Öt érv, hogy az origamizás legyen az új hobbija

A kifestő könyvek vagy a kötés és horgolás mellett az origamizás is egyre népszerűbb azok körében, akik kreatív és megnyugtató tevékenységekkel szeretik elütni a szabadidejüket. Iskolás éveimből egyedül a kishajó és a repülőgép hajtogatásának lépései rémlenek - bár évek óta nem gyakoroltam -, a minap azonban alkalmam volt egy maratoni pillangóhajtogatáson tesztelni, mennyit fejlődhetett a kézügyességem, és megtapasztalhattam azt is, amit gyerekként még fel sem fogtam: ez az ősi japán mesterség teljes mértékben kikapcsol és segít csak a jelenben lenni, éppen ezért kiváló módszer a mindfulness gyakorlására.

Az origami a japán oru (hajtani) és kami (papír) szavak összetételéből ered. Születésének történetéről ugyan elég homályos információk maradtak fenn, esélyes, hogy valamennyi országban, ahol ismerték a papírt, kialakulhatott a papírhajtogatás helyi változata, így Japánon kívül is zajlott az origami fejlesztése. Az biztos, hogy az időszámításunk előtti 6. században buddhista szerzetesek már alkalmazták ezt a művészeti formát szertartásos célokra, de az első origami könyv, Az ezer daru hajtogatása csak 1797-ben készült el, az általunk ismert tradicionális origami pedig a japán és a nyugati origami egyesüléséből született. A japán oktatásban az origamizás mint művészeti forma az általános iskolai tananyag része, mivel a gyerekek nem csak élvezik azt, de a hajtogatás türelemre tanítja őket, erősíti a koncentrációs képességüket és fejleszti a memóriájukat is. Persze nem csak rájuk van jó hatással ez a játékos elfoglaltság; a Psychology Today oldalon találtunk néhány nyomós érvet arra, hogy miért lenne érdemes a felnőtteknek is újra rászokni a papírhajtogatásra. 

shutterstock 409176913

1. Bárhol, bármikor csinálhatja

Mivel tényleg nem kell hozzá más, csak némi (újság)papír és egy kis kreativitás. Samuel Tsang, a The Book of Mindful Origami című könyv szerzője 2003 óta osztja meg tudását gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt, és meggyőződése, hogy papírt hajtogatni bárki és bárhol tud, ráadásul a kellemes időtöltés nagyon hasznos is, hiszen az origami éberségre tanít, a különböző modellek pedig önreflexív kérdésekként szolgálnak az alkotók számára.

2. Segít a jelenben lenni

Sok más, a figyelmet aktívan lekötő élvezetes elfoglaltság mellett a papírhajtogatás is fokozza azt a képességünket, hogy tudatosan jelen legyünk, vagyis megfelelően tudjunk egy-egy pillanatra fókuszálni. Több kutatás is alátámasztja, hogy az origamizás fejleszti a gyerekek koncentrációs képességét, térbeli gondolkodását, valamint vizuális és észlelési készségét; de emellett finomítja a kézügyességet, illetve a kéz- és a szemmozgás koordinációját, ráadásul mivel ismerteti a geometriai alakzatokat és formákat, a matematikában gyengébben teljesítő tanulóknak is segít jobb eredményeket elérni. Emellett a figyelemhiányos zavarral küzdő gyerekek tüneteinek enyhítésében is nagy szerepe lehet, bár ennek bizonyításához további vizsgálatokra van szükség.

3. Leszoktat a maximalizmusról és a kishitűségről

„Az origami egy csendes, nyugis hobbi, egy kézügyességet fejlesztő és fantáziát igénylő művészet, egy tudomány, és egy meditációs forma is egyben. A kezdők számára egy bonyolultabb alakzatot elsőre szinte lehetetlennek tűnik elkészíteni, de nagyon fontos, hogy ne ítélkezzünk képességeink felett, illetve adjunk magunknak elegendő időt és teret a gyakorlásra. Érdemes az egyszerűbb formák, a repülő, a hajó és a lóhere hajtogatásával kezdeni. Nem győzöm hangoztatni a diákjaimnak, hogy több százezer darut hajtogattam már életemben és a modelljeim még mindig nem tökéletesek, ami teljesen normális és természetes dolog, hiszen szerencsére emberek vagyunk, nem pedig száz százalékos precizitással hajtogató gépezetek. Ahogyan más, tudatos jelenlétre tanító módszereknél – mint a jóga vagy a meditáció -, az origaminál is elsődleges szempont, hogy elengedjük az önkritikát és a kishitűséget” – vallja Tsang..

4. Megtanít a fókuszálásra

Mivel origamizás közben figyelmünket folyamatosan egy tárgyon tartjuk, rendszeres gyakorlással fejleszthető a mentálisan fókuszált figyelem, ami stabilizálja az elmét és megnyugtat. Mielőtt a gyakorlatban is kiviteleznénk egy-egy alakzatot, az első lépés, hogy megtanuljuk fejben elkészíteni azt. Ezután már szinte gyerekjáték lesz fókuszált figyelemmel hajtogatni. Tsang meggyőződése, hogy az origamizás nem arról szól, hogy minél komplexebb modelleket gyártsunk, hanem arról, hogy nyugodt lelkiállapotban, türelmesen és kitartóan összpontosítsunk.

shutterstock 299238830

5. Összeköt másokkal

Az a jó benne, hogy csinálhatjuk csoportosan, a barátokkal vagy a családdal is, ráadásul az elkészült alkotást elajándékozhatjuk, így egy igazán személyes tárggyal szerezhetünk örömet magunknak és másoknak is. Tsang szerint az origamizás nem csak a fantáziát mozgatja meg, de igazi örömforrás a gyerekek számára, akiket lenyűgöz az a varázslatos folyamat, ahogy egy darab papírból egy három dimenziós modell lesz, ráadásul mindezt ők hozzák létre. Az internet és a tabletek korában ugyanis egy-egy kéz- vagy ujjmozdulatban kimerül a játék és szórakozás öröme, ami kevésbé kreatív és nem valami eredeti megoldás az alkotásra. Ha tehát szeretne a gyerekekkel egy szórakoztató közös programot szervezni, egy kreatív és megnyugtató hobbi csínját-bínját elsajátítani, vagy a flow élményt gyakrabban átélni, szerezzen be egy rakat színes papírt, gyűjtsön ihletet innen vagy innen, és élvezze az origamizás jótékony hatásait!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek