Az 1. rész itt olvasható: Emberkísérlet: lehet-e csak nyers zöldségen élni?
A 2. rész itt olvasható: Farkaséhes lettem.
4. nap (péntek, még egy hét)
Ma a gyümölcscentrifuga igen fura hangokat adott, azt hittem, le is ég rögtön a motorja. Nem egy mai darab, de remélem, kibírja. Alma és sárgarépa indította a reggelem, mert azért néha mégis belefér egy kis szeletelgetés, pucolás: A szomszédok biztosan „imádnak” a hangoskodás miatt. A lé után az esti avokádókrémből ettem sajttal, barna kenyérrel és tejet is ittam. Hú, ez már bőven nem vegán, és már nem is teljesen nyers, de ez nem is volt cél. Én csak próbálkozom.
Ma egy holnapi egészségnap miatt vidékre utaztam. Már előre tudtam, hogy a szállás mellé vacsora is dukál. Az nyilván meleg lesz, már alig várom!
Még mielőtt odáig jutottunk volna, az egyik szervező kollegámnál ebédet is kaptam. Már nem fért volna bele időben, hogy valahol megálljunk egy boltnál, így kaptam tőle túrós csuszát. Ezért nagyon hálás voltam, most még a szalonnapörc ellen sem volt kifogásom (máskor kikerültem volna). Az éhség nagy úr, de persze azért vannak határai.
A hosszú autóút során végül mégis akadt egy út menti bolt, ott beszereztem némi elemózsiát. Zabpelyhes keksz híján teljes kiőrlésű vajas kekszet választottam. Ebben legalább nincs transz-zsírsav.
Nos, igen, a vacsora: hmm, mintha csak otthon ettem volna (mármint a szüleimnél). Sajnáltam is szegény páromat, hogy ő kimarad a jóból, míg én meleg (!) tárkonyos csirkeragulevest kanalazgatok. Annyira ízlett, hogy kétszer is szedtem belőle. Úgy éreztem, már nem is kellene második fogás. Ezt végül ugrottuk is, és csokis piskóta jött következőnek és desszertnek is. Nem bántam. Bár a húsos levest követően valamilyen édes tésztaétel kombináció nem ritka az étlaptervezés során, azért a társaság még vágyott később egy kis házi kolbászra. Nekem abból a hagyma és a kenyér éppen elég volt, így végül is sóssággal zártuk az estét.
5. nap (szombat)
Reggel egy kicsit hiányoznak a levek, de mivel közösen reggeliztünk egy közeli panzióban, így ez elmaradt. Végül rántottát ettem (nem volt valami sós, de megálltam, hogy ne sózzam), kenyérrel és cappucinóval. Majd lement az egészségnap, ahol a cukorbetegek étrendjéről szóló kerekasztalon vettem részt és következett az ebéd. Ez helyben készült gulyásleves volt. Mondanom sem kell, most ez is annyira ízlett. Bár nem csak azért, mert ki voltam éhezve a melegre, hanem amúgy is (évi marhahúsfogyasztásom is letudva).
Miután visszajöttünk autóval Budapestre, este buliba készültünk a párommal, de előtte azért vacsoráztunk, ne ott kelljen. A már napok óta a hűtőben szomorkodó salátára tettem egy kis ketchupot (ezt kísérletképpen vettem, cukormentes, bár édesítőszer van benne) és a vajas keksz, natúr joghurt kíséretében tettem magamévé. Micsoda kontraszt az előző ebédekhez képest! Már előre kitaláltam, hogy valami töményebb (mármint állagát tekintve) koktéllal fogom nyitni a bulit. Ez pinã colada lett, de sajnos, a töménysége inkább a cukortartalomban nyilvánult meg.
6. nap (vasárnap)
Az ebéd a tegnapi vacsorára hasonlított, nem is részletezem.
Estefelé ettem egy kis szőlőt, de úgy 11 fele rám tört az ehetnék. Nem érdemes tenni ellene, mert utána úgyis jönnek a koplalósabb napok, most kell raktározni. A megoldást a maradék nektarinokból préselt püréitalt adta. A gyümölcscentrifuga remek társ az ilyen helyzetekben is, gyors, egyszerű, természetes, csak a tisztítása ne lenne olyan macerás.
7. nap (hétfő)
A vajas keksz még mindig bírja, így reggelire joghurttal a tejes kávé mellé remek, bár már kezd kissé unalmas lenni. A nap terve: ma veszek vízforralót hazafele jövet, legalább teát ihassak végre. A szokásos, heti szerkesztőségi után úgy gondoltam, hogy beülök a közeli étkezdébe, de végül maradt a hideg élelem. A már-már szokásosnak tűnő pékséges körömet futottam le: tönkölykockák, barnakenyér, narancslé. Nagy nehezen megálltam, hogy nem ettem a kockából, pedig már éhes voltam. Aztán elkapott némi gyengeség, nem volt erőm már boltba menni, hogy vízforralót vegyek, inkább egyből hazamentem.
Az ebéd így a tej és a tönkölykocka páros lett. Később (uzsonna, vacsora gyanánt) kipróbáltam a workshopon tanult diós céklakrémet. Ehhez le kell darálni a diót és a céklát. Sóval, fehérborssal, kevés olívaolajjal és póréhagymával ízesítettem. Mivel a workshopon ez egy kellemes csalódás volt, így most is erre számítottam, bevált. Még a páromnak is ízlett. Bár a színe alapján és mivel ő a cékláért nem rajong, ez eleve kizártnak tűnt.
Majd újra a kedvenc és rettentően felhasználóbarát gazpacho-t turmixoltam össze ezúttal tárkonnyal megbolondítva. Még beledobtam pár darabka céklát, ami maradt a krémből. Ettől egészen érdekes bíborpiros színe lett, egy horrorfilm kellékének is beillett volna. Sajnos, a „cserepes” petrezselyemzöld és a bazsalikom megadta magát, így azok nem kerültek bele.
Később már majdnem meginogtam, hogy rendelek valamit vacsorára, de mivel a céklakrém nem várt sikerrel járt, ez végül elmaradt. Számoljuk a napokat.
9. nap (szerda)
Egy megbeszélésre sietettem délután, ebédre nem jutott idő, ellenben valami édes péksütire vágytam, ami egy diós pozsonyi kifli személyében meg is talált. De hát a tegnapi szülinapi ünneplés során elfogyasztott csokitorta után miért is? A piros betűs napok miatt, azért.
Este úgy volt, hogy egy barátnőmmel elkerekezünk a bringás felvonulásra, de kihagytuk. Itthon viszont csak agonizáltam: vérnyomás a padló alatt, nulla energiaszint, ez így nem lesz jó. Már rákészültem, hogy most jött el az ideje a helyi étterem gigászi méretű cipóban tálalt hagymaleveséhez, mikor megcsörrent a telefon. Hurrá! Mégis megyünk bringázni, és közben vagy utána beülünk enni valamit! Hurrá még egyszer! Csak addig kell kibírni egy kis natúr joghurttal (még mindig annyi van…).
Igen, ez kellett, hogy átkattanjon valami, egy kis mozgás és egy kis vacsora: török fetasajtos pogácsa, joghurtos padlizsánsaláta. Ugyan valami húsos fogásra vágytam, de egyszerűen nem lehetett a húsos ételeket köret nélkül kapni, pedig se rizzsel, se tésztával nem kértem volna, így végül ez sem valami nagyon meleg vacsora lett.
A kerekezés, a levegő és az evés újra töltötte az energiáimat is.
De már csak két nap!
10. nap (csütörtök)
Egy kedves kolleganőmet látogattuk meg ma, babát vár, még időben vagyunk, hogy egyben lássuk őket. Ebédre csirkés tésztát kaptunk párolt paradicsommal, és sajtos kukoricasalátával. Hogy ez eddig nem jutott eszembe, kukoricasaláta. Minden van otthon hozzá (még laktózmentes tejföl is), megvan a vacsoraötlet.
Igazából ma tudatosult, hogy olyan ez a próbálkozásom olyan, mint amikor a www.mertekletes.hu-n meghirdetett Utazás Abcinenciába akcióban a kávéról tettem le egy hétig. Ugyan elég merész gondolat a meleg ételeket és az élvezeti szereket egy kalap alá venni, de végül is majdnem ugyanarról van szó: önként lemondok valamiről, ami a mindennapjaim része és figyelem magamat, hogyan bírok, hogyan reagálok rá.
Feltűnt, hogy mivel nem volt meg a főzés, sütés lehetősége, így kevesebbet is jártam vásárolni. Megjegyzem, azért a lelkesedésem is lankadt kicsit, illetve több alkalmam volt máshol enni.
Azt ugyanis még hozzá kell tennem, hogy (általában) nem nyűg a főzés, sütés. Bár nem minden nap konyhatündérkedek, de szeretem azt enni, amit én csináltam. Megtehettem volna, hogy minden nap eszem meleg ebédet vagy vacsorát: étteremben vagy házhoz szállítással, de nem vagyok a könnyű megoldások embere.
11. nap (péntek, az a bizonyos!)
Reggel 9-10 fele elkezdődtek a munkálatok. Felkerült az új gázóra a helyére, így 11-kor már tükörtojással ünnepeltem a kényszer-nyersevés végét. Igaz, még előtte egy adag teát vízforralóval csináltam (időközben végül vettem, de kb. az utolsó előtti napon). Akkor már volt gáz, de mivel már forrt a víz, hagytam, hogy még az áram adja hozzá a meleget. Azt hiszem, egyelőre még a mélyfagyasztott zöldségekkel kezdem el a főzőcskét, majd este bevásárolok. A Gasztro rovatot böngészve végül Lila Füge ihletésére cukkinis-paradicsomos-sajtos tészta lett a menü. Visszatértünk a régi kerékvágásba.
Címlapfotó: Dan Foy
