10 tévhit az evolúciós pszichológiáról: nem csak a szexet vizsgálják

GettyImages-163746345

Az evolúciós pszichológiáról sok tévhit kering a neten: Glenn Geher ebből 10-et tisztáz.

Az evolúciós pszichológia egyéni látásmódon keresztül próbálja értelmezni a világot: azt igyekszik feltárni, vajon mi maradt hátra ősember elődeinkből bennünk, a 21. század embereiben. Azonban a laikusok sokszor félreértik, miről szól igazán ez az irányzat, ezért Glenn Geher, egy amerikai egyetemi pszichológiaprofesszor helyre tesz 10 tévhitet az evolúciós pszichológiáról.  

1. „Az evolúciós pszichológia csak az emberi szaporodásról szól.” – Téves!

Míg az evolúciós pszichológia egy része valóban az emberi párválasztás kérdéseire összpontosít, azonban más területekkel is foglalkozik, például az altruizmussal, a vallással, a szerelemmel, az emlékezettel, a szorongással, a csoportidentifikációval és még sok minden mással. Azonban, ahogyan az Glenn korábbi anyagából is kiderül, valóban központi szerep jut a szaporodásnak felfogásukban, hiszen még a túlélést is csak a szaporodás eszközeként értelmezik.

Az evolúciós pszichológiát kritizálók gyakran tévhitekből indulnak ki
Az evolúciós pszichológiát kritizálók gyakran tévhitekből indulnak kiIbrahim Akcengiz / Getty Images Hungary

2. „Az evolúciós pszichológia a nemek közti különbségekkel foglalkozik.” – Téves!

Bár igaz, hogy az evolúciós pszichológiával kapcsolatos számos megállapítás foglalkozik a viselkedési minták nemi különbségeivel, az az elképzelés, hogy a nemi különbségek tanulmányozása és az evolúciós pszichológia területe egy és ugyanaz, nem helytálló. Az evolúciós pszichológia minden olyan pszichológiai jelenséggel foglalkozik, amely a darwini elvek alkalmazásával megvilágítható.

3. „Az evolúciós pszichológusok szerint mindennek az a lényege, hogy az emberek minél több utódot nemzzenek tudatosan.” – Téves!

Az evolúciós pszichológusok valójában arra összpontosítanak, hogy a különböző viselkedési minták és pszichológiai folyamatok hogyan növelik a szaporodási sikert. Azonban, ahogyan a hím pávák színes tollazata tudat alatt növeli a szaporodási sikert az adott fajok esetében, úgy az emberekben is számos pszichológiai tulajdonság és folyamat fejlődött ki ezt a célt szolgálva, amelyek az ősemberek környezetében növelték a szaporodási siker esélyét, és amelyeket tudat alatt továbbviszünk mi is. Egyetlen evolúciós pszichológus sem próbálja azt állítani, hogy az egész emberi viselkedés csupán egyetlen hatalmas tudatos erőfeszítés az utódaink számának növelésére.

4. „Az evolúciós pszichológusok konzervatívabbak politikailag, mint a legtöbb akadémikus.” – Téves!

Minden embernek megvan a joga ahhoz, hogy olyan politikai irányultságot válasszon magának, amilyet csak szeretne. Ettől függetlenül egy 2007-ben készült felmérés azt mutatta ki, hogy az evolúciós pszichológusok körében ugyanolyan arányban jelentek meg politikailag liberális szakemberek, mint bármely más tudományos területen.

5. „Az evolúciós pszichológusok azt hiszik, az evolúció tökéletességig fejlesztett alkalmazkodási formákat hoz létre.” – Téves!

Egyesek azt állítják, hogy az evolúciós pszichológia „téves”, mert nem minden ember alkalmazkodása tekinthető optimálisnak az evolúció szempontjából. Például, egyes evolúciós pszichológiai kutatások azt találták, hogy a férfiak számára a 0,7-es derék-csípő aránnyal rendelkező nők a legvonzóbbak. Az evolúciós pszichológiát kritizálók ebből azt szűrik le, hogy ez a tudományág helytelen, hiszen, ha ez igaz lenne, akkor minden nőnek 0,7-es derék-csípő aránya lenne. Azonban az evolúciós folyamatok nem így működnek: nem tökéletességet hoznak létre, hanem olyan eredményeket szülnek, amelyek a többi alternatívához képest sikeresebbek. A létező tulajdonságok változatosságának szintén megvan az oka. Illetve, vannak olyan viselkedésminták, amelyek evolúciós történelmünk elején lényegesebbek voltak: például a fenyegetésre adott dühös reakció megnövelte az életben maradási esélyeket a kardfogú tigrisek támadásaitól, azonban napjainkban ezt a válaszreakciót akár az udvariatlanság is kiváltja belőlünk, amit pedig társadalmilag elfogadottabb lenne visszafognunk.

6. „Az evolúciós pszichológusok szerint a kultúra nincs hatással az emberi viselkedésre.” – Téves!

A kultúra kétségtelenül az emberi evolúciós történet fontos részét képezi, ebből kifolyólag az emberi viselkedést tanulmányozó evolucionisták nagy része a kulturális evolúcióval kapcsolatos tényezőkre összpontosít. A kultúra az emberi viselkedés terméke, a kultúra a saját evolúciós folyamatainak eredménye. A kultúra evolúciójára vonatkozó keretrendszer segítségével az evolúciós pszichológusok ugyanúgy tudják tanulmányozni a kulturális evolúció hatásait, mint a gén-kultúra kölcsönhatások eredményeit, amelyek jelentős szerepet játszottak a modern ember kialakulásában.

Charles Darwin alapvetéseiből indult ki az evolúciós pszichológia, melyről sok tévhit kering
Charles Darwin alapvetéseiből indult ki az evolúciós pszichológia, melyről sok tévhit keringduncan1890 / Getty Images Hungary

7. „Az evolúciós pszichológusok szerint mindenkinek nyers húst kéne zabálnia.” – Téves!

Egy evolúciós pszichológus szerint sem kellene csak nyers ételeket ennünk. Richard Wrangham harvardi biológiai antropológus 2009-es munkája alapján egyértelmű, hogy több mint 1 millió évre nyúlik vissza a szabályozott tűzön sütés-főzés. Emésztőrendszerünk minden kétséget kizáróan a főtt ételek fogyasztásához alkalmazkodva alakult, amely az evolúciós fejlődésünk egyik fontos mérföldköve is egyben.

8. „Az evolúciós pszichológusok szerint az emberek úgy fejlődtek, hogy önzőek legyenek.” – Téves!

Ugyan köztudott, hogy az evolúció azoknak a tulajdonságoknak kedvez, amelyek az adott egyed érdekeit szolgálják, az emberek esetében mégis rengeteg olyan tulajdonságot választott ki, amelyek mások segítésére és a tágabb csoport javának előmozdítására összpontosulnak. Többek között a hálával és az altruizmussal is behatóan foglalkoznak. Továbbá, a negatív megítélésnek „örvendő” pletykálkodást is megvizsgálták, amelyről kiderült, többek között közösség-összetartó ereje is van.

9. „Az evolúciós pszichológusok a különböző fajok közötti eredendő genetikai különbségekre összpontosítanak.” – Téves!

Geher nem ismer egyetlen olyan evolúciós pszichológust sem, aki erre fókuszált volna munkájában. Az evolúciós pszichológia az emberi állapot általános kérdéseit vizsgálja, minden embert figyelembe véve, mint hasonlóan fejlett természetű egyedeket, függetlenül az időbeli, helybéli és etnikai hovatartozásuktól.

10. „Az evolúciós pszichológia lényegében populáris pszichológia.” – Téves!

Az evolúciós pszichológia egy tudományág, amelynek rengeteg nemzetközi, szakértői értékeléssel rendelkező tudományos folyóirata létezik, amelyek magas elvárásokat támasztanak azok elé, akik szeretnének bekerülni publikációikba. Olyan statisztikai és tudományos módszereket használnak tanulmányaik létrehozásánál, amelyek lekörözik a viselkedéstudományokat. Tehát nem egy hasra ütős, populáris hullámról van szó, hanem egy megalapozott, ellenőrzött és a tudományos keretrendszerbe illő területről.

Ha kíváncsi vagy, mik az evolúciós pszichológia alapelvei, akkor korábbi cikkünket ajánljuk figyelmedbe: A túlélésnél is fontosabb, hogy szexelj: Így van hatással az életedre az evolúciós pszichológia

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra