dolgok az életünkben. 

Legyünk kedvesek önmagunkhoz!

Hajlamosak vagyunk arra, hogy túl kritikusak, gúnyosak, legyünk önmagunkkal, hajlamosak vagyunk rágódásra, önostorozásra. Amikor valami fáj, amikor kudarcot élünk át vagy elutasításban van részünk gyakran odabent is inkább tovább szapuljuk magunkat, mélyítjük a sebeinket, ahelyett, hogy kedvesen, szeretettel nyújtanánk magunknak lelki elsősegélyt. Goldstein szerint, amikor önkínzáson kapjuk magunkat érdemes megállni egy pillanatra és tudatosan végiggondolni, hogy mik azok a dolgok, amik jók bennünk, amiket szeretünk magunkban. Ha ezt rendszeresen gyakoroljuk, sokkal jobban fogjuk érezni magunkat a bőrünkben. 

shutterstock 113707312

Legyünk kedvesek másokkal!

A kritika, a megvetés, a szarkazmus mind olyan kommunikációs módszerek, amivel nemcsak a másik, de a saját jól-létünket is megmérgezzük. A pszichológus szerint érdemes odafigyelnünk, hogy mikor viselkedünk így társainkkal, és néhány mély lélegzet után inkább önmérsékletet tanúsítanunk. Később hálásak leszünk ezért. 

Adjuk meg a nyugalmat magunknak!

Hétköznapjaink gyakran elképesztően pörgősek, a rengeteg inger, kihívás és tapasztalat között pedig ritkán figyelünk nyugodtan befelé. Pedig jót tenne. Naponta többször néhány percet érdemes szánni arra, hogy néhány mély és tudatos levegővétel után, ellazítsuk a testünket, megfeszítsük, majd elernyesszük izmainkat, és közben ne figyeljünk semmi másra. 

Vegyük észre a jót!

A negatív ingereket, eseményeket könnyebben észrevesszük. Ha pedig túl sok van ezekből, akkor mi sem érezzük jól magunkat. Az azonban, hogy észrevegyük az apró jó dolgokat csak gyakorlás kérdése, és a tudatosításban sokszor az is segít, ha esténként összeszedjük, leírjuk azokat a dolgokat a napunkból, amik tényleg jók voltak, amik örömöt okoztak, legyen az egy szép felhő az égen vagy a pillanat, amikor a gyerekünket nevetni láttuk. 

Ha kíváncsi, hogy hogyan lehet klasszabb az élete, akkor tartson velünk szeptemberben pszichológiai rendezvénysorozatunk első alkalmára, és hallgassa meg dr. Szondy Máté, klinikai szakpszichológust, aki elmeséli majd mindazt, amit a pozitív pszichológia a teljes, tartalmasan megélt életről tud. Még van néhány hely, itt regisztrálhat is

hogyan legyünk boldogabbak 640x360
Oszd meg másokkal is!
Mustra