A tökéletes védőháló, ha omladozik a kapcsolat

Az elmúlt évek kutatásaiból úgy tűnik, hogy ha szeretnénk lelkileg egészségesek lenni, ha a boldogságot keressük, fontos, hogy megtanuljunk hálásnak lenni, azért amink van. Bármi is legyen az. 

A hála megnyugtat, jót tesz a szívnek, erősíti az immunrendszert. Hálásan az ember kevésbé irigy, dühös, kevésbé ostoroz másokat és önmagát, így hosszú távon az érzés segít a depresszió megelőzésében, és segíti az egészséges önértékelést is. A hála az egyik elsődleges fegyverünk a lelki elsősegélynyújtásban, az eszköz, amit alkalmazhatunk, ha éppen a padlón vagyunk. A hála érzése tehát már önmagában csodás dolog, de még többet érünk el vele, ha képesek vagyunk kifejezni annak, akit szeretünk. Ez ugyanis mindkét félben erősíti a másikról kialakított pozitív képet, és segít a felmerülő problémák kezelésében is. Ráadásul egy friss kutatás szerint a hála kifejezése egy nehéz időszakban a házasság megmentéséhez, a válás megelőzéséhez is hozzájárulhat. 

“Az érzés, hogy méltányolnak minket, hogy a partnerünk értékel, közvetlenül befolyásolja azt, ahogy a párkapcsolatunkhoz állunk, hogy mennyire vagyunk elkötelezettek, mennyire hisszük azt, hogy a kapcsolat örökre szól” – idézi dr Ted Futris kutatót a Psy Blog.

shutterstock 243336031

Futris és kollégái a Personal Relationshipsben megjelent tanulmányukban 486 házas emberrel vettek fel kérdőíveket, melyekben az aktuális problémáikról, anyagi gondjaikról, kommunikációs mintáikról és a házassággal való elégedettségükről egyaránt kérdezték őket. Az eredmények szerint pedig a hála érzésének és kifejezésének meglétéből egyértelműen következtetni lehetett a házasság minőségére. Még akkor is, ha amúgy éppen elég nehéz volt az élet. 

Amikor stresszes időszakot élünk meg – fakadjon az munkahelyi, anyagi problémákból, vagy akár egy gyerek születéséből – gyakrabban vagyunk negatívak egymással, gyakrabban vagyunk kritikusak, védekezőek, gyakrabban távolodunk el egymástól, ami persze mind rontja a kapcsolat minőségét. Tipikus dinamika ilyenkor, hogy a a pár egyik tagja követelőző, kritizáló, amire a másik elhúzódással, konfliktuskerüléssel reagál. A kritika, a megvetés és a konfliktuskerülés pedig a gyakorló párterapeuták szerint a legdurvább kapcsolatgyilkos, de úgy tűnik, hogy a hála kifejezése még ilyenkor is segít: ha a másik méltányol az megerősíti a kapcsolatot, és védőhálóként szolgál az élet egyéb nehézségeivel szemben. Az eredmény pedig egy stabilabb, biztosabb, és így boldogabb párkapcsolat. 

Ön végiggondolta már miért lehet hálás a partnerének, hogy mit köszönhetne meg neki? 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek