Ő szabad akar lenni, én boldog. Elengedném, de nem enged.

„Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod, tönkretesz” – tanította Buddha, és ez mind szép és jó, csak hát a mindennapok során nehéz zennek maradni, ha kiderül, hogy akibe szerelmesek vagyunk, mással kamatyol pár országhatárral odébb.

Olvasónk szenved – mert szerelmes, és mert a szerelme egyszerűen alkalmatlan a klasszikus kapcsolatformára. És bár mindketten mást várnak a kapcsolattól, mint amit kapnak, mély szeretettel és vonzalommal ragaszkodnak egymáshoz. A levelét szerzőnknek, Steiner Kristófnak címezte. 

Másokkal szexel, de legalább törődik velem

„Negyvenéves meleg férfi vagyok – borzalmas, hogy már nem fiú. És szerelmes, ami jó is lehetne, de itt jön a bökkenő.

A történet még 2013-ban kezdődött, közösségi oldalon, levélváltásokkal. Nem találkoztunk, én kapcsolatban voltam és mind a mai napig azt gondolom, hogy ha van valakim, akkor nincs randi mással. Ezt azért írom, mert tetszett a fiú. Aztán 2014 januárjában elkezdtünk találkozgatni, mert egyedülálló lettem. Jól éreztem magam vele, jó volt a szex, egyre többet voltunk együtt. Beleszerettem. Amikor először ezt mondtam, azt mondta, ezek csak szavak. Teltek a hónapok, ő elég sokat utazik a baráti társasággal, illetve sok időt tölt velük, én is megismerhettem őket, de közös utazások, bulizások nem voltak. Elég rosszulesett, illetve nem sikerült megbeszélnünk, mi is van köztünk, mintha nem lennének érzelmei – bújós, együtt alvásnál átölelős fiú, de mások előtt ezt el kell titkolni típus –, illetve a szex sem volt rendszeres. De megbeszéltük, mással nem fekszünk le.

Persze külföldi utakon sok meleg helyen járt, de mindig azt mondta, hogy nincs mással, sőt, néha féltékeny volt és egy olyat is mondott augusztusban, hogy 'olyan vagyok, mint a pasija'. Aztán szeptemberben, egy londoni út után megváltozott. Próbáltam megtudni, mi is lehet, szokásához híven mellébeszélt és smsben kellett megtudnom, hogy független típus. Magyarázat nem volt. Minthogy szeptember óta szex sem. Velem. Viszont: nem akar elveszíteni, segít nagyon sokat, akár anyagilag is, karácsonykor felmehettem hozzájuk, bemutatta édesapját, akit elég kevés embernek mutatott be és akivel azóta többször találkoztunk, sokszor felmehettem, mert édesanyja is hívott, olyan családi dolgokat osztott meg velem, ami bensőséges és bizalmas. Jelenleg is sokat vagyunk együtt szex nélkül, de néha éjjel szólnom kell, hogy ne szorítson annyira, mert megfulladok, ahogy átölel – persze iszonyatosan jó érzés.

Szeptember óta az a szöveg, hogy nem érdekli a szex, beszélni sem lehet róla, ellenben, mivel nem vagyok ennyire hülye, kiderítettem, hogy másokkal volt, tavaly is, amikor megbeszéltük, hogy mással nem... és más hazugságok. És amiért ezt leírtam és tanácsot kérek: ott tartunk, hogy csütörtökön elutazunk kettesben. Én több hónapja mondom, hogy nem megy ez a közeli barát dolog (a közeli barátok átölelve alszanak, összebújva nézik a filmet? Most komolyan.), hagyjuk abba, mert belepusztulok. Szeretem és féltékeny vagyok. És nem hajlandó erre. Azt mondja, nagyon fontos vagyok neki. De csak mint barát... Ráadásul most valami szex is kezd visszajönni... És nem értem...

Ismerősök azt mondják, legalább törődik velem, ami igaz, mert ha nincs kajára már pénzem, vesz kaját – nem keresek vmi jól –, és az utat is fizeti. De június végén megy a barátokkal Görögországba... És tudom, mi lesz. Úgy sejtem, nekem kell lépnem, mert neki ez kényelmes. Van kihez bújni, törődhet velem, hogy nyugtassa a lelkiismeretét. Én kiadtam magam, hogy szeretem és amikor konkrétan megkérdeztem, hogy szerethetem-e, akkor azt mondta, igen. És miután azt mondta, független típus és rákérdeztem, a válasz annyi volt, hogy miért elkenkezett volna, ha jó valami, csak változnak az emberek. De ezen túl semmi.

Várjak rá vajon? Nekem ez nem jó, mert sokat vagyok sárkány, mivel nem tudjuk megbeszélni, mert hárít és annyit mond: 'legyél már aranyos'. Hiába 'szakítok vele', törlöm mindenhonnan az ismeretségünk, szinte mindenről ő jut eszembe. Tudom, ez elmúlik, de mindig az jut eszembe, hogy néha tényleg úgy ölel át, mintha az élete múlna rajta..."

Segítség, valaki belém szeretett!

Nagyon örültem ennek a levélnek, mert őszintén és világosan mutatja meg, mennyire hasonló problémák merülnek fel a meleg és heteroszexuális kapcsolatokban. A legtöbbünknek van hasonló sztorija: az egyik fél azt várja, mikor fog már reggelente rántottát rittyenteni a szerelmének, és tévét nézve elaludni a mellkasán, a másik pedig mindeközben szereti a maga kis világát, amelyben egy nagyon fontos szegmens a szerelmes másik, de azért ne kelljen már az élet minden területén, a nap 24 órájában, a hét hét napján minden osztozni vele. Mindenkinek megvan a maga igaza: nem csak romantikus lányregényekben léteznek olyan szerelmes párok, akik egyformán fontosnak tartják, hogy haladjanak a Kapcsolatok Íratlan Szabálykönyvének térképe szerint: összebútorozás, közös nyaralás, és így tovább. Ám akadnak olyanok, akiknek a „kivel beszéltél telefonon, hova mész, mikor jössz” kérdések egyenlőek a börtönléttel, és nemcsak lelkileg, de szexuálisan is lehangolja őket a klasszikus feleségviselkedés.

Elvárások viharában

Bár mondhatnám, hogy „ez az ember nem tudja, mennyit érsz, szedd össze a bátorságod, és mutasd meg neki, hogy többet érdemelsz”, de ha így nyilatkoznék, nem lennék több egy olyan havernál, aki folyton azt szajkózza, amit a barátja hallani akar. Dicséretesnek és fontosnak tartom, hogy mindketten őszinték vagytok egymáshoz: ő kerek-perec kimondja neked, hogy ne számíts tőle nagy változásra, te pedig hangot adsz annak, ami zavar, és amit nem értesz. Ami viszont rendkívül fontos: ha nem veszekedni, hanem őszintén beszélgetni akartok, akkor mindketten türelmesen és toleránsan kommunikáljatok az igényeitekről. Ám van valami, aminek minden beszélgetést meg kell előznie. Gondold át, hogy tudsz-e, akarsz-e boldog lenni egy olyan kapcsolatban, ami nem a te igényeid szerint alakul. Itt meg kell jegyeznem (bár szerintem negyvenévesen már te is tudod): az élet minden területére igaz, hogy azért a dolgok a legritkább esetben alakulnak pont úgy, ahogy azt terveztük. Ennek pedig az az oka, hogy a sors, a karma, vagy egyszerűen a saját fejlődni akarásunk terelget minket – és ha figyelünk a benső jelekre, rengeteg hasznos útmutatást kapunk.

Nincs közös ösvény, csak személyes ösvények találkozása

A legjobb, amit tehetsz, ha pihenteted kicsit a problémát – fogadd el, ami van, a kapcsolati krízist tedd most az agyad leghátsó bugyrába, és mielőtt gyors és impulzív döntéseket hoznál, inkább gondold át, mit akarsz az élettől – és ebből most hagyd ki, hogy ezt vele vagy nélküle tervezed. Rendszerint akkor próbáljuk más reakcióira és viselkedésére kenni a szenvedésünket, amikor lusták vagyunk fejlődni, vagy egyszerűen csak nem vesszük észre, hogy mekkora lehetőség ez a személyes változásra. Én hasonló helyzetben azt mondanám: a boldogságom úgysem a párkapcsolatomon fog múlni, elindulok magam egy saját ösvényen, amelyen haladva elfogadóbb, erősebb, magabiztosabb, sikeresebb és boldogabb leszek, aztán meglátjuk, erre hogyan is reagál a másik fél. Nincs vonzóbb egy olyan embernél, aki elkötelezetten végzi a dolgát, legyen szó spirituális vagy fizikai munkáról – és nincs kiábrándítóbb, mint amikor valaki egy másik embertől vagy épp az időjárástól, esetleg egy poltikai hatalomtól teszi függővé a hangulatát és az életminőségét. 

A pszichológus üzenete: „Ez a dráma a te fejedben történik”

„Drága barátom! Te egy hagyományos, társadalmi elvárásokból épülő párkapcsolatban gondolkodsz, pedig az talán nem is létezik. Ha valaki velem van, rólam gondoskodik, és én róla, szeret, de néha másokkal szexel, az még nem a világ vége, hiszen szokott egyedül is maszturbálni a zuhany alatt. Ha valaki a lelkemmel tud szeretkezni, az a társam. És ennél szebb kevés dolog van” – válaszolta olvasónk levelére Tóth-Horváth Gábor, pszichológus, aki szerint megbeszélés kérdése, hogy melyik kapcsolatba mi fér bele, és senkinek semmi joga bírálni a másik értékrendjét, ha az történetesen nem kíván monogám életet élni. Az persze más kérdés, hogy egy ilyen kapcsolathoz felnőttként kell gondolkodnia mindkét félnek: aki menni akar, legyen őszinte az igényeit illetően, a másik pedig döntse el, hogy elfogadja az új rendszert, vagy inkább nem kér belőle. Akárhogy is, a féltékenység a legszebb kapcsolatot is képes szétdúlni, megmérgezni. „A döntés a te kezedben van. De elárulom: ha korlátok közé szorítod a társad, ha elvárásaid vannak, meg akarod változtatni, akkor nem is ő a társad, hanem egy elképzelt személy. Ha fojtólánc van a kutyádon, húzni fog, ha szabadon engeded, elszalad a sarokig, de nyomban vissza is fut hozzád.”

Ám a kutyával ellentétben az embernek nincs szüksége arra, hogy – ha mégsem jönne vissza – bárki utána szaladjon és visszaráncigálja. Már Eszenyi Enikő is megénekelte: “Aki elmegy, menjen el, ha el tud menni, hagyni kell.”