Hét fegyver a téli levertség ellen

Nem is olyan rossz dolog a téli depresszió. Ha le tudjuk győzni, az remek alkalom lehet arra, hogy fejlesszük angol szókincsünket miközben afrikai éhezőkön segítünk, hogy váratlanul színházba menjünk, vagy hogy fény derüljön rejtett rajtehetségünkre. A tanácsokból kiderül hogyan.

Télen, különösen tél vége felé sok embernél eljön az időszak, amit jobb híján téli depressziónak neveznek. A jelenséget a fény hiányával, a borús nappalokkal, hosszú éjszakákkal szokták magyarázni, de szerencsére a legtöbb esetben nincs köze az igazi, kóros depresszióhoz, még ha a tünetek sok szempontból hasonlóak is.

Először is, az energiaszint valahová a béka feneke alá süllyed. Az ember minden ok nélkül nyomorultnak érzi magát, nulla életkedv, viszont fokozott ingerlékenység lesz jellemző. Ez utóbbi furcsa dolog, mert vannak olyan emberek, akik soha nem látszanak ingerültnek, nem emelik fel a hangjukat, és ránézésre teljesen úgy viselkednek, mint egy átlagos, nem ingerült ember. A téli rossz hangulat persze őket sem kerüli el, csak éppen magukban puffognak, legszívesebben fejbevágnák az illetőt, aki a villamoson a lábukra lép, és a közértben gyilkos tekintettel nézik azt a mit sem sejtő másik vásárlót, aki elmélyülten válogat a kávék között és nem veszi észre, hogy bevásárlókocsija elállja az utat.

A bosszantó az egészben, hogy hiába olvastunk már a téli depresszióról, hiába tudjuk mi okozza, mégis nehéz tenni ellene. A korábban kedvelt tevékenységek hirtelen érdektelenné válnak, minden unalmasnak tűnik, semmi nem éri meg a fáradtságot, hogy energiát fektessünk bele.

A tárgyak csak pillanatnyi vigaszt nyújtanak - vásároljon inkább élményt
A tárgyak csak pillanatnyi vigaszt nyújtanak - vásároljon inkább élménytLuis Castaneda

Aki nem akarja, hogy egy kis téli levertség szórakozzon vele, az olvasson tovább. Ezúttal csupa életöröm-növelő tanácsról van szó, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem lesz nehéz megfogadni őket. (Kivéve az utolsót.)

1 - Cipő helyett vegyen színházjegyet

Majdnem minden nő, és sok férfi számára is ismerős dolog a terápiás vásárlás. Amikor rossz a kedvünk, szeretjük meglepni magunkat egy ruhával, cipővel, vagy valamilyen finomsággal. De ezek a vigasztalódás magányos fajtái, és csak pillanatokra adnak örömöt. Sokkal jobbat teszünk magunkkal, ha a ruhadarabra, vagy cipőre szánt pénzt valamilyen élményre költjük, ami hosszú időre képes feltölteni minket. Lehet az színházjegy, vagy egy kellemes nap valakivel valamelyik medencés-szaunás wellness központban.

Színházjegy: Nemrég fedeztem fel a zseniális, Ma este színház nevű portált. A lényege, hogy aznapi előadásokra lehet színházjegyet venni online, ráadásul féláron, vagy még olcsóbban. Az persze nem tudható előre, hogy éppen aznap mire vásárolhatunk jegyet, de általában jó a választék. Most például, ahogy írom ezt a cikket délután 5 óra van, és még kapható jegy az este 7-kor kezdődő Rómeó és Júliára a Vígszínházban, és a Játszd Újra Sam-re a Pestiben. Vérzik a szívem, mert az utóbbit nagyon régen szeretném már megnézni, de ma már biztosan nem érnék oda.

Wellness: Az Oxygen wellness újpesti központjában nagyon jó a wellness részleg, medence, szauna park, (sok-sok szaunával) gőzfürdők, melegvizes medencék és sókamra áll a vendégek rendelkezésére, és általában nincs tömeg. A napijegy 2600 forint, ha az embernek nincs bérlete. Személyesen nem voltam még, de jókat hallottam a szentendrei vizes nyolcas uszoda és szabadidőközpontról, ahol szintén van gőz, uszoda, szauna, sőt még bowlingpálya is. A háromórás wellness-szauna-uszoda belépő hétvégén 2500 forint, de a jegyek számtalan kombinációban megvásárolhatók.

Kettőt egy csapásra: Élmény, édes és emlékezetes. Fizesse be magát és párját egy csokoládétanfolyamra. Garantáltan emlékezetes és kedves emlék lesz, én Szántó Tiboréknál voltam, (az ő kurzusa van a linkben), és amellett, hogy rengeteg csokit megkóstoltunk, még nagyon sok érdekességet is meg lehetett tanulni a csokoládé előállításáról és fajtáiról. A következő est február 10-én lesz, munkaidő után szokták szervezni. Bár csokoládéról szól, ez kifejezetten felnőttes program, későn ér véget és elsősorban fekete csokoládék vannak terítéken.

2 – Mozogjon örömmel

Bármilyen testmozgás képes csodákat tenni az ember lelkiállapotával. Tíz kilométer lefutása után legyőzhetetlennek, szépnek és okosnak érzi magát mindenki, ráadásul ha erre reggel kerül sor, akkor a jó érzés kitart egész napra. CSAKHOGY. Hiába, hogy máskor könnyedén rászánja magát az ember a testmozgásra, ilyenkor télen ez is nehezebben megy. Korábban felkelni, hogy konditerembe menjek? Fúj. Futni tíz kilométert, mikor egy lépcsőmászás is elfáraszt? Most nem vagyok képes rá.

Nyolc alkalom - pont kitart a tél végéig
Nyolc alkalom - pont kitart a tél végéig

Két választás van. Vagy összeszorítja az ember a fogát, és elmegy. Kibírja, és utána jó lesz, sőt, már közben is, de odáig eljutni nem egy kéjmámor. De választhatjuk a kecskét és a káposztát is egyben, azaz valami olyan mozgást, ami inkább mulatság.

Aki rá tudja beszélni férjét/feleségét/párját ilyesmire annak ajánlom, hogy iratkozzanak be táncolni. Az iskola, amit én kinéztem, (többek között) nyolc órás kurzusokat tart, ez pont kitart a tél végéig. Mindenféle táncstílust meg lehet tanulni, az angolkeringőtől a hip-hopig, és ha esetleg egyedül kénytelen menni az ember, akkor is jónéhány lehetőséget talál magának.

Aki nem akarja elkötelezni magát egy kéthónapos tanfolyam mellett, az ma már a konditermekben is sok táncos óratípust talál. Van dance aerobic, salsa fittness, zumba, és konditermenként más-más különlegességek. Az viszont biztos, hogy táncolni menni öröm, és a hangos zene és örömteli mozgás kombinációjával dupla pofont adhatunk a téli rosszhangulatnak.

3 – Keresse elő az aromamécsest

Szerintem aromamécsese mindenkinek van otthon, mert egy időben divatos ajándék volt, és csak egy kicsit került többe a kerámiabögréknél. Akinél esetleg a szekrény tetején porosodik, annak érdemes elővennie, mert remek eszköz a hangulat javítására. Hogy melyik illóolaj mire jó, az általában a dobozára is rá van írva, de szerintem arra bármelyik alkalmas, hogy kellemes, meghitt hangulatot teremtsen a lakásban. Arra kell csak vigyázni, hogy valódi illóolajat vegyünk, azaz ne mesterséges parfümmel illatosítottat. Ha egy üvegcse 200 forint az nagy valószínűséggel csak parfüm, mert sajnos egy valódi illóolaj ára ma már minimum 600 forint, de inkább több. Az Aromax és a Naturland illóolajai megbízhatóak, de természetesen más jó termékek is akadnak. Ha valakinek nincsen aromamécsese és nem is akar vásárolni, az még mindig megteheti, hogy aromaterápiás fürdőtermékeket vásárol. a dm üzletekben nagyon nagy a választék belőlük, van habfürdő, fürdősó és fürdőolaj, pezsgőfürdő-tabletta, szóval minden, ami egy jó kis otthoni wellnesshez szükséges.

4 – Hajtsa be a napi szeretetadagját

Az érintés nagyon sokat számít
Az érintés nagyon sokat számít

Állítólag az emberi érintésnek gyógy és fiatalító ereje van, és érintés alatt most nem valamiféle mágikus kézrátételre gondolok. Azt mondják, hogy a szerelmesek, vagy egymást szerető emberek közötti ölelés, simogatás, vagy pusziadás fokozza az endorfin és a DHEA nevű (öregedésgátló) hormon termelődését. Akár bizonyított tudományosan, akár nem, nagyon sokat számíthat egy párkapcsolatban, hogy az ember reggelente hány puszit kap mielőtt munkába indul. Sajnos a családi élet kapkodós rutinjában hajlamosak vagyunk megfeledkezni ennek fontosságáról, vagy azt gondolni, hogy a szeretet fizikai megnyilvánulásait, mint ölelés, puszi, simogatás, elegendő, ha a kisgyerek kapja meg. Pedig ez nem így van, érdemes kipróbálni. Kezdetnek reggeli adagként két ölelést és öt puszit javaslok, amit hazaérkezéskor célszerű megismételni. A hatás már néhány napon belül érzékelhető lesz.

5 – Cselekedjen valami jót

Aki keres, az biztosan talál magának idős szomszéd nénit
Aki keres, az biztosan talál magának idős szomszéd nénit

A jó tett helyébe jót várj mondás annyiban mindenképpen igaz, hogy ha valami jót cselekszünk, akkor utána sokkal jobban érezzük magunkat. Büszkék vagyunk magunkra a jótett miatt, és látni az örömöt a másik arcán, vagy tudni, hogy örülni fog a tettünknek olyan érzés, ami akár egész napra is feldobhat minket. De mi legyen ez a jócselekedet? Például megállhatunk 10 percet beszélgetni az idős szomszéd nénivel, akiről tudjuk, hogy magányos. Vagy bevásárolhatunk neki, mondván, hogy csúsznak az utak, veszélyes lenne elindulnia. Esetleg megkérdezhetjük, hogy mivel kocsival készülünk nagybevásárlásra a közeli hipermarketben, ne hozzunk-e neki néhány olyasmit, amit egyébként cipelnie kellene.

Oké, de mi van akkor, ha nincs magányos szomszéd? És mi van akkor, ha valaki szeretne jót cselekedni, de anélkül, hogy idegenekkel kellene barátkoznia? Nekik ajánlom a Freerice weboldalát. Szerintem ez a világ legkényelmesebb jócselekvési fóruma. Ez tulajdonképpen egy online szókincs és általános műveltség kvíz, amit különböző szinteken lehet játszani. Ami különleges benne, hogy az oldalt az ENSZ Világélelmezési Programja üzemelteti, és a játékosok minden helyes megfejtéssel néhány szem rizst adnak az éhezőknek. Minél többet, és minél magasabb szinten játszik valaki, annál többet.

6 – Rajzoljon valamit

Mondjuk akváriumot
Mondjuk akváriumot

Ez a megoldás elsősorban azoknak javasolt, akik amúgy nem rajzolásból élnek. A sétálóutcákon üldögélő portréfestőknél például ellentétes hatást válthat ki. De a többieknek a rajzolás azért nagyon jó a téli levertség ellen, mert olyasmi, ami teljesen más sínre tereli a gondolkodást, és az erős koncentráció miatt képes eltűntetni a napi gondokat. Ráadásul kreatív, alkotó tevékenységről van szó, amit akár a napi családi rutinba is be lehet illeszteni, mondjuk mint esti játék a gyerekekkel. A szokásos menjél fiam, rajzolj valami szépet, helyett ezúttal anyu és apu is odaülhetnek az asztalhoz és versenyezhetnek, hogy ki tudd szebb akváriumot rajzolni.

7 – Egyen kevesebb finomított szénhidrátot

Na igen. (És igen, tudom, hogy az első pontban csokoládé-tanfolyamra küldtem Önöket.) Csak felbukkant valami, aminek az a vége, hogy valamit nem szabad. De sajnos a szénhidrátok, amiket ebben az időszakban olyan fokozottan kíván az ember, nem igazán tesznek jót a közérzetünknek, az alakunknak pedig pláne.

Hogy ez miért van így, annak meglehetősen bonyolult a magyarázata, de nemrég egy könyvben meglepően leegyszerűsített, de nagyon logikus magyarázatot olvastam. Sajnos a könyv nincs lefordítva, de megkísérlem leírni a lényeget. Ha a szervezet bármiféle táplálékhoz jut, (kivéve a tiszta zsírt) akkor a vércukorszint megemelkedik. De ha szénhidrátot kap, akkor ez a vércukorszint emelkedés sokkal nagyobb lesz. Minél jobban feldolgozott, minél finomítottabb a szénhidrát, annál jobban emeli a vércukorszintet. Ha pedig a cukormolekulák szabadon garázdálkodnak a véráramban az veszélyes, ezért a hasnyálmirigy rögtön akcióba lép és termelni kezdi az inzulin nevű hormont, aminek az a feladata, hogy visszaállítsa a vércukor szintjét normálisra. A felesleges cukrot elviszi az izomsejteknek, akik arra használják, hogy elégessék és üzemanyagot termeljenek vele a test számára. Ez így tökéletes is lenne, ha a testnek kellene az üzemanyag. De sajnos az egész napi ülőmunka során a testmozgásunk az egérbillentyű, este pedig a tévé távirányítójának nyomogatására korlátozódik. Ezért az izomsejtek köszönik, nem kérik a cukrot. Valamit mégis kezdeni kell vele, ezért mit csinál az inzulin? Eljuttatja a feles cukrot a zsírsejteknek. És itt jön a baj, mert a zsírsejtek zutty, felszívják és beépítik a cukrot. Eleve ki kellett volna hagyni az édességet, de most, mivel a zsírsejtek minden cukrot magukba szívtak, a szervezet annyira kívánni kezdi az újabb adagot, hogy ölni tudna egy pizzaszeletért, vagy egy kis csokiért. Hát ez az ördögi kör.

A jó hír, hogy – legalábbis a fenti könyvet író dietetikus szerint – a szénhidrátéhséget viszonylag rövid idő alatt helyre kehet tenni. Nem kell teljes mértékben lemondani a kenyérről, pizzáról és az édességekről, de érdemes csökkenteni a mennyiségüket, a délutáni nassolást pedig felváltani valami mással. Ez a szerző szerint ízléstől függően zöldség, gyümölcs, vagy akár hús is lehet.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek