Öt dolog, amiért a pszichológusok szerint megéri nyaralni

Nyaralás. Ha nem fojtogatja a lelkét a szekpszissel vegyes realitás, ha nem rágja a tudat, mennyibe is kerül, akkor erről a szóról valószínűleg csupa klassz dolog jut eszébe. Kiszakadás a mindennapokból, pihenés, kaland, feltöltődés. De a nyaralás tényleg olyan jó nekünk, mint hisszük? Utánatúrtunk mit mond erről a tudomány, és amerre csak néztünk, helyeslően bólogató fehérköppenyesekre bukkantunk. Következik 5 dolog, amiért bizonyítottan megéri nyaralni. 

A nyaralás jót tesz az egészségünknek

Na nem az egyszeri, egyhetes Balatonozástól lesz jobb a testünkben, hanem a rendszeres, évente beiktatott vakációzástól. Egy kilenc éven át tartó utánkövetéses vizsgálatban megállapították, hogy azoknál a középkorú férfiaknál, akik rendszeresen járnak nyaralni, csökken a szívbetegség és a szívproblémákkal együtt járó halálozás kockázata. A miértre mondjuk nincs egyértelmű válasz, de az adatok magukért beszélnek: a rendszeres vakációzás jót tesz a testi egészségnek. 

A nyaralás csökkenti a munkahelyi stresszt és segít a kiégés elkerülésében

A hatás ugyan nem hosszútávú, de úgy tűnik, nyaralás után még négy hétig jobb dolgozni a munkahelyünkön, mint korábban volt. Vagy legalábbis kevésbé stresszes és a kiégés jeleit is kevésbé érezzük magunkon. Mindezt egy fizikai munkásokkal végzett vizsgálat mutatta meg, ez itt. 

A nyaralástól boldogabbak leszünk

Érdekes módon nem nyaralás közben és nem utána vagyunk boldogabbak társainknál, hanem előtte. Akár jóval előtte. Egy több, mint 1500 hollanddal végzett kutatásból kiderült, hogy az emberek hetekkel az utazás előtt vidámabbak és feldobottabbak másoknál, függetlenül attól mennyi ideig tart majd a szabadság. Utóhatása azonban csak azoknak a nyaralásoknak van, amiket az emberek nagyon nyugisnak értékelnek. Ha tehát szívesen kimaxolná a nyaralás boldogító hatását, hagyja a pörgést, a városnézést, a múzeumlátogatást. Ezek ugyan feltöltenek élményekkel, és olyan sztorikat adnak, amik örökre az agyunkba égnek, de ha boldogabb akar lenni, nem kell más, mint a teljes kikapcsolódás, a stresszfaktorok kiiktatása: alvás és lazulás.

A nyaralás segíti a kreativitást 

A kreativitásunk mókásan működik: ha rágörcsölünk egy feladatra, leáll. Ahogy nem hasít akkor sem, ha folyamatosan egy adott probléma, helyzet lehetséges megoldási módjain agyalunk. A kreativitásunknak távolság kell, az, hogy fejben távol kerüljünk a problémától, hogy kiszakadjunk a helyzetből. Erre pedig tökéletesebb alkalom a nyaralás. Ha tehát szabadsága alatt képes otthon hagyni a megoldást igénylő feladatokat, a hazatérése után valószínűleg jobban megbirkózik majd velük. 

A nyaralás pozitívan hat az általános jóllétünkre is

Nem nagy bréking, hogy amikor azt csináljuk, amit szeretünk, jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Ideális esetben egy nyaralás éppen ilyen. Ráadásul nyaralás alatt általában azokkal vagyunk, akiket szeretünk, a közösen eltöltött idő és a közös élmények erősítik velük kapcsolatainkat, közelebb kerülünk hozzájuk: nő az összetartozás érzése. Az általános jóllétünknek pedig az egyik alappillérre, hogy erős szociális kötelékekkel rendelkezzünk.

Ha mindezek ellenére is sajnálja a pénzt nyaralásra, jobb, ha tudja, hogy a kutatások szerint nem a pénz, hanem az azon vett élmények okoznak igazi örömöt, a nyaralásból pedig különösen az első és az utolsó napok eseményei számítanak, azok határozzák meg a nyaralási emlékeink színezetét. Ha pedig a költségvetésébe egyszerűen nem fér bele egy nyaralás, arrok is érdemes megpróbálni pihenni, lazulni, azokkal lenni, akiket szeret. Ebből a sok pozitív hatásból így önnek is jut majd bőven. Négy szabadnap áll ön előtt, használja ki!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek