Mindegy, mit mozog idősen, az agyának jó lesz

Tudjuk jól, hogy nemcsak a fizikai és lelki egészségnek, de az agynak is jót tesz a mozgás, sőt, már egyszeri, húszpercnyi kemény edzés segít abban, hogy rögzüljenek az éppen megtanult dolgok. Most pedig egy friss, idősek körében végzett kutatásból az is kiderült, hogy nemcsak bizonyos mozgásformák, hanem bármely sport, mozgás jót tesz az öregedő agynak.

Psyblogon is publikált kutatásban 62 és 84 év közötti alanyok vettek részt, őket a tudósok három csoportba osztották. Két csoport résztvevőivel a erőnléti edzéseket és keményebb aerobikot végeztettek, míg a harmadik csoport tagjai olyan mozgásformákat kaptak, amik az egyensúlyérzéket, a koordinációt és más motoros funkcókat fejlesztik. Így aztán míg a többiek aerobikoztak, ők megadott pontokat próbáltak eltalálni labdával, zsonglőrködtek és jóga jellegű gyakorlatokat végeztek.

shutterstock 89801920

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy van-e különbség az egyes mozgásformák hatásai között a kor előrhaladtával hanyatlásnak induló végrehajtó funkciók tekintetében – és hát, mint kiderült, nincs. Tehát az aerbic, az erőnléti gyakorlatok vagy a nyújtás ugyanúgy jótékony hatással van, úgyanúgy fejleszti ezeket a fukciókat, illetve azokat is, amik lehetővé teszik, hogy hatékonyan reagáljunk a környezetváltozásra. „Ezeket a funkciókat tervezésre, szervezésre, stratégiák fejlesztésére, odafigyelésre és részletek felidézésére használjuk, valamint időpontok és helyszínek menedzselésére" – idézte a blog a tanulmány egyik szerzőjét, Louis Bherert.

A tanulság tehát: nemcsak fiatalon, hanem idősebb korban is mozogni kell, akármit, mert már ezzel is segítünk az agyunkon. Motivációra van szüksége? Tessék, nézze meg ezt a 97 éves scottsdale-i asszonyt, akki hetente kétszer jár edzeni!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra