A szarkaláb szexi, de jó ellene a mandulaolaj

Ahol a bőr vékonyabb, puhább, ott érzékenyebb és védtelenebb. A kor első jelei szemünk körül láthatók. Néhány férfi szerint idővel inkább csak a csillogás marad el a nő szeméből, a szarkalábakkal semmi gond. Megnéztük, vajon a szarkalábak kialakulásában van-e szerepe az öröklődési hajlamnak, és valóban csak egy reklámfogás, hogy más krémet kell használni a szemkörnyékre, mint arcunkra.

A folyadékhiány a karikás, beesett szem oka

Szemünk körül a bőr ötször vékonyabb, mint arcunk egyéb területén, alig fél milliméter vastag. Jóval szárazabb és kevesebb ér hálózza be, s mivel alacsony a faggyútermelés, a korai ráncosodás is itt látható leghamarabb.

A laza bőr alatti kötőszövet olyan víz-tározóként működik, ahonnan a szervezet vizet tud elvonni a keringés számára. Ha nem fogyasztunk elég folyadékot, és nem pótoljuk külsőleg a bőr nedvességtartalmát, a bőr úgy reagál, mint a gyümölcs az aszalás során. A szem körüli finom, vékony bőrön ezért hamar meglátszik a nem kívánatos térfogatcsökkenés. Ennek eredménye pedig a beesett, fáradt jellegű szem, a rugalmatlan szemkörnyék és a barnás elszíneződés.

Sok ránc az otthoni rossz tisztítási technikának köszönhető. Ha érzékeny a bőröd, a sminket mandulaolajjal és ásványvízzel távolítsd el. 2-3 csepp mandulaolaj pedig önmagában, a szarkalábakra van jó hatással.

Otthon ne masszírozd!

A monoton, bőridegeket stimuláló masszázs a szemgolyóra is jó hatással van. Fokozza a könnytermelést, így a szemrés természetes módon átmosódik és felfrissül.

A szemfehérje kitágult apró erei, sárgás kocsonyaszerű lerakódásai, a fogak problémáját jelenthetik. Gyakran az amalgámtömések okozzák a szem alatti ödémákat.

A kozmetikai szalonok a karikás, beesett szem kezelésében a szemkörnyéki bőr nyirokkeringését aktivizálják speciális vákuum, ultrahang vagy kézi masszázs segítségével, és mélyrétegű vízmegkötő tulajdonságú szemkörnyék ápolóval. Az óvatos körkörös masszírozás ugyanis helyi vérbőséget okoz, hatására a bőrszövet megduzzad, s feltöltődnek a ráncok.

Az üzletekben kapható szemkörnyék-ápolók közül az összehúzó jellegűek a legjobbak, melyek megfeszítik a bőrfelszínt. A felvitellel azonban vigyázni kell, a szemkörnyék otthoni körkörös masszírozása nem javasolt, helyette inkább ujjunkkal apró, óvatos mozdulatokkal próbáljuk meg a krémet „beütögetni” a bőrbe. Ugyanez igaz az alapozó felvitelére is a szemek környékére.

Genetika vagy egyéni adottság?

Rosszul vagyok a lárvaarcú nőktől

Mielőtt arra a következtetésre jutottunk volna, hogy a férfiak egy része szerint a szarkaláb szexi, megejtettük a nem reprezentatív közvéleménykutatást. „Egy szép nőn nem számít a szarkaláb, ha nem túl mély. Legalább lehet látni, ha nevet. A ronda nő pedig kit érdekel?”- válaszolta Sándor. Dániel is hasonló véleményen volt, szerinte nincs is értelme a nevetőráncokról, szarkalábakról és az öregedés első jeleiről beszélni. „Ha egy nő jófej, akkor nem kap pontlevonást azért, mert a szeme körül apró ráncok vannak már, ha meg rosszfej, akkor úgysem érdekel az arca.” A természetközeli nők számára legkedvesebb választ Gábortól kaptuk. „Rosszul vagyok a lárvaarcú nőktől. Ha ébredés után elsőként Nicole Kidman szétbotoxolt fejét látnám meg magam mellett, akkor azon a héten kedvem sem lenne felkelni. Egy nőnek legyen élet az arcában!”

Bár a férfiak többsége idővel inkább csak a csillogást hiányolja a nő szeméből, az apró szem körüli ráncokat bájosnak tartja, amelyek kifejezetten szexi külsőt kölcsönöznek egy érett női arcnak. Talán nem könnyű meggyőzni erről minket nőket, de egy-két ránc valóban nem a világ. Noha a ráncok mennyisége és mélysége függ az életviteltől, a bőr minőségétől, az ápolási szokásoktól, mégis sokan kíváncsiak arra, hogy a ráncosodás mértékét meghatározza e a családon belüli öröklődés.

Tény, hogy a ráncok kialakulásában szerepe van az örökletes hajlamnak, de valójában mégiscsak az arcbőrhöz tapadó mimikai izmok igénybevétele határozza meg a ráncosodás mértékét. A szem-és szájkörnyéki területen az izmok mindig ugyanazon a ponton gyűrik, ráncolják a bőrt. Naponta legalább százezerszer húzódnak össze és ernyednek el. Ezért olyan készítményeket érdemes használni, melyek segítenek a lazításban és kisimítják a ráncokat. Ilyenek a glikolsavas ápolók, a kozmetikumok címkéjén érdemes figyelni az összetevőket, noha többnyire a kozmetikusok dolgoznak ilyen készítményekkel.

Ha ez a területet nem kap folyamatos táplálást, az itt lévő rugalmas rostok végül összeérnek, s a bőr már nem lesz képes kisimulni és regenerálódni. Így megjelennek a végleges, egyre mélyülő barázdák.

Amire érdemes figyelni:

-Sok kozmetikus szerint az arckrém már csak azért is alkalmatlan a szemkörnyék hidratálására, mert a benne lévő hatóanyagok koncentrációja túl erős a védtelen, papírvékonyságú bőrnek.

-A szem környékét nem érheti szárító jellegű arclemosó vagy tonik, mert még jobban elszívja a nedvességet az érzékeny bőrtől.

-A kamillás borogatás legendásan gyors segítség a karikás, duzzadt szemekre. Nagyon sokaknál azonban allergiás reakciót vált ki, s könnyen a szem gyulladását okozza.

További arcmanipulációk:

tízperces arckezelés

narancspakolás és dióból készült bőrradír

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek