Az edzés nemcsak a testét, a lelki állóképességét is erősíti

Tudjuk, hogy a rendszeres edzés jót tesz az egészségünknek, hogy a magas vérnyomástól a szívbetegségeken át a csontritkulásig számos problémát valószínűbben úszunk meg vele, ahogy tudjuk azt is, hogy jobban pörög tőle az agyunk, frissebb az elménk, rugalmasabb a gondolkodásunk, és jobb a hangulatunk. Ezek már önmagukban is elég jó érvek a rendszeres edzés mellett, de most Science of us egy klassz posztban felhívja a figyelmet az edzés még egy jelentős pszichés előnyére: arra, hogy az edzés segít bennünket a nehéz helyzetekkel való megküzdésben.

shutterstock 314302445

Egy brit kutatás szerint  a rendszeres edzés csökkenti a stresszet, a cigi, alkohol és kávéfogyasztást, miközben segít az optimálisabb étkezési, háztartásvezetési, tanulási és költési szokások kialakításában. Ráadásul két hónap rendszeres edzéssel már mérhetően javul az emberek önkontroll funkciója. Hogy miért? Mert edzés közben megtanuljuk elviselni azt is, ha fáj, ha nehéz. Megtanulunk akkor is jól lenni a bőrünkben, amikor az adott pillanatban épp egyáltalán nem komfortos. Ezeket az eredményeket támasztja alá egy friss vizsgálat is, ahol a rendszeresen futó főiskolások futottak kevésbé élték meg stresszesnek a vizsgaidőszakot: egyszerűen komfortosabban viselték a nehéz élethelyzetet. 

Ráadásul ahhoz, hogy ezeket a pozitív hatásokat megtapasztaljuk, nem kell sem profi sportolónak lennünk, sem hatalmas fitneszcélokat kitűznünk, sem túltolni az edzéseink számát. Egyszerűen rendszeresen érdemes úgy edzenünk, hogy az kihívást jelentsen számunkra. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra