Csak rám néz, és megmondja hogyan lesz jobb az életem

Varázsló vagy? Esetleg orvos? Tényleg belém látsz? Már elemzel engem? Uh, akkor óvatosan fogalmazok.

Ilyen és ehhez hasonló első reakciókkal gyakran találkozom, amikor kiderül, hogy pszichológus vagyok. Persze ma már egyre többen döntenek úgy, hogy ha valamilyen élethelyzeten nem tudnak túljutni, akkor pszichológushoz mennek, azonban sokak fejében így is élnek még tévhitek a szakmáról. A legtipikusabbakat gyűjtöttem össze.

A pszichológus kitalalája az ember gondolatait

Ránézésre nem gyógyítunk. A pszichológusi munka során a szakember nem lát a hozzá forduló fejébe, nem tudja kitalálni a gondolatait sem, azzal dolgozik, amit a kliens megoszt vele, amire ő aktuálisan a készen áll. A pszichológussal folytatott munka egy bizalmi kapcsolat, melyben nem elvárás, hogy fél óra ismeretség után a kliens élete legfájóbb emlékeire fény derüljön. Mindenki a saját ritmusa szerint halad, így az is elfogadott, ha adott esetben több idő szükséges bizonyos dolgok kimondásához. A szakember igyekszik teljes összpontosítással jelen lenni a találkozásokon, ami mentális kapacitást igényel tőle, ezért is tart csupán 45-55 percig egy terápiás alkalom. A pszichológus törekszik rá, hogy az ülések során tapasztalt hangulat, légkör biztonságos, elfogadó legyen, ahol félelem nélkül kimondhatóak nehézségeink,sérelmeink.

shutterstock 282306482

A pszichológus folyton elemez

Sokan azt gondolják, hogy a pszichológus folyton dolgozik. Ha csak néz, már elemez. Ha kérdez, akkor annak biztos oka van. Legyen ez bárhol: a villamoson, a metrón, bevásárlás közben. De ez nem így van. A fogorvos sem úgy utazik a hetes buszon, hogy közben lesi a nyitott szájakat és megállapítja magában, ott elől a magas férfinak a bal kettes lyukas. A pszichológus is ember  és szüksége van feltöltődésre, kikapcsolódásra, így nem 0-24-ig, mint pszichológus funkcionál. Természetes, hogy akkor is nagyobb az érzékenysége, rálátása emberi helyzetekre, ha éppen nyaral, hiszen képzése során megtanul olvasni pl. a verbális kommunikáción kívüli jelekből is, ilyenek például a testtartás, a viselkedés, a hangszín, de ez nem azt jelenti, hogy állandóan ezeket figyeli, akkor is, ha nem dolgozik.

A pszichológus tanácsokat ad, megmondja mit csináljak

Többször előfordult már, hogy amikor egy új kliens érkezett hozzám, csodálkozva vette tudomásul, hogy nem adok számára direkt tanácsot. Hiába várja ezt tőlünk valaki, nem mondjuk, meg hogy Ön menjen haza és ezt és ezt csinálja. Inkább igyekszünk rávilágítani az ön életében levő összefüggésekre, hasonlóságokra, esetleges ismétlődésekre.

A pszichológus orvos és gyógyszereket ír fel

A pszichológus bölcsész karon végzi az egyetemet öt éves képzés keretén belül, nem orvosi egyetemet végez, tehát nem orvos és nem írhat fel gyógyszert. Van, hogy együtt dolgozik pszichiáterrel (ők leggyakrabban klinikai szakpszichológusok), aki írhat fel gyógyszert, hiszen vannak olyan mentális betegségek, ahol a pszichoterápia és a gyógyszeres kezelés együtt hatékonyabb. Léteznek olyan lelki problémák, amiknek testi, biológiai oka is van. Ez sem jelenti, azt, hogy akkor az adott személy élete végéig gyógyszereken fog élni, gyakori, hogy átmeneti gyógyszeres segítség után elhagyható a felírt gyógyszer.

Honnan tudná a pszichológus, hogy mit érzek, ha ő ezt sosem élte még át? Hogy tudna így segíteni?

Ahhoz, hogy egy szakember képes legyen önnek segíteni, nem feltétlenül szükséges minden olyan élményt megélnie, amin ön keresztülment. Elég csak arra, gondolni, ha szakítanak egy barátunkkal is képesek vagyunk együttérezni vele, mellette lenni és támogatni, nem kell, hogy mi is szakítsunk párunkkal, hogy ugyanaz az élményünk legyen vele. Ezért is érthető, hogy alkoholistákkal, vagy szerhasználókkal sem kizárólag gyógyult függő szakemberek dolgoznak. A pszichológus képzései során saját maga is jár pszichológushoz hogy önismeretét mélyítse,hiszen ez segíti a hiteles munka végzésben.

shutterstock 259905551

 A pszichológusnak minta élete van, soha sincsenek problémái.

Mivel a pszichológus is ember, természetesen neki is adódnak élete során problémái, nehézségei. Önismerete hozzásegíti ahhoz, hogy problémáit hatékonyabban kezelje, azonban előfordul, hogy ő is segítséget kér magánéletével kapcsolatban egy kollégától, ahol ő, mint kliens vesz részt a folyamatban. Mivel egyik fő munkaeszköze saját maga, így munkája során rendszeresen jár szupervízióba és esetmegbeszélő csoportba, ahol saját eseteivel, érzéseivel dolgozik.

A pszichológus is “beteg”, azért ment pszichológusnak, hogy saját magát kezelje

A fogorvosi párhuzamnál maradva, a fogorvos sem azért megy orvosi pályára, mert kiskorában sok lyukas foga volt. Minden ember életében adódnak sérülések, hiányok, ez alól a pszichológus sem kivétel. Azonban hamar kiég és nem is tud hatékonyan pszichológusként dolgozni, aki saját sérüléseit, saját “vakfoltjait” nem tapasztotta még be, nem dolgozta fel, hiszen a pszichológus alapvetően a személyiségével dolgozik.

Arról, hogy valójában mit csinál a pszichológus, hogy kinek van rá szüksége, és mi történik egy találkozásnál itt részletesen olvashat

Írjon nekünk!

Segítségre, tanácsra van szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!

Marjai Kamilla addiktológiai konzultáns a kémiai és viselkedési függőségekkel foglalkozik, de szívesen reagál a függők hozzátartozói oldaláról felmerülő kérdésekre is. Családi, házassági és nevelési problémákkal, bántalmazással és életvezetési gondokkal rovatunkban Sári- Kurán Zsuzsa pszichológus, családterápiás tanácsadó és Sebők Franciska tanácsadó szakpszichológus, az emPatika munkatársai foglalkoznak. Sákovics Diana pszichológus, a Dívány Ego rovatának szakmai vezetője pedig szívesen segít párkapcsolati és szexuális problémákkal, magánnyal, életvezetési válságokkal kapcsolatban. Írjon nekünk bizalommal, igyekszünk segíteni!

Oszd meg másokkal is!
Mustra