Van finomabb édesítő a cukornál

Nekiveselkedtünk, hogy megnézzük, mivel édesítheti az életét az, aki szeretné kihagyni belőle a kristálycukrot. Tesztünkön mindenfélét kipróbáltunk, természetes és mesterséges édesítőket egyaránt. A jó hír az, hogy van finomabb még a cukornál is. A rossz meg az, hogy az is cukor.

A szélén, a befőttesüvegben a kakukktojás, a becsempészett cukor
A szélén, a befőttesüvegben a kakukktojás, a becsempészett cukor

Mindent összevásároltunk, ami szembejött: volt itt gyümölcs- és szőlőcukor (ami hízlalás és egészségesség szempontjából nemigen különbözik a sima cukortól), volt nyírfacukor (xilit), sztívia, eritritol, agavészirup, és egy sor mesterséges édesítőszer Candereltől Norbiig, a hatóanyagok különbözősége alapján válogattuk össze őket. A korábbi tesztek hibájából okulva most igyekeztünk kezelhető mennyiségű tesztalanyt összeválogatni, ezért kihagytuk a mindenki számára ismert, vagy legalábbis könnyedén elérhető mézet és nyers barnacukrot. Dietetikailag mindkettő csak egészen kicsit jobb a kristálycukornál.

A teszt menete:

Hatalmas adag mini túrógombócot készítettem, cukor nélkül. Beszámozott tálkákba (ugyanolyan) tejfölt tettünk, és abban kevertük el az édesítőszereket. Ezekkel ízesítettük a gombócokat, és iskolai osztályatokkal értékeltünk, a maximálisan elérhető pontszám 35 volt.

A mennyiségeket úgy számoltam ki, hogy először egy tálban normál fehér cukorral beállítottam a kívánt édességi fokot, és aztán a csomagolásokon megadott átváltási arány alapján adagoltam a többi tálkához a cukorpótlékokat (ahol nem volt ilyen infó, ott kóstolgattam). Érdekes egyébként, hogy azonos édesség eléréséhez szinte mindenből több kellett, mint a hivatalosan megadott mennyiség. Jóval több. Az elkészített sima cukros tejfölt is beszámoztam, és az is bekerült a tesztsorba, kíváncsi voltam, hogyan értékelik majd a többiek.

01-edesitok-IMG 8507

A legtöbb cukorpótlék csomagolására rá van írva, hogy érdemes a szervezetet fokozatosan hozzászoktatni. Ezt a szerkesztőség tagjai is alá tudják támasztani, ugyanis szinte minden tesztelő hasgörcsökről/hasmenésről számolt be másnap. A baj csak az, hogy még azok is, akik nem is kóstoltak.

1. Fruktóz (gyümölcscukor) 250 gramm, 539 forint, 34 pont

Sajnos kénytelen vagyok rögtön az elején lelőni a poént, ugyanis a gyümölcscukor jött, látott és győzött, még a mezőnybe becsempészett porcukrot is megverte. Egyetlen ember adott rá 4 pontot, mindenki más 5 ponttal jutalmazta. A legtöbben azt emelték ki, hogy mézes íze van, és azt is, hogy nincs semmilyen mellékíz.

A gyümölcscukor bizonyos szempontból jobb, mint a kristálycukor, mert feldolgozása a májban történik, ezért nem okoz jelentős inzulinreakciót. Ugyanakkor fogyasztása csak kis mennyiségben javasolt, mert a máj véges kapacitása által fel nem dolgozott mennyiség a véráramba kerül trigliceridek formájában. Ráadásul, a kutatók szerint a fruktóz nem hat a jóllakottságért felelős hormonokra, ami miatt sok evés után is éhesnek érezhetjük magunkat.

2. 4free Norbi update, 30 gramm, 550 tabletta, 1190 forint, 28,5 pont

Összetevők: Édesítőszerek (izomalt, szukralóz), csomosódást gátló anyag (nátrium-hidrogén-karbonát), étkezési sav (borkősav), élelmi rost (inulin), L-leucin

Itt mutatkozik meg a vakteszt előnye, teljesen kizárt, hogy a tesztcsapatból bárki direkt Norbis dolgot vásároljon. Aztán nézzük meg, az eredmény csupa 4-es, és egy 4,5. Legtöbben azt emelték ki, hogy kevésbé édes, pedig jóval több, nagyjából másfélszer annyi volt a tejfölben, mint az előírt 1 tk cukor=1 tabletta. Volt, aki ennél is mézes jegyeket érzett, és itt sem panaszkodott senki mellékízre.

3. Porcukor (kristálycukorból), 270 forint/kg, 32 pont

A tesztbe becsempészett kakukktojás, ami ezúttal nem fogott ki a kollegákon. A jellemzések között szerepelt az, hogy jó, cukorízű és hárman is azt írták, hogy nagyon hasonlít az egyesre. Kevesebbet kapott, mint a gyümölcscukor, de így is bejött a második helyre. Egészségtelen, hízlal, de finom.

4. Spar Édesítőszer tabletta, 9,24 gramm, 140 tabletta, 194 forint, 12 pont

Összetevők: Édesítőszerek (Na-ciklamát, Na-szaharinát, Acesulfam-K), savanyúságot szabályzó anyag (E500B, E330), fruktóz

Az első három versenyző után a tesztelők épp azon kezdtek töprengeni, lehet-e, hogy ezúttal csupa finom dolgot kell megkóstolni, ám akkor befutott négyeske. Ha eddig nem volt, itt lecsapott a jellegzetes mellékíz, keserű, nagyon keserű - írta egyik kollegánk, míg másikuk szerint undorító, szörnyen édes és PEZSEG. Az is érdekes, hogy szinte mindenki kiemelte azt is, hogy mindeközben túl édes.

5. Stevia Green, 8,5 gramm, 100 tabletta, 899 forint, 7,5 pont

Összetevők: Laktóz, édesítőszer (steviol glikozidok), ízesítők, hordozó (keresztkötésű karboxi-metil-cellulóz), csomósodást gátló anyag.

Ez volt az első olyan termék, ahol intenzív nyáladzásnak indult a tesztpanel. A feldolgozott formában - az általam meglátogatott boltokban - kapható sztívia termékek közül még ez volt a legkevésbé telerakva más anyagokkal. A csinos kis zöld dobozba zárt tabletták ennek ellenére katasztrofálisan szerepeltek, az undorítóan keserű, és a fúj, rémes a visszafogottabb kritikák közül való. Lehet, hogy legközelebb mégiscsak a kolleganőnk által behozott kis sztívialeveleket kéne a tejfölbe keverni - ezúttal azért nem ezt választottuk, mert nem akartuk, hogy felismerhetőek legyenek a versenyzők. Ha találkoznak vele (zöld dobozka, Green Canderel Stevia névvel), messzire kerüljék el, borzasztó.

6. Étkezési szőlőcukor (dextróz), 400 gramm, 299 forint, 29 pont

Finom, nem túl édes, pont kellemes, olyan íze van, mint a cukornak - ilyeneket írtak a tesztelők, amikor a szőlőcukorral édesített tejfölbe tunkolták a gombócot. Csak négyesek és ötösök, ami mutatja, hogy jó az íze, viszont sajnos egészségügyi vagy fogyókúrás szempontból ezzel sem váltjuk meg a világot. A szőlőcukor az emésztés során közvetlenül a vérbe kerül, és jelentős inzulinreakciót okoz.

7. Glukonon, Szorbisweet, 250 gramm, 399 forint, 10 pont

Összetevők: szorbit (e420), szacharin (e954)

Műanyagíze van és még kicsit csípi is a nyelvem, ipari hulladékra tippelek, nem is eszem belőle túl sokat - írta kolleganőnk. Keserű, rossz, undorító - írták a többiek. A legjobb, egyetlen hármas osztályzatot adó szerencsés kollegánk pedig csak annyi írt: íztelen. Olcsónak olcsó, de ha tehetik, ne ezt válasszák.

8. Xilit (nyírfacukor), 300 gramm, 959 forint, 29,5 pont

Összetevők: 100% xilit (e967)

Lágy, nagyon finom. Nem tömény, nagyon finom. Ropog a fogam alatt, mint a cukor, ami nem tudom, mennyire egészséges, mindenesetre nincs utóíze és ez utánozza legjobban a cukrot. Ilyen jól ment a nyírfacukor a túrógombóchoz. Mindössze egyetlen kollegánk írta azt, hogy: van benne valami fura.

A nyírfacukrot most éppen nagyon egészséges alternatívának tartják. Nagyjából 40 százalékkal alacsonyabb az energiatartalma, és a cukornál lényegesen lassabban szívódik fel, vagyis kevésbé ingadozik tőle a vércukor szintünk, nem igényel annyi inzulint a szervezettől. Bónusz, hogy a fogakat megtámadó baktériumok sem tudnak vele mit kezdeni - ezért ízesítik a rágókat is ezzel. Bár a csomagolás szerint ugyanannyi kell belőle, mint cukorból. Ez nem igaz, itthon is rápróbáltam még egyszer, kb 15 százalékkal kell belőle több, hogy ugyanolyan édes legyen.

Érdemes a szupermarketen kívül (ahol, mint látjuk elég borsos az ára) más forrás után nézni, állítólag már 1000forint/kg áron is hozzá lehet jutni, pl jobb cukrászdákban, ahol kimérve árulják. Fontos, hogy élesztős tésztákhoz nem használható, minden másban viszont kiválthatja a cukrot. Egészséges is, természetes is, finom is - ez egy jó választás, ha van rá pénzünk.

9. Canderel, 8,5 gramm, 100 tabletta, 19 pont

Összetevők: laktóz, aszpartam, aceszulfam-K, hordozó: E468, ízfokozó: L-leucin, aroma

Ez volt a legmegosztóbb darab a teszten. Miközben többen írtak nyáladzásról, szörnyű keserű mellékízről, a csapat másik fele viszont elégedett volt, és ilyeneket írt: finom, porcukorízű, vagy: nem túl édes, nem bántó. Utólag kikérdeztem a pozitívan értékelőket, és a hétköznapjaikban nem fogyasztanak ilyet, így nem arról van szó, hogy már megszokták az ízét.

10. Eritritol, 500 gramm, 1699 forint, 17,5 pont

Összetevők: eritritol, eritrit

Mint látjuk, ez tényleg nagyon sokba kerül, körülnéztem neten is, a legjobb ár, amit találtam 2600 forint/kg volt. Cserébe egy nulla glikémiás indexű terméket kapunk, amit cukorbetegek, candidások, diétázók is fogyaszthatnak (mértékkel, persze).

De sajnos a tapasztalatok nem igazolták a horrorisztikus árat, ez a termék a középmezőnyben végzett. Többek szerint kellemetlen mellékíze van, mások szerint nincs íze,  az értékelések 0 és 3,5 pont között változtak, szóval kifejezetten lelkes senki nem volt rá.

11. Agavészirup, 350 gramm, 2440 forint, 12,5 pont

Összetevők: 100% agavészirup

Szegény, méregdrága (a neten megtalált legjobb ár: 3200 forint/kg) agavésziruppal nagyon kitoltunk, amikor összekevertük a tejföllel. A teszt után ugyanis, amikor megmutattam a kóstolt termékeket, szinte mindenki megkóstolta magában, és megdöbbenve közölte, hogy nagyon finom, mézízű. Ennek ellenére a tejföllel nagyon nem passzoltak össze, savanyú, híg, növényi ízű, kellemetlen volt a próba.

Azt mondanám, ha valaki például kávéba vagy teába keres cukor helyett valamit, jó lehet az agave, de óvatosan kell vele bánni, mert mint látszik, egyáltalán nem minden ételben alkalmas a cukor helyettesítésére. Nagyon sokba is kerül, hasonlóan társaihoz a rizssziruphoz, a malátasziruphoz vagy a juharsziruphoz.

Eredményhirdetés:

1. Gyümölcscukor (fruktóz), 34 pont
2. Porcukor, kristálycukorból, 32 pont
3. Nyírfacukor (xilit), 29,5 pont
4. Étkezési szőlőcukor (dextróz), 29 pont
5. 4free Norbi update, 28,5 pont
6. Canderel tabletta, 19 pont
7. Eritritol, 17,5 pont
8. Agaveszirup, 12,5 pont
9. Spar édesítő tabletta, 12 pont
10. Glukonon Szorbisweet, 10 pont
11. Stevia Green, 7,5 pont

Önök mivel édesítenek?

Oszd meg másokkal is!
Mustra