3 hasznos, de kevéssé ismert technika vizsgázóknak

Nagyban dübörög a vizsgaszezon, de nemcsak a diákokkal fordul elő, hogy nagyon stresszes helyzetben kell teljesíteniük úgy, hogy a tét igen magas. Robert Sanders life coach az alábbi három technikát ajánlja minden vizsgázónak a Life Coach Directoryn – olyan trükkök ezek, amikkel a felkészülést és magát a vizsgázást is hatékonyabbá tudjuk tenni. Nyilván mondani sem kell, de azért a biztonság kedvéért mégiscsak azzal kezdjük, hogy természetesen a lelkiismeretes tanulást semmilyen trükk nem helyettesíti, ezért felelőtlenség bármilyen később trükkre bazírozva elbliccelni a tanulást. Sanders ehelyett azt ajánlja, hogy a vizsgára készüléskor folyamatosan motiváljuk magunkat, azaz tartsuk észben, hogy pontosan mit szeretnénk elérni az adott vizsgával. El kell döntenünk, hogy milyen jövőre vágyunk, és folyamatosan szem előtt kell tartani azt, hogy ez a vizsga a cél elérésének (egyik) eszköze. Erre alapozva segít az alábbi első tipp a felkészüléshez és utána további kettő magához a vizsgához.

1. Zökkenjen bele! – Szóval a tanuláshoz olyan környezetet válasszon, ahol biztos lehet benne, hogy senki és semmi nem zökkenti ki. Akkor tanul a legjobban, ha semmi nem szakítja félbe, ha minél jobban elzárkózik a külvilágtól, kikapcsolja a telefonját, leakad az internetről, csöndet teremt, vagy éppen olyan zenét hallgat, ami segíti a koncentrálásban. Érdemes kezelhető méretű részekre felosztani az adott anyagot, és egyszerre csak egy-egy részletre (tételre, feladatra, témára, anyagrészre) fókuszálni, csapongás nélkül. Az ideális az, ha annyira bele tud merülni a munkába, hogy a külvilágról és az idő múlásáról sem vesz tudomást, hanem teljesen arra koncentrál, amit csinál. Így teljesít a legjobban, és így tud a legtöbb mindent elsajátítani.

shutterstock 160497188

2. Adjon hálát! – Amikor eljön a vizsga időpontja, normális a stressz, sőt, esetleg a pánik közeli állapot is. Mindenki nagyon szokott izgulni, bár a drukk a gyakorlott vizsgázóknál idővel valamennyire mérséklődhet. Mindenesetre ilyen lelkiállapotban nem könnyű jól teljesíteni, ezért érdemes valami olyasmit csinálni, ami megnyugtat minket és az aggodalom helyett segít az előttünk álló feladatra koncentrálni. Vannak, akik például otthonról hozott kabalafigurával próbálják csökkenteni a stresszt, mások dohányoznak és/vagy imádkoznak.

A szakértő azt ajánlja, hogy a vizsgára belépéskor, közvetlenül azelőtt, hogy el kell kezdenünk a kollokviumot, soroljunk fel magunkban három dolgot, amiért hálásak vagyunk. Lehetnek ezek a közelmúltban történt apróságok, mint például egy jól sikerült buli vagy valami jópofaság, amit nemrég vettünk, de akár nagyobb és komolyabb dolgokra is gondolhatunk, mondjuk a családunkra, vagy arra, hogy egészségesek vagyunk. A lényeg az, hogy olyan dolgok legyenek ezek, amikért hálásak vagyunk. Ha fejben összeállítunk egy listát ezekből, akkor az agyunk könnyebben áthangolódhat, és onnantól a stressz és a pánik kevésbé akadályoz minket abban, hogy jó teljesítményt nyújtsunk.

3. Koncentráljon a falra! – A harmadik technika pedig abban segít, hogy jobban emlékezzünk korábban elsajátított ismeretekre. Ha rágörcsöl az ember arra, amit éppen elvárnak tőle, sokkal nehezebben fog menni a dolog – ehelyett hagyni kell, hogy magától felbukkanjon a memóriánkból, amire szükségünk van. Ebben segíthet ez a harmadik gyakorlat. Válasszunk ki egy pontot a falon velünk szemben, valamivel szemmagasság felett. Koncentráljunk először csak erre a pontra, aztán anélkül, hogy levennénk a tekintetünket a kiválasztott pontról, fokozatosan kezdjük engedni, hogy érzékeink egyre több mindenről vegyenek tudomást ezen az egy ponton kívül. Először csak a pont közvetlen környezetét engedjük a tudatunkba, aztán lassanként egyre több mindent a teremből. Továbbra is a pontot nézve kezdjünk figyelni a formákat, színeket, mozdulatokat, embereket. Végül engedjük el magunkat, és lássunk neki a vizsgafeladatnak.

FRISSÍTÉS – egy olvasónk a következő kiegészítést küldte ehhez: „mielőtt elkezdjük a falra történő koncentrációt, olvassuk el a feladatot, mert csak így jöhet elő a „magától felbukkanás a memóriából”! Ezt a technikát tanácsolták nekem is 35 évvel ezelőtti egyetemi felvételimnél és csak megerősíteni tudom, hogy bejön.

shutterstock 144006877
Shutterstock

Írjon nekünk!

Ön hogyan készül a vizsgáira? Van valami más trükkje a fentieken kívül, amit be szokott vetni? Esetleg úgy érzi, további tanácsokra lenne szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!

Steiner Kristóf például örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire. A life coach csapat tagja továbbá Kuna Gábor pszichológus, tréner, család- és párterápiás tanácsadó, aki munkahellyel, munkahelyi konfliktusokkal és kudarcokkal, felnőttkori pályaválasztással és élethelyzeti döntésekkel, illetve családi krízisekkel kapcsolatban szintén szívesen válaszol. Vagy Gyulai Bencének is írhatnak, ő jogi egyetemet végzett és ügyvédi szakvizsgával rendelkezik, de várja a kérdéseket a kivándorlással, párkapcsolatokkal, hittel, kereszténységgel kapcsolatban is.

Oszd meg másokkal is!
Mustra