Éjjeli bagoly vagy? Felejtsd el a reggeli edzést!

Az alvásról folyamatosan jelennek meg az újabb és újabb tanulmányok, melyek néha ellentmondanak egymásnak. A legújabb kutatások alapján például azt az elméletet is ki lehet dobni a kukába, hogy a korai edzés az igazi. A Current Biology című folyóiratban megjelent friss tanulmány legalábbis azt állítja, hogy néhányunknak felesleges ezért felkelni hamar.

Persze a minta nem volt túl nagy, a kutatók 20 gyeplabdajátékost kértek meg arra, hogy vegyenek részt a kísérletükben. A sportolókat az alvási szokásaik alapján osztották csapatokba, és a résztvevők közel fele hétvégenként fél tíz körül kel, éjfél körül alszik el, a többiek fele-fele arányban voltak korán kelők és éjjelii baglyok.

Miután megállapították, hogy ki hova tartozik, mindenkinél naponta hat alkalommal tesztelték az állóképességüket. Összegezve a legjobb teljesítményt délután négykor és este hétkor nyújtották, a legrosszabb eredményeket pedig reggel hétkor produkálták. Persze az egyéni teljesítmények kicsit árnyalják a helyzetet, a pacsirtákat több szempontból is lenyomó éjszakai baglyoknál például az eredmények fokozatosan javultak a nap előrehaladtával. A végkövetkeztetés: az alvási szokásaink befolyásolják, hogy mikor érdemes testmozgást végezni.

shutterstock 220171453

Mielőtt megterveznéd a napod, vedd azt is figyelembe, hogy egy másik kutatás szerint az edzés fajtája is számít, a reggeli kardiózás és délutáni erősítő edzés javítja az alvás minőségét. A Brunel Egyetem kutatása szerint viszont a kora reggeli kemény edzés gyengítheti az immunrendszerünket, úgyhogy nem kell tovább próbálkozni az önsanyargatással, elég, ha délután mész edzeni, mikorra már kellőképp összeszedted a lelkierődet hozzá.

Ha mégis ragaszkodsz a reggeli testmozgáshoz, akkor itt elolvashatod, hogyan könnyítheted meg a dolgod.

Mennyi alvásra van szükségem?

Az amerikai National Sleep Foundation (Nemzeti Alváskutató Alapítvány) 18 szakértőt kért meg arra, hogy rágják át magukat 320 tanulmányon, és frissítsék az ajánlást arról, kinek mennyit érdemes aludnia. A szakemberek természetesen figyelembe vették az előnyt és kockázatot, mert nemcsak a túl kevés, hanem a túl sok alvásnak is lehetnek kellemetlen mellékhatásai – írja a The Guardian

És akkor lássuk a számokat.

Újszülöttek (0-3 hónapos kor): 14-17 óra

Csecsemő (4-11 hónapos kor): 12-15 óra

Kisgyermek (1-2 év): 11-14 óra

Óvodáskor: 10-13 óra

Kisiskoláskor (6-13 év): 9-11 óra

Tinédzserkor: 8-10 óra

Felnőttkor (26-64 év):  7-9 óra

Időskor (65 év felett ) 7-8 óra

Persze semmi sincs kőbe vésve, rengeteg ismert, híres és sikeres ember aludt vagy alszik a felnőtteknek ajánlottnál sokkal kevesebbet, és a mennyiség mellett a minőség is számít, a pózról nem is beszélve. 

Mustra