"Mi a lovast tanítjuk, mert a ló mindent tud"

Közel 20 éve lovagolok a Szentendrei szigeten, de még sose jártam a Halápi ranchen Kisorosziban: amikor lehetőségem nyílt rá, hogy megtekinthessem egyik kurzusukat, kaptam az alkalmon, mert mindig is érdekelt, hogyan lehet zabla nélkül lovagolni. Aztán kiderült, hogy nem is a zabla vagy annak hiánya a lényeg, hanem a lovakhoz való hozzáállás. Nem csak a kurzust nézhettem meg, hanem én is próbálkozhattam egy félóra erejéig – majd a ranch vezetőjével, Halápi Rolanddal beszélgethettem arról, mit is csinálnak ők tulajdonképp.

Maga a farm egy 12 hektáros terület, ahol a lovak szabadon legelésznek, ménesként élnek. A kurzus, amit megnézhettem, egy nagy közös lovazás volt, ahol mindenki megmutathatta, mit tanult az elmúlt két hónapban. A lovasok délelőtt a földről dolgoztak (azaz nem ültek a ló hátán), délután pedig már lóháton hajtottak végre különböző feladatokat, például rámpán vezették végig az állatokat, vagy vizesárokba álltak be velük. A Halápi ranchen a lovaglás lényege, hogy élvezet legyen a sport, de ne csak a lovasnak: különböző technikákkal tanítják meg a lótulajdonosokat arra, hogyan bánjanak a hátassal és ebben a tanításban gyakran vendégoktatók segédkeznek.

„Csapatunkkal az erőszakmentes, más néven természetes lóképzés és foglalkozások elvét valljuk, előtérbe helyezve a funkcionalitást” – áll a lovarda egyik Facebook bejegyzésében. A Lovakkal Másként névre keresztelt módszert 2009 óta gyakorolják Halápiék és a képzést a lovardában élő lovak és lovasaik igényeihez alakították, hogy bármilyen felmerülő kérdést a lovasokkal a helyszínen meg tudnak beszélni, illetve az esetleges problémáikat meg tudják oldani. A választási lehetőségek alkotják a képzési módszer lényegét. A lényeg a partneri kapcsolat a ló és lovas között, de ennek kialakításához eleinte szükség van egy „tolmácsra” a két fél között, ennek a szerepét tölti be a Lovakkal Másként vezetője, azaz Halápi Roland, vagy egy meghívott oktató.

Mivel nekem nincs semmilyen tapasztalatom ebben a fajta kommunikációban, Nutti mutatja meg az alapokat Livi nevű lovával. Livi döbbenetesen nyugodt, és döbbenetesen jól olvassa még a béna jeleimet is: ha kinyújtom a kezem, elindul utánam, ha megállok, ő is megáll. Furcsa érzés, olyan, mintha gondolattal irányítanám, pedig dehogy, csak pontosan tudja, melyik jellel mit kérek tőle és meg is csinálja, amit kérek. Lóhátról sem más a dolog, csak tudni kell, milyen jelet kell adnom Livinek: azért persze nem ilyen egyszerű a dolog, nyilván nem lehet fél óra alatt elsajátítani mindent, de rá lehet érezni, ezért próbálkozom körkarámban, és nem a lovarda „Horseman pályáján”. Folyamatosan meglepődöm, mert a ló tényleg azt csinálja, amit kérek és egész ügyesen elügetünk körben.

Különleges élmény így lovagolni és elképesztő koncentrációt igényel. Miközben én a körkarában próbálkozom, a régi motorosok – tizenöten – a ranch pályáján gyakorolnak, a kurzuson ugyanis két hónapos önálló munka után kell megmutatniuk Halápi Rolandnak, hogyan fejlődik kommunikációjuk lovukkal. A kurzus délutáni szakaszában egy rövidített ügyességi pályán kell végigmenniük a ló-lovas párosoknak, a ranch vezetője pedig megnézi, kinek min kell még javítania, merre kéne tovább fejlődnie. A pályán találunk vizesárkot, amibe bele kell állni, pallót, amin végig kell menni lóval, hordókat, amik között el kell lavírozni. A feladatok életszerűek, hasznosak, a lovasoknak úgy tűnik, nem okoznak gondot: egymás után állnak bele lovukkal a sekély vízbe vagy trappolnak át a fapallókon. Az egész egyben egy játékos verseny is, aki jó idővel végez a pályán, Wellensteyn kabátot kap – a márka a lovarda támogatója évek óta, és jól működik a kapcsolat, meleg kabátok nélkül elég nagy bajban lennének a lovasok a téli edzéseken. Utóbbiról én is meggyőzödhetek a kis piros Wellensteyn kabátban, amit a lovaglás idejére kölcsön kapok.

A feladatok szünetében a ranch és az éppen folyó kurzus vezetőjét, Halápi Rolandot kérdezem arról, miért és hogyan vágott bele a Lovakkal másként módszerbe, illetve arról, milyen lehetőségei vannak a módszer iránt érdeklődő lovasoknak, hogy eljussanak egy hasonló képzésre. „A változást mindig egy olyan dolog hozza, amikor az embernek nincs már lehetősége kijavítani valamit: én úgymond rablóból lettem pandúr, hisz elég kemény kézzel rendelkeztem, de miután rájöttem, hogy nem arról van szó, hogy minden lovamnak ugyanaz a problémája, hanem arról, hogy valószínűleg a kezemnek van egy komoly problémája, elkezdtem kicsit belebújni a miértekbe és abba, hogy mitől működhet egy ló jól és mitől működhet úgy, hogy A és B pont között maximális élvezettel el tudjunk menni. Ebben nincs trükk, nincs varázslat, csak használat: a ló a partnerünk tud lenni” – mondja Halápi Roland, aki 20 éve foglalkozik lovakkal, és 6-7 éve váltott szemléletet. Nem véletlen, ha neve ismerős, Halápi ugyanis versenyzés és lótenyésztés mellett kaszkadőrként is dolgozott, legismertebb 2008-as Guinness rekordja, melyről a Velveten számoltunk be.

Most már olyan versenyeken nem láthatjuk, amire kőkeményen kell készülni. „Az ilyen versenyek minket egyáltalán nem érintenek, viszont van egy verseny Magyarországon, az EXCA, ami pont a funkcionalitást, az életszerűséget szem előtt tartva lett kialakítva. Ezen általában lovaink 70%-a versenyzik, de jó értelemben mondom a versenyt, mert nem az eredmény, hanem az ott látott állapot és visszaellenőrzés a fontos. Erre lehet azt mondani, hogy készülünk, de mégis azt gondolom, hogy készülni nem lehet, készen kell rá állni bármikor bármelyik pillanatban” – mondja Halápi, aki azért nem tart farmján lovagoltatást bárkinek, mert fontosnak tartja, hogy mindenki „maga főzze meg, amit megeszik”.

 „Nagyon sokáig kell a lovat a 'hátunkon vinnünk', hogy a végén a ló vigyen a világ végére minket. Kicsit olyanok, mint a gyerekeink, tiszteletben tartva, hogy nem ruházzuk fel emberi tulajdonságokkal őket. Sokkal nagyobb élmény egy lovat magunknak kialakítani, illetve a lótól úgy tanulni, hogy minden reakciójára tudjuk, mi a mi válaszunk és azt is, mi az ő válasza, tehát igen, nagy számban saját tulajdonú lovakkal dolgozunk. Ami a folyamatot illeti: a lovast kezdjük el tanítani, mert én úgy gondolom, hogy a ló mindent tud. Hogy egy nagyon kedves barátomtól idézzek: 'ha a ló válasza nem, akkor rosszul, rosszkor vagy rossz helyen tettük fel neki a kérdést'. Úgy gondolom, hogy csak a lovas tanulhat, mert a ló egyértelmű javaslatokból mindent ért."

"Ha valakit elkezd érdekelni a módszer, akkor sem biztos, hogy egyből azt javaslom, hogy hozza át ide a lovát és onnantól kötelezően dolgozzon itt velünk. Amikor először bejön ide egy érdeklődő, akkor ezt a környezet és a lovak állapota által egyaránt sugallt hangulatot szeretnénk neki átadni. Ezt én érzésnek hívom, az érzést pedig nem lehet elmagyarázni, azt meg lehet kapni, fel lehet kínálni, az ember pedig befogadhatja, és ha ez az érzés vezeti innentől a lovazást, akkor már nyertünk. Nem kell ehhez adott helyszín, ez mindenhol működhet” – vallja Halápi Roland. Ő a lószerszámokat sem úgy osztja ki, hogy kötelező a western nyereg és tilos a zabla, hanem idővel megkeresik a lónak és a lovasnak is legkényelmesebb megoldást: így aztán a kurzuson látunk angol nyeregben ülő lovast és olyat is, aki nyakmadzaggal vezeti lovát, de olyat is, aki zablával lovagol.

„Nagyon sok embertől nagyon sok mindent tanultam, én mindig azt mondom, hogy nem nevezném őket edzőknek, mentoroknak. Nagyon sokat kaptam például Leslie Desmondtól, aki a világ egyik legnagyobb horseman-je, illetve idén volt lehetőségem együtt dolgoznom Bill Cameronnal is. De maximális mentoromnak Mészáros Zolit tartom, bár nagyon kevés időt dolgoztam vele, de a gondolatunk nagyon egyezett. Mégis, a legtöbbet a lovaktól tanultam. Azt gondolom, mestereink csakis a lovak lehetnek, a legtöbbet abból lehet tanulni, amikor kiülünk a legelőre és nézzük, hogy ők hogyan működnek, hogyan élik mindennapjaikat, ezek a kurzusok meg főleg arról szólnak, hogy együtt lovazunk. Nem nevezném diákjaimnak őket, mi tulajdonképp egy nagy társaság vagyunk, akik együtt lovaznak és megosztjuk a tapasztalatainkat egymással, amiből mindenki építkezhet. Ugyanúgy tanulok én tőlük egy ilyen napon, mint ők éntőlem” – mondja Halápi Roland.

Azért ne keseredjen el, ha nincs saját lova, vagy van, de nem akar kapásból Kisoroszi mellé költözni, mert így is van lehetősége rá, hogy kicsit belekóstoljon a Halápi-féle érzésbe, hangulatba. „Várjuk az érdeklődőket akár itt is, ha valaki bejelentkezik és idelátogat egy kurzusra, bejöhet, láthatja mi történik, hogy történik, nincs csoda, nincs titok, nincs „suttogás”, az egész a lóra alapul és épül. Folyamatosan versenyzünk visszaellenőrzés szinten az Extreme Cowboy Race-en, az EXCÁ-n, amiben idén elképesztő eredményeket értünk el, hisz minden, amit kitűztünk célul, sikerült – azért jövőre mégis megpróbáljuk majd ezt felülmúlni. Sokkal jobb állapotú lovaink vannak a munkának és a lovasaik áldozatának köszönhetően, sokkal többen vagyunk, más a hozzáállás. Az EXCÁ-n mindenképp találkozhatnak velünk az érdeklődők, de apró kis versenyeken is jelen vagyunk, és a Facebook oldalunkon ezekről rendszeresen be is számolunk.”

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek