Csak ront az alkoholista helyzetén, ha folyton megmenti

Egy tökéletes világban ez a cikk egy olyan mondattal kezdődne, ami biztos receptet ad a függőségből történő felépülésre. Ilyen recept azonban nincs, ellenben vannak példaszerű emberi sorsok, amelyek sokak által megélt problémákra hívják fel a figyelmet. A probléma mellett pedig a problémával való megküzdésről is szólhatnak ezek a történetek. Az önsegítő csoportok ereje részben ebben rejlik. Nincs jelen szakember, csak az érintettek, ki-ki a maga által megtett úttal a háta mögött. Az önsegítő csoportok mellett még számos alternatíva létezik a szermentes élet kialakítására, de egy valami aligha nélkülözhető mindehhez. A kulcsszó a motiváció.

Ki akarja igazán a változást?

Egy tökéletes világban elég lenne az is, hogy a szenvedélybeteg hozzátartozója elolvasson egy ilyen cikket és máris mindent tudna ahhoz, hogy a függőt megszabadítsa a szenvedélybetegségétől. A gyakorlat azonban azt igazolja, hogy az elszánt hozzátartozó leghatározottabb szándéka is kevés ahhoz, hogy az érintett változást érjen el. Amíg elsősorban a partner, a szülő vagy más családtag részéről fogalmazódik meg az az igény, hogy a szeretett személy megváljon függősége tárgyától, addig nem várható változás az érintett részéről. Ez esetben többnyire a hozzátartozó bizonyul motiváltnak és nem függő személy. A pszichológia szenvedésnyomásnak hívja azt az állapotot, amikor bizonyos tünetek olyan nehézségek elé állítják az egyént, hogy a változás szándéka sürgetővé válik. Na ez az, amivel a szenvedélybeteg sokáig nem rendelkezik – a fogyasztás örömteli mézesheteiben ez fel sem merül -  és ezen az sem segít, ha a hozzátartozó már felvenné a versenyt a függőséggel.

Szenvedni márpedig kell?

A szenvedésnyomás fontos szerephez jut a változás kivitelezésében. A motiváció alapja lehet, márpedig a saját élmények alapján megfogalmazott, egyéni motiváció nélkül el sem képzelhető a felépülés. A motiváció szavunk a latin movere kifejezésből ered, ami annyit jelent, mint mozogni, mozgatni. És valóban valaminek be kell mozdulnia az egyén életében, hogy megszülessen az elhatározás, majd a szenvedélybeteg aktív, cselekvő módon lépjen a változás útjára. Ez sok esetben egy átélt krízist foglal magába.

Mitől jótékony egy krízis?

A krízis sok mindent jelenthet, és amilyen ijesztően hangzik elsőre, annyi lehetőséget hordozhat. Erikson kétféle krízistípust határoz meg. Az úgynevezett fejlődési krízisek életszakaszokat különítenek el, ilyen a serdülőkori krízis, az életközép-krízis, az időskori krízis. Ezen mindannyian átesünk, így lépünk egyik életszakaszból a másikba. A következő krízistípus az úgynevezett akcidentális krízis, mely egy nem várt válságállapot bekövetkeztét jelenti, ez fontos szerephez juthat a szenvedélybeteg életében. Az említett krízistípusokban az a közös, hogy maga a krízis éket ver az idő múlásába, többnyire két időszakot határol el egymástól. Ha ez így van, akkor egy krízis elválaszthatja az aktív szerhasználó szakaszt a felépülés szakaszától.

Hol a mélypont?

Krízist sok minden előidézhet a szenvedélybeteg életében: akár egy munka elvesztése, anyagi veszteségek, egy kapcsolat felbomlása, az egészségi állapot romlása. Egyénfüggő, hogy kinél mi kongatja meg a vészharangot, elég lehet egy szeretett személy rosszalló megjegyzése is, míg más esetben egy szerhasználó társ halála jelenti a sorsfordító krízist. Többnyire ekkor fogalmazódik meg, hogy az aktív függőség már nem tartható fenn, az addig folytatott élet nem élhető többé. Megfogan a motiváció.

Szokás mondani, hogy a változáshoz krízis kell. De pont a krízis az, amitől a hozzátartozók többnyire meg akarják óvni a függőt. Egy elveszített munkahelynél látszólag célravezetőbb, ha a hozzátartozó valamilyen ürüggyel kimenti a szer hatása alatt álló, munkaképtelen függőt a főnökénél. A szenvedélybeteg felhalmozott adósságait is okosabbnak tűnik rendezni, mielőtt nagyobb baj lesz. Ami ekkor történik, az valójában a felelősségtől való megfosztás, a szenvedélybeteg személy felelősségének maradéktalan átvállalása. Ennek eredményeként a félrecsúszott, elhibázott cselekedetek sem járnak olyan következményekkel, melyek esetleg belátásra bírnák a függőt. Ellenben a függő partnerének vállán két ember felelőssége nyugszik, ugyanakkor ez sem elég a szenvedélybeteg fél megváltoztatására. Az érintett személy motivációja és az őt feszítő szenvedésnyomás kell ahhoz, hogy a felépülés szándéka kialakuljon. Ehhez azonban jó eséllyel meg kell élni a saját, személyes mélypontot.

A változás egyben egy választás is

Miért ne igyak? Miért ne anyagozzak? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában a megélt veszteségek, a krízisek jó kiindulópontként szolgálhatnak. A veszteségek belátása segít megfogalmazni azt, hogy mi indokolja a szermentességet. A felépülés-központú terápia azonban nem elégszik meg ennyivel. Idővel fontosabb kérdések merülnek fel: miért legyek józan? Mit ad vagy adhat nekem a józanság? Milyen előnyöm fakad a józanságból? Hangsúlyos kérdések ezek, hiszen  egy élhető életnek aligha lehet a motorja az a motiváció, hogy katasztrófákat és veszteségeket akarunk elkerülni. Az viszont hajtóerő tud lenni, ha tudjuk, hogy milyen célok érhetőek el szermentesen. Hosszas és kitartó józanságmunka során tehát nem az válik fontossá, hogy nem szabad fogyasztani, sokkal inkább az, hogy a józanságot is lehet választani.