Így ne égjen le!

Rengeteget foglalkoztunk már azzal, miért és hogyan kell védekezni a káros UV-sugarak ellen: készült naptejteszt, adtunk tanácsot házilag elkészíthető bronzosító napolajra, ahogy arról is írtunk már, hogy miket érdemes az égett bőrre kenni. Itt az ideje, hogy végre megnézzünk néhány klasszikus leégést. Ehhez pedig elég volt csak felugrani Twitterre vagy Instagramra, hogy mindenre legyen tökéletes példánk. Úgy tűnik, az emberek nem tanulnak, egymás után posztolják, kinek hol fáj. Mi sem mindig vagyunk ennél sokkal okosabbak, de mi legalább nem panaszkodunk.

Eleinte csak a legszokványosabb leégéseket kerestünk, végül azonban sikerült néhány csoportba kategorizálnunk a klasszikus és kevésbé klasszikus napozási baleseteket. Mindenek felett áll az atlétás leégés, általában ezzel van tele az internet, mert az fest talán a legbunkóbban. Aztán következnek a melltartópánt-nyomok a háton, de vannak, akik szandálban vagy cipőben égnek le, ezután következnek, akiknek az órájuk, ékszereik, vagy fesztiváljegyeik hagynak fehér foltot, végül pedig azok, akiket megvicceltek az úgynevezett barátai. Erre is sikerült megtalálnunk a tökéletes példát: valószínűleg alig létezik férfi, aki képes megállni, hogy farkat rajzoljon az elalvó haverja hátára.

Hogyan szokott leégni?

Mivel még szerencsére elég sok van hátra a nyárból, az ember igazából választhat is, hogy melyikbe szeretne előbb-utóbb belefutni. Ráadásul, a nyár kezdete nem is volt éppen valami veszélyes, úgyhogy az igazi problémák csak most következhetnek. Én mindig is a cipős és kamionos (azaz pólós) leégést favorizáltam, önnek melyik a kedvence, illetve melyikbe fut bele a leggyakrabban? Szavazza meg, hogy mi szokott önön a leginkább fehér foltot hagyni!

Oszd meg másokkal is!
Mustra