Megvan, mi az a napi szokás, amivel rugalmasabbá teheti a gondolkodását

Zanza!

Vannak dolgok, amiket nem lehet elégszer elismételni, most is egy ilyen jön: az edzés jót tesz az agynak. Legalábbis ezt állapították meg egy friss neurológiai kutatásban. Újra. Meg még arra is rájöttek (újra), hogy a mozgás kifejezetten az öregedő agynak tesz jót. 

A PLOS ONE-ban megjelent kutatásban Agnieszka Burzynska professzor és munkatársai száz, 60 és 80 év közötti ember fizikai és agyi aktivitását vizsgálták egy héten át, és megnézték azt is, hogy kísérleti alanyaiknál milyen a fehérállomány integritása. A fehér állomány az idegsejtjeink nyúlványaiból áll össze, és a feladata a különböző agyterületek közötti kommunikáció. Az eredmények szerint azok, akik mérsékelten vagy intenzíven, de aktívak fizikailag nagyobb mentális rugalmassággal bírnak, nagyobb az agyuk és sértetlenebb a fehér állományuk. 

A neurológusok egyébként korábbi vizsgálatukban már megállapították, hogy azok az emberek, akik magasabb agyi variabilitással bírnak, jobban teljesítenek komplex kognitív feladatok megoldásában, különösen az intelligenciát és memóriát igénylő feladatokban. 

A két kutatás eredményeit összevonva Burzynska professzor szerint a tanulság az, hogy minél fittebb egy felnőtt, annál rugalmasabb mind kognitív, mind az agyműködés szempontjából, aminek oka valószínűleg az agyi vérellátásban rendszeresen beálló változásokra vezethető vissza. Edzeni kell, nincs mese. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra