Sok nyelvet beszélni melós, de nem lehetetlen

Mindig is csodálattal hallgatom azoknak az ismerősöknek a történetét, akik egyik idegen nyelvet tanulják a másik után. És közben persze sárgulok az irigységtől... A poliglott, vagyis a többnyelvű emberek szerint ha valaki rákap az ízére, szinte játszva és élvezettel sajátíthat el akár több nyelvet is. Sokan viszont önbizalomhiány miatt vagy egyéb okokra hivatkozva bele se kóstolnak a nyelvtanulásba, pedig ki tudja, lehet, hogy önből vagy belőlem is simán válhatna nyelvzseni...

Ilyen egy poliglott élete

“Édesanyám mindig azt mondta, hogy aki legalább két idegen nyelvet beszél, annak nem okoz majd gondot a munkakeresés. Örülök, hogy hallgattam rá, mert ma már négy olyan “nagy” nyelven – angol, német, kínai, spanyol - kommunikálok, amikkel nem érzem magam elveszettnek, bármerre is utazom a világban” - meséli Vér Tamara, aki Kínában a Tianjin University Business Management szakán tanul, és emellett óvodákban és nyelviskolákban tanítja az angol nyelvet kínai gyerekeknek és egyetemistáknak, felnőtteknek pedig az üzleti angol elsajátításában segít. “A spanyol nyelvet soha nem tanultam iskolai keretek között, viszont Kínában rengeteg katalán és argentin barátom van, akik nem mind beszélnek angolul, így én is alkalmazkodom hozzájuk. Beleszerettem a spanyol nyelvbe is. A párommal angolul és spanyolul és - egy kicsit magyarul is - vegyesen kommunikálunk.

A magyar ábécének köszönhetően rengeteg nyelv kiejtése nem okoz problémát nekünk, míg egy külföldi sokat küszködik, hogy megtanulja a gy-t, ty-t, vagy az ü-t és az ő-t. Az angol nyelvtudás már nem előny, hanem inkább alapkövetelmény. Ezen felül minél több vagy minél egzotikusabb nyelvet beszél valaki, annál nagyobb előnnyel indul a munkaerőpiacon. Az angol, spanyol és kínai nyelvvel, amelyeket beszélek, a világ nagy részét lefedtem. A német sokkal ritkább és sokan azért nem is vágnak bele, mert irtóznak attól, hogy mennyire nehéz, túl sok a szabály, vagy csak egyszerűen borzasztó a hangzása. Pedig szerintem ez az egyik leglogikusabb és legátláthatóbb nyelv.

shutterstock 114474988

A kínai persze teljesen más szisztémájú, mint a nyugati nyelvek. Másfajta megközelítés és logika kell hozzá, ezért az egyik legnehezebb nyelv a világon. Ha egy új szóval ismerkedsz, meg kell tanulnod karakterekkel leírni azt, tudnod kell a pinyint, ami a latin betűs átirat, illetve tökéletesítened kell a szó hangsúlyát is. Mivel a kínai szavak egyszótagúak, és csak bizonyos mássalhangzókra és magánhangzókra végződhetnek, ezért nagyon sok hasonló hangzású szó létezik eltérő jelentéssel. Leírva nincs is gond, mivel a karaktert látva elkülönül, hogy melyik mit jelent, viszont kimondva csak a szövegkörnyezetből derül ki annak jelentése. Eleinte azért nehéz, mert a kínaiban nincs ábécé, amit ha megtanulsz már tudsz is olvasni” - magyarázza Tamara.

Nyelvérzéke senkinek nincs – vagy mindenkinek van

Kovács Eszter anyanyelvén kívül angol, német, spanyol, olasz, lengyel, francia, portugál, kínai és japán nyelven beszélm és ezekből államilag elismert nyelvvizsgája is van. Eszter angol és hungarológia szakon végzett a szegedi bölcsészkaron. “Nem hiszek a nyelvérzék létezésében. Középiskolában az angoltanárom azt mondogatta, hogy nincs nyelvérzékem és soha nem lesz nyelvvizsgám, az ötéves osztálytalálkozónkon mégis én voltam az egyedüli résztvevő, aki addigra már öt nyelven beszélt középfokon. A siker számomra a szorgalmon múlik, az élvezetes munka ráaddásul hamar meghozza gyümölcsét. A lengyelt nyolc hónap alatt, az olaszt fél év alatt tanultam meg, 29 éves koromra összesen kilenc idegen nyelvet sajátítottam el. Mindez izgalmas és érdekes órák, motiváló tanár, sok-sok gyakorlás és önbizalom kérdése – állítja Eszter, aki hat évig tanította a magyar nyelvet a Szegedi Tudományegyetem külföldi hallgatóinak, tizenöt éve Kung Fut oktat és PhD-n tanul angol alkalmazott nyelvészetet.

“Aktívan kell használni a nyelvet, mert az ember nagyon könnyen elfelejti a szavakat vagy a nyelvtant, ha nem gyakorol. Egy idegen nyelv elsajátítása rengeteg türelmet igényel, még azoknak is, akiknek kifinomultabb a nyelvérzékük - mondja Tolmácsi Regina, aki spanyol, katalán és angol nyelven beszél és nemzetközi két idegennyelvű konferencia tolmácsnak tanul az BME-n. Mindenkinek kell, hogy legyen érzéke a nyelvekhez, aki az anyanyelvét ismeri és helyesen használja. A nyelvérzék fejleszthető, de kis lépésekben kell haladni és nem mindjárt az elején feladni. Ha csak heti egy-két órát tudunk a nyelvtanulásra szánni, de azt rendszeresen és lelkiismeretesen tesszük, idővel rájövünk, hogy az eddig megtanult kifejezések és nyelvtani szerkezetek mennyire megkönnyítik a dolgunkat az újabb szabályok elsajátítása során. Az apró sikerélmények pedig mindig előrébb visznek.”

shutterstock 116962360

Ön is belevágna?

Ha úgy érzi, még mindig nem elég motivált, görgessen tovább néhány jó tanácsért, amiket Benny Lewis gyűjtött össze a FluentIn3Month.com oldalon:

  1. Ha már beszél egy idegen nyelven, egy újabb nyelv elsajátítása sokkal egyszerűbben és következetesebben fog menni. A lényeg az, hogy megtanuljon az adott idegen nyelven gondolkodni és hogy elfogadja a tényt, hogy valóban nem csak az anyanyelvén tud kommunikálni. Ha angolul már tud, akkor jó kiindulópont lehet, ha nyugat-európai nyelvekkel kezd, ezek között ugyanis sok hasonlóság van.
  2. Ha nem biztos abban, hogy milyen nyelvet szeretne megtanulni, csak általánosságban érdeklődik más kultúrák iránt, akkor az eszperantó mint a legelterjedtebb és legkönnyebb strukturált nyelv, tökéletes az ön számára. Akkor is önnek találták ki az eszperantót, ha irtózik a bonyolut nyelvtani szabályoktól, a szókincstől és a kivételek bemagolásától. Kutatások bizonyítják, hogy aki eszperantó nyelven tanul, annak sokkal könnyebb dolga lesz a későbbiekben más nyelveket elsajátítani, ezért ha nem is érdekli ez a nyelv, hosszú távú célokért megér egy próbát...
  3. Ha régi vágya, hogy megtanuljon egy vagy több idegen nyelvet, akkor ne habozzon, hanem vágjon bele és tegye azt szenvedéllyel! Ne csak azért tanuljon meg egy nyelvet, mert menő többnyelvűnek lenni. Tegye azt egy különleges indokkal, személyes élmény miatt vagy egy jó és hasznos cél érdekében.
  4. Egyszerre csak egy nyelvre fókuszáljon, hiszen a nyelvek keveredéséből sok jó nem sülhet ki. Szenteljen kellő időt egy nyelv elsajátítására, mielőtt belekezd egy másikba.
  5. Ha már középszinten használ egy vagy több nyelvet, kisebb az esélye, hogy belekeveredik a mondandójába. Ilyenkor már érdemes mindegyiket nap mint nap gyakorolni. Nincs értelme megtanulni egy nyelvet, majd elhanyagolni és elfelejteni azt egy újabb nyelvre való összpontosítás miatt.
  6. Megkönnyíti a dolgát, ha kezdetben egy nyelvcsaládból származó nyelveket tanul. Aki például spanyol után olaszul, majd franciául, végül portugálul tanul, azt veszi észre, hogy egyre kevesebb energiát kell belefektetnie a szabályok és a szókincs memorizálásába és egyre rutinszerűbbé válik számára a tanulás.
  7. Tisztázza magában, hogy miért is szeretne poliglott lenni. Ha csak az a célja, hogy felvágjon a tudásával, akkor kevésbé lesz sikeres és inkább kényszer lesz az ön számára a nyelvtanulás, mint élvezet. Ha nyomós oka van rá – utazgatni szeretne, külföldön élnek a rokonai vagy ismerkedne más-más kultúrákkal és emberekkel -, akkor lesz igazán motivált és elkötelezett a kiválasztott nyelv iránt.
  8. Készüljön fel rá, hogy az elején mindig hülyének érzi majd magát. Amikor új nyelvet tanulunk, úgy viselkedünk, mint egy kisgyerek, aki próbálgat, de még alig tud kommunikálni. (A különbség az, hogy mi tudatosan tesszük ezt.) Kezdetben idegesítő lehet az űr a fejében, de a nyelvtanulás eleinte mindig azzal jár, hogy “ez nekem kínai!” Ilyenkor büszkén képzelje el, hogy már folyamatosan beszél és ír azon az új nyelven. Ha pedig valóban eljutott a vágyott szintre és már a következő nyelven töri a fejét, ne feledje, hogy az elején megint idiótának fogja érezni magát. Pedig egy poliglott nem az.
  9. Folyamatosan fejlessze az elsajátított nyelveket, hiszen azok tökéletesítése évekig is eltarthat és bármerre jár, mindig tanulhat valami újat egy-egy már ismert nyelven.
shutterstock 146188760

Tudta?

  • Tavaly májusban Budapesten volt az első Poliglott Konferencia, idén pedig Berlinben rendezték meg a többnyelvűek összejövetelét.
  • Általában az anyanyelvünkkel rokon nyelveket egyszerűbb megtanulni, így egy lengyel anyanyelvű hamarabb sajátít el szláv nyelveket, mint egy ázsiai nép nyelvét. Ugyanígy a japánoknak egyszerűbb a mandarin nyelvvel kezdeni, mint a lengyellel.
  • Becslések szerint kb. 7000 különböző nyelven beszélnek a világon. Az UNESCO szerint a kínai mandarin, az angol, a spanyol, a hindi, az arab, a bengáli, az orosz, a portugál, a japán, a német és a francia a legelterjedtebb nyelvek.
  • Az egyes nyelvcsaládokba azok a nyelvek tartoznak, amelyek nyelvtörténetileg bizonyítottan vagy feltételezhetően egy közös ősből származnak. Például az angol, a német, a holland (germán nyelvek), vagy a latinból származó spanyol, francia és olasz (italikus nyelvek) az indoeurópai nyelvcsaládba, de más-más alcsoportba tartoznak.
  • A világ nyelveiből kb. 2200-at Ázsiában beszélnek, míg Európában 260 nyelv található.

Élvezni kell

A nyelvtanulás olyan, mint a matek. Van, akinek könnyen megy, van akinek nehezebben. Sok gyakorlással, vagy fotografikus memóriával, vagy csupán érzéssel. Nem szabad elhanyagolni, passzívvá tenni az idegen nyelvet, hanem napi szinten használni, gyakorolni kell. Már az is sokat segít, ha egy kedvenc sorozatot vagy filmet nem magyar szinkronnal, hanem eredeti nyelven, és az adott nyelvű felirattal nézi. Egy-egy ismeretlen kifejezésnél meg lehet állítani a filmet, utánanézni gyorsan egy szótárprogramban és már mehet is tovább. Nekem ez nagyon bevált, és a hallás utáni értés gyakorlására kiváló. Zenehallgatással idegen nyelven pedig nem csak új kifejezéseket lehet tanulni, de az adott ország vagy régió kulturáját is megismerjük. Ezzel a módszerrel rengeteg szleng kifejezést lehet elsajátítani és legalább a mindennapi, társalgási nyelvet tanulom, nem pedig egy idejétmúlt tankönyvi formát. Ha van benne rendszer és logika, akkor sokkal könnyebb memorizálni a nyelvtani szabályokat. Viszont mindig ott vannak azok a fránya kivételek. Néha elég egy jó példamondat, ha egy nyelvtani táblázatot nem tudsz bemagolni, vagy valami speciális szó vagy rövidítés, amelyről mindjárt beugrik, hogy hogy is kell mondani, vagy helyesen ragozni. Németben és spanyolban sokszor a névelőket nehéz megjegyezni, pedig van abban is logika – mondja Vér Tamara. Szókincsfejlesztésre azelőtt a betanulás volt a módszer, illetve az, hogy többször leírtam, felmondtam magamnak, vagy valaki kikérdezett. Most már sokkal rutinosabban megy, párszor hallom és megjegyzem a kifejezéseket, vagy látom leírva a karaktert és az segít, hogy legközelebb emlékezzek rá. Nekem a komplett szövegek betanulása sosem segített, nem is látom értelmét. Sokkal jobb, ha példamondatot vagy kifejezést jegyzek meg, vagy csak egyszerűen valami életszerű helyzetben hallom a szót.

Ne adja fel!

Nem szabad félénknek lenni, beszélni, beszélni és beszélni kell! Minél idősebb az ember, annál jobban izgul amiatt, hogy nehogy valami banális hibát elkövessen és kinevessék érte. De ha sosem kezdjük el, akkor csak megrekedünk ott, hogy megértjük a nyelvet, de amikor ránk kerül a sor, megmukkanni sem tudunk. Nagyon sokan örülnek, ha megszólalunk a nyelvükön és inkább segítenek, ha elakadunk, vagy meg is lehet kérni őket, hogy javítsanak ki, ha valamit rosszul mondunk. Így legalább nem fog rosszul rögzülni semmi – állítja Vér Tamara. Nyilván mindenkinek más módszer válik be. Van, akinek be kell magolnia egy párbeszédet, van aki egyszer-kétszer hallja és megjegyzi azt, mások a szókártyákra esküsznek. Rengeteg irányból meg lehet közelíteni egy új nyelvet, de a legésszerűbb megoldás kimenni nyelvterületre, mert így rákényszerülünk, hogy állandóan használjuk is a választott nyelvet. Az útiköltség sem lehet kifogás, hiszen manapság rengeteg ösztöndíjprogram létezik, de ha valaki önkéntes munkát vállal egy hónapra egy idegen országban, már az rengeteg előnyt jelent nyelvtanulás szempontjából. Nem csak a szókincs gyarapodik, de kinyílik előttünk a világ, egy teljesen új kultúrát és környezetet lehet megismerni és megkedvelni.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra