Ismerje meg a lányt, aki 21 évesen vette meg az első bikinijét!

Most már tudjuk, hogy ki(k)nek köszönhetjük a bikinitest kifejezést, ami annyi nőnél okoz önértékelési zavarokat, ha közeleg a szezon. A 21 éves Lesley Miller számára is ismerős a probléma, ő 21 éves korábban vette meg az első fürdőruháját, korábban ugyanis annyira szégyellte külsejét, hogy eszébe sem jutott ilyesmiben mutatkozni. Azóta persze sok minden változott, most már az interneten is meg merte osztani első bikinis fotóját, hátha ezzel segíteni tud azokon, akik hasonló problémákkal küzdenek. 

Miller a Love What Matters Facebook-oldalon egy hosszú vallomást is mellékelt a fotója mellé. Már háromévesen szembesülnie kellett azzal, hogy a pluszkilók milyen terhet jelenthetnek, a többi gyerek ugyanis folyton arról kérdezgette, miért nagyobb náluk. Mindössze 11 éves volt, amikor kés alá feküdt a túlsúlya miatt annak reményében, hogy most majd minden megváltozik. Nem így lett, ami oda vezetett, hogy 15 évesen vagdosni kezdte magát, mert úgy gondolta, megérdemli a büntetést. Húszévesen 9 hónap alatt a felére csökkent a súlya, de minden napja azzal telt, hogy a mérlegen látható számok körül forgott a élete, és csak egyetlen célja volt, hogy az a szám mindig valamivel kevesebb legyen, mint előző nap.

Egy év telt el ezzel, mikor végre ráunt arra, hogy tovább várjon és úgy döntött, ideje megvennie az első bikinijét. "Most már mindenki láthatja a hurkáimat, a lógó bőrömet, a csíkjaimat, a narancsbőrőm, a műtéti heget és az önvagdosás nyomait... Meg akarom tanulni szeretni magam, nem csak azokat a részeimet, amelyek másoknak is tetszenek. A titok: mindig is elég jó voltam, és te is az vagy" - zárja sorait. 

Míg Miller fotójával több ezer lájkot kapott a Facebookon, Aarti Olivia Dubey bloggernek meggyűlt a baja az Instagrammal, amikor feltöltött egy fotót, amin ő és még két plus-size blogger szerepelt bikiniben. A közösségi oldalról ugyanis eltávolították a szabályzatukra hivatkozva. Dubey ezt persze nem hagyta annyiban, és két hét múlva a közösségi oldal működtetői elnézést kértek tőle.

"Plus-size bloggerként a szólásszabadság jegyében nem posztolhatok olyan fotót, ami annyi emberhez szól, ami olyan sokaknak ad reményt? Mennyire igazságos az, hogy a trollok, a gyűlölködők szabadon garázdálkodhatnak az interneten, de egy olyan fotót eltüntetnek, ami pont az ilyenekkel száll szembe? - tette fel a kérdést. "Egy plus-size nő nem mutathatja meg a narancsbőrét, a hurkáit, a karját, a tokáját, és csak akkor számíthat némi elismerésre, ha elég szép" - írja blogján. Hozzáteszi, olyan világban élünk, ahol neki és a hozzá hasonló alkatú embereknek még mindig meg kell küzdenie a vakgyűlölettel. A kép azóta egyébként visszakerült az Instagramra, és szintén több ezer lájknál jár - írja a Mashable. 

@instagram THIS is the image that was reported by fat shamers and trolls, and YOU deleted it. HOW is this image being hateful, hurtful, abusive, trolling or obscene? Do 3 fat girls in swimsuits equate to gore, porn, racism, sexism? Or is it that people only want to see slim girls in swimsuits? IF this image is reported and deleted again, please trust that I WILL pursue this matter just like @rupikaur_ did when her image of lying in a period stain was removed. I am so disappointed and beyond livid right now. No Thanks to you and the people who had the gall to report this image, for making me feel so badly this Monday morning about my existence as a brown fat woman. My dear friends on social media, if you would like to help, please do so by reposting this image and sharing this post all over social media platforms, as many as you like. #bodypositive #celebratemysize #pizzasisters4lyfe #fuckfatphobia #losehatenotweight #nobodyshame #plussize #effyourbeautystandards #woc #intersectionalfeminism #fashionblogger #sizediversity #sgblogger #igsg #plussizesg #southasian #singaporean #girllove

Aarti Olivia Dubey (@curvesbecomeher) által közzétett fénykép,

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek