Így használja az agyát fájdalomcsillapításra

Megszólal a hang, jön az étel. Aztán megint. Aztán megint. És megint. Egy idő után pedig a kutya már akkor is nyáladzani kezd, ha csak meghallja a hangot. Azt, hogy hogyan társítunk (a legtöbb állattal egyetemben) két egymástól független ingert a fejünkben, épp ezzel a kutyás sztorival bizonyította be Ivan Petrovics Pavlov orosz pszichológus a múlt század elején. A kondicionálás elemi tanulási folyamat, annyira az életünk és a mindennapjaink része, hogy fel sem tűnik, amikor épp zajlik bennünk. Fernand Anton, luxemburgi pszichológia professzor és csapata azonban most megmutatta, hogy a kondicionálás terén is lehet újat mutatni. Pontosabban lehet a segítségével fájdalmat csökkenteni. Ráadásul elég hatékonyan. 

A tudósok már tudják egy ideje, hogy a test egy adott területéről sugárzó intenzív fájdalom csökkenthető úgy, ha egy másik területen jelentkezik egy újabb fájdalmas inger. Méghozzá azért, mert az idegrendszer képes arra, hogy blokkolja a fájdalomérzetet, hogy a figyelmünket az új, talán fenyegetőbb ingerre tudjuk fókuszálni. A luxemburgiak pedig éppen erre a jelenségre építettek vizsgálatukban. 

A kutatók először fájdalmas elektromos impulzusokkal ingerelték a kísérletben részt vevő 32 önkéntes lábát, és mérték a fájdalom intenzitását. Ezután következett egy bödön jeges víz, mint új fájdalomforrás, ebbe a kezüket kellett belógatni a szerencsétleneknek. Minden alkalommal, amikor az emberek keze a vízbe ért, egy telefoncsörgést lehetett hallani. A kutatók tehát kondicionálták a kísérleti személyeket, hogy a telefoncsörgést összekapcsolják a fájdalomérzet csökkenésével, és abban reménykedtek, hogy egy idő elteltével a hang már önmagában is kiváltja a megkönnyebbülést. Így is lett.  

50672435
Gordon Parks / Europress / Getty

Néhány alkalom után az elektromos impulzusok okozta fájdalom már a telefoncsörgés hatására is enyhült, az agy tehát megtanulta beindítani természetes fájdalomblokkóló mechanizmusát, pusztán a hang hatására. A kísérletben résztvevők pedig nemcsak kevésbé érezték fájdalmasnak az elektromos impulzusokat, de kevesebb látható, mérhető fájdalomjegyet is mutattak: az izmaik elernyedtek, az arckifejezésük megenyhült. A kutatók pedig reménykednek abban, hogy eredményeiket a gyógyászatban is fel lehet majd használni. Paracetamol helyett vehetnénk például egy csipogó sokkolót. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek