Az egészségesebb étkezés csökkenti a depresszió kockázatát

A szervezetünk csodálatosan bonyolult rendszer, amiben a különböző elemek egymással szoros kölcsönhatásban állnak. Ezért van az, hogy olyan egyszerű, a létfenntartáshoz elengedhetetlen viselkedések, mint az alvás, a mozgás vagy az étkezés, mind hatással vannak a pszichénk működésre, az aktuális hangulatunkra is. Korábbi kutatásokból tudjuk, melyek azok az ételek, amiknek gyakori fogyasztása a depresszió kialakulásához vezethet, és tudjuk azt is, milyen ételek segítenek feldobni az általános hangulatunkat. Most egy frissen megjelent kutatás a korábbi eredményeket erősíti, kiderült ugyanis, hogy az étrendünkben bevezetett apró változás már csökkenti a depresszió kialakulásának kockázatát. 

A BMC Medicine-ben megjelent tanulmányban a kutatók 15.093 embert követtek nyomon 10 éven át, és arra voltak kíváncsiak, vajon a különböző étrendeknek milyen hatásuk van a depressziós tünetek megjelenésének valószínűségére. Az eredmények szerint azok, akik több olajos magot, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, akiknek a táplálkozása leginkább a Mediterrán diétát követi, kisebb valószínűséggel mutatnak depressziós tüneteket.

“Célunk az volt, hogy megértsük, milyen szerepet játszanak a különböző tápanyagok a mentális egészségünk alakulásában, és úgy tűnik, bizonyos étrendbeli sajátosságok képesek megvédeni az elménket. Tudtuk, hogy ezek a táplálkozási szokások jót tesznek a fizikai egészségünknek, de most azt is bebizonyítottuk, hogy az elménkre is pozitívan hatnak” – állítja a kutatás vezetője, dr. Almudena Sanchez-Villegas. A pozitív hatás pedig annak tudható be, hogy a magokban, zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend bőven tartalmaz omega-3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat. 

A hatás legerősebben akkor jelentkezik, amikor az ember elkezd egészségesebb étrendet követni, a szigorúbb elköteleződés azonban nem vezet a betegség kockázatának további csökkenéséhez. Azaz, ha egészségesen étkezünk esélyesebb, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, de ehhez képest a diéta maximális betartása nem ját további pszichés előnyökkel. Az étrend betartásának pozitív hatása tehát limitált, de azt szépen mutatja, hogy az optimálistól eltérő tápanyagbevitel növeli az esélyt a depresszióra.  A lényeg: egyen magokat, zöldséget és gyümölcsöt minden nap, és amennyire lehet kerülje a finomított szénhidrátot. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra