Jól néznek ki a barátai? Ez önről is sokat elárul.

Bár a mondás szerint az ellentétek vonzzák egymást, a pszichológiai kutatások szerint ennek éppen a fordítottja igaz. Általában vonzóbbnak találjuk azokat az embereket, akik külsőre, személyiségükben, érdeklődésükben és hiedelmeikben hozzánk hasonlóak. Ez pedig nemcsak a pár-, de a barátválasztásban is befolyásol minket. Ráadásul nem is kicsit. Egy nemrég végzett vizsgálat szerint például legközelebbi barátainkhoz genetikailag is annyira hasonlítunk, hogy akár rokonok is lehetnénk. De vajon mi történik akkor, ha egy rakás vadidegen ember között kell megtalálnunk a helyünket? Mi alapján választunk magunknak csoporttársakat ilyenkor? 

shutterstock 259613912

Az Otago Egyetem kutatói többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ, amikor egy 600 négyzetméteres stadionban 172 idegen embert kértek meg, hogy sétálgassanak, keveredjenek, alkossanak csoportokat, majd csoportjukkal oldjanak meg különböző feladatokat. A kísérlet megkezdése előtt a résztvevők független megfigyelőktől vonzósági pontszámot kaptak, a csoportalakulás folyamatát pedig kamerával rögzítették a kutatók. 

A PLOS One-ban megjelent vizsgálat legfontosabb eredményei azok voltak, hogy a spontán csoportokban átlagosan 7 fő állt össze, a legvonzóbb csajok álltak leginkább a középpontban, az azonos neműek inkább alkottak közös csoportot, és a hasonlóan vonzó emberek valószínűbben találtak egymásra. 

Tehát a hasonlóság még egy ilyen spontán csoportalakulásban is befolyásolja a döntéseinket, és úgy tűnik, szívesebben választjuk olyanok társaságát, akiket magunkhoz hasonló szinten érzünk vonzónak.  

Oszd meg másokkal is!
Mustra