Buddhista esküvő, ahol nagyjából mindent szabad

A buddhista felfogás szerint a házasság a világi élet körébe tartozik, és miután közvetlenül nem függ össze a felszabadulással, vallási értelemben nem képez szentséget, ennek megfelelően a buddhista esküvő egy meglehetősen szabad műfaj, gyakorlatilag kötelező elemek nélkül. A szertartást általában az adott ország szokásai, valamint a pár egyéni kívánságai is befolyásolják.

A tibeti hagyományok szerint a buddhizmusban nincs eskütétel, következésképp az ifjú pár sem tesz holtomiglan-holtodiglan fogadalmat egymásnak. Maga a szertartás ennek megfelelően sokkal inkább közösségi esemény, ahol a pár szerelmét és családalapítási szándékát ünnepli meg a szerettei körében.

Nem feltétlen követelik meg szerzetes vagy láma jelenlétét

Vannak, akik a buddhista szertartás mellett polgári esküvőt is szerveznek, mások viszont elegendőnek érzik az áldásokat ahhoz, hogy házastársak legyenek. A buddhista hagyományok nem feltétlen követelik meg szerzetes vagy láma jelenlétét, sőt azt sem, hogy a szertartást templomban tartsák. Kötelező kellékek viszont a Buddha-szentély, a gyertyák és a virágok, és ebben gyakorlatilag ki is merülnek a külsőségek. A virágdekoráció általában napokig készül, ennek nagy jelentőséget tulajdonítanak a buddhisták.

A buddhista házassági ceremónia alig 130 éve létezik

1887-ben Tanaka Chigaku, a nichiren szerzetesrend tagja vezette le az első buddhista házassági ceremóniát. Elképzelése szerint a buddhizmusnak nemcsak a temetésre és az emlékünnepekre kellene koncentrálnia, hanem a mindennapi életre is. Ekkortól beszélhetünk buddhista szertartásokról, amelyeknél, ellentétben a legtöbb vallással, az esküvő nem egy szakrális ceremónia.

Rizsbor, rózsafüzér és áldás

A modern esküvői szertartás általában a Buddhának tett ünnepélyes fogadalomtétellel kezdődik, amit a házassági ceremónia követ. A vőlegény szerelmet, hűséget és törődést ígér szerelmének, a menyasszony pedig elfogadja, hogy férje ezután már a családi köréhez tartozik, és ígéretében arra törekszik, hogy a család minél előbb gyarapodjon, és tökéletesen működjön. Előírt eskü nincs, a pár maga fogalmazhatja meg mondanivalóját, de van egy elfogadott szöveg, ami általában elhangzik a buddhista ceremóniákon: „A feleséget ötféleképpen kell a férjnek irányítania: tisztelet által, illendőség által, hűség által, az által, hogy hatalmat enged át neki, és azáltal, hogy ellátja őt ékességekkel. A feleség ezért szereti őt, jó háziasszony, hűséges, felügyel a férje által szerzett vagyontárgyakra, és tehetsége és lehetőségei szerint minden feladatot ellát.”

Ezután tömjénes füstölőt ajánlanak fel a Buddhának, majd rituálisan megtisztított vizet locsolnak a párra. Ezután következik a san-san-ku-do-nak (kilenc korty) nevezett pohárköszöntő, amikor a pár egy szent rizsborból iszik háromszor, három pohárból. A pohárköszöntőt szintén Buddhának ajánlják fel, a rítus Buddha három kincsének hódolatát szimbolizálja. A pohárköszöntő után a pár buddhista rózsafüzért kap, majd gyűrűt cserélnek. A szerzetes áldása után véget ér a ceremónia, amelyet az esküvői fogadás követ. A pár kívánságainak megfelelően előfordul, hogy a szülők és a barátok is szólnak pár szót az ifjú párnak, és a szerzetes őket is megáldja.

Házasságközvetítés és szüzesség

A tibeti hagyományok szerint a házasságközvetítés volt az elfogadott út, a párokat legtöbbször az asztrológus útmutatásai alapján adták össze. (Ma is előfordul, hogy az esküvő ideális dátumát asztrológussal határoztatják meg). A vőlegény és a menyasszony legtöbbször az esküvő napján találkozott először. Az esküvő napján a pár külön-külön tiszteletét tette a helyi templomban, ahol a Buddha áldását kérték a házasságra. A pár ezután a szentélyben vagy ceremóniateremben találkozott egymással. Az esküvő kezdetekor általában a mennyasszony és a vőlegény elbúcsúzott a családjától, hiszen innentől fogva a pár alkot egy újabb családot. A pár családjai egymást ajándékozzák meg - a menyasszony családja általában ékszereket, míg a vőlegény családja egy tál ételt kap a leendő házastárs családjától. Ezt követően a mennyasszony fülébe arany fülbevaló került, ami a szüzességet szimbolizálta.

Minden, ami szem-szájnak ingere

Az esküvő után általában fogadással folytatódik az ünneplés, ahol fontos szerepet kap minden, ami a bőséget és gazdagságot szimbolizálja, legyen az pazar virágdíszítés vagy rengeteg sütemény és gyümölcs. A szerzetes vagy a láma megáldja mindezt, majd a tálakat a vendégek körbeadják. Ez a gesztus jelképezi az összetartozást, és azt is, hogy meg kell osztanunk egymással mindazt, amit az élettől kapunk.

Az esküvő utáni lakodalom maximálisan a pár igényeit tükrözi, de általában a fogadás szellemiségét is áthatja a buddhizmus, így arra ne nagyon számíts, hogy minden alkoholban és cigarettafüstben fog úszni, és a pár az asztalon táncol hajnalig, bár ez sem kizárt. A hangsúly ehelyett valószínűleg inkább a pár és a vendégek közös örömén és jókívánságain lesz.

A buddhizmusról dióhéjban

A buddhizmus filozófiai, illetve gyakorlat alapú világnézet, amely bizonyos országokban vallási irányzatok kialakulását eredményezte. Az i. e. 6. században jött létre Indiában, s elsősorban azoknak a körében terjedt, akik a hinduizmus által szentesített kasztrendszer ellen tiltakoztak. A buddhizmus nagy mértékben Buddha tanításain alapszik, aki igyekezett megosztani másokkal saját tapasztalatait, azzal a céllal, hogy megszabaduljanak a szenvedéstől, elérjék a nirvána állapotát, és kiléphessenek az újjászületés és szenvedés örökös körforgásából. A buddhizmusra hagyományosan úgy tekintenek, mint a megszabadulás útjára, melyet a valóság legvégső természetének megismerésén keresztül lehet elérni.

Cipővel tilos a belépés

A vendégek öltözködésére a templomokra jellemző szabályok vonatkoznak, itt sem illik tehát kihívó, dekoltált ruhában megjelenni, inkább szolídabb, konzervatívabb összeállítást válassz. A buddhista esküvőkön a menyasszony ruhájának színe nincs megkötve, és bár általában fehér, nem baj, ha tájékozódsz, hogy lehetőleg ne ugyanolyan színben viríts. A buddhista szentélyek bejáratánál a cipőt le kell vetni, így mindenképp számíts erre a mozzanatra, és tartsd tiszteletben!

Ha a pár világnézetének megfelelő nászajándékkal kedveskenél, akkor egy kis Buddha szobornak vagy egy lótusz szimbólumnak (a megvilágosodás szimbóluma) örülni fognak, de ha van türelmed egy kézzel festett mandalához, azzal biztosan sikert aratsz. Természetesen ugyanúgy kedveskedhetsz a párnak bármilyen földi ajándékkal is.

Oszd meg másokkal is!
Mustra