Ha van hobbija, a munkában is jobban teljesít

Mindenkinek kellene egy hobbi. Egy kreatív hobbi. Legalábbis, ha jobban akarunk teljesíteni a munkában. A Journal of Occupational and Organizational Psychology című lap aktuális számában megjelent tanulmány szerint ugyanis azok az emberek, akiknek van aktívan művelhető hobbijuk, jobban végzik a munkájukat is. (A sorozatnézés nem ér. Akkor sem, ha aktívan eszik közben.)

A San Franciscó-i Állami Egyetem kutatói két vizsgálatot is végeztek a témában. Az elsőben 341 amerikai alkalmazott számolt be hobbijáról, és értékelte különböző dimenziók mentén saját munkahelyi teljesítményét, míg a másik esetben 92 aktív, az amerikai légierőnél szolgáló kapitányt kérdeztek hobbijukról, a kapitányok munkatársait pedig arról, hogyan dolgozik a kollégájuk. Az eredmények pedig mindkét esetben azt mutatták, hogy a hobbi bizony pozitív hatással van a munkahelyi teljesítményre. 

shutterstock 144811762

A hobbi definíciójában egyébként engedékenyek voltak a kutatók, a „munkán kívüli kreatív tevékenységbe" bármi belefért, amit a vizsgálatban résztvevő annak ítélt. Kiderült, hogy az embereknek a hobbi a kontroll érzését és az ellazulást nyújtja, és ezzel segít abban, hogy ki tudjanak kapcsolni a munkahelyi pörgésből. A kikapcsolódásnak és az örömmel végzett tevékenységnek pedig a munkára is hatása van: a hobbival rendelkezők kreatívabbak, jobbak a probléma megoldásban és hajlamosabbak segíteni a kollégáiknak. Remélem, az asztalszomszédomnak van hobbija. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra