Kicsinálják a munkatársai? Ismerje meg a mobbingot!

Talán önnel is előfordult már, hogy a kollégái kinevették a munkahelyén, esetleg összesúgtak a háta mögött, pletykáltak, igaztalanul vádolták. Lehet, hogy a főnökei elárasztották értelmetlen feladatokkal, vagy épp ellenkezőleg, minden ok nélkül mellőzték. Ilyesmi egyszer-kétszer szinte mindenkivel megesik és egyszer-kétszer normális is ez. Ha azonban ezek a megpróbáltatások stabilan fennállnak, ha hetente legalább egyszer előfordulnak és akár fél éve is tartanak már, akkor komolyabb a baj. Akkor ugyanis ön a mobbing, azaz a munkahelyi pszichoterror áldozata. Heinz Leymann svéd pszichológus írta le először a jelenséget, amikor is felfedezte, hogy a munkahelyeken rendszeresen előfordul, hogy a vezetők vagy a kollégák egy csoportja kinéz magának valakit, és az illetőt szisztematikusan, hosszabb időn keresztül zaklatja, változatos eszközökkel pszichés vagy akár fizikai terrornak veti alá.

shutterstock 152737346

Mit élnek át a mobbing áldozatai?

A kínzás eszköztára szinte kifogyhatatlan. Bevethetik a kommunikációs fegyvereket, például, hogy nem szólnak az áldozathoz, kizárják a beszélgetésből, esetleg kritizálják, üvöltöznek vele vagy alaptalan bírálatokat és fenyegetéseket kap. A társas kapcsolatok terén is megnyilvánulhat a mobbing azzal, hogy kizárják a csoportból, elkülönítik vagy az iroda egy távoli sarkába ültetik. Elképzelhető, hogy vallását, világnézetét, politikai meggyőződését bírálják, pletykákat, valótlanságot terjesztenek róla, alaptalanul kritizálják – vagyis a bántalmazók minden eszközzel jó hírének lerombolására törekszenek.

Lehet, hogy ezek egyikét sem kell elszenvednie, ellenben elárasztják monoton, értelmetlen feladatokkal, és teljesíthetetlenül sok, netán megoldhatatlanul nehéz munkát kap, vagy épp ellenkezőleg, méltatlanul mellőzik a feladatok kiosztásakor. Legsúlyosabb esetben az áldozat fizikai biztonsága és testi épsége is veszélyben lehet: erőszakkal fenyegetik vagy valóban erőszakot alkalmaznak ellene, eszközeit, tulajdonát megrongálják.

shutterstock 104666783

Mi idézheti elő a munkahelyi pszichoterrort?

A kutatások szerint szinte bárki lehet a mobbing érintettje. Fiatalokat, középkorúakat, idősebbeket, férfiakat és nőket egyaránt találunk mind az áldozatok, mind az elkövetők között. Van néhány jellemző ok, ami előidézheti a jelenséget, de a közhiedelemmel ellentétben egyik sem az áldozat jelleméhez, viselkedéséhez, esetleges idegesítő, tulajdonságaihoz köthető.

1. Az alkalmatlan vezető: ha egy vezető nem megfelelően látja el a feladatát, ha rosszul osztja fel a munkát, nem megfelelően kezeli a konfliktusokat, részrehajló, akkor ő maga lehet elsődleges oka a mobbing kialakulásának. Sokszor a főnökök magunk indítják el a lavinát egy-egy alaptalan kritikával, rosszindulatú megjegyzéssel.

2. Túlzott versengés a kollégák között, túlterheltség, az ebből adódó stressz.

3. Leépítések, gyakori átszervezések, általános bizonytalanság.

4. Ha úgy tűnik, az áldozat a többieknél kevésbé tudja megvédeni magát, ha gyengébbnek tekintik.

5. Ha az áldozat bármilyen szempontból kisebbségi szerepbe kerül: például meleg, etnikai kisebbség tagja, de lehet, hogy csak kisgyermekes munkavállaló vagy akár épp a tehetségével, munkabírásával tűnik ki a többiek közül.

shutterstock 160244039

Mit tehet az, aki a mobbing áldozatává vált?

1. Először is ne hibáztassa magát! Lehet, hogy tett korábban egy szerencsétlen megjegyzést, megbántott valakit, de ahogy a fentiekben olvashatta, a jelenség okai sokkal inkább a vezetésben, a szervezet, a munkahelyi közösség működésében, annak belső feszültségeiben keresendők. Ön csak áldozata mindezeknek.

2. Ne játsszon kivárásra, ne próbálja kibekkelni a helyzetet! Sokan próbálnak tűrni ilyen szituációkban, inkább nem tesznek semmit, hátha megunják a zaklatók vagy találnak valaki mást. Ez sajnos nem így történik majd. A passzivitás, a védekezés látszólagos képtelensége csak tovább fűti a zaklatók lelkesedését. A mobbing hatásos beavatkozás nélkül egyre súlyosabb szakaszokon megy keresztül, egyre több kárt okozva az áldozatnak. A kezdeti szakaszban némi segítséggel a résztvevők még tisztázhatnák a konfliktushelyzetet, könnyen megbocsáthatnának egymásnak. Ha nem történik semmi, a személyeskedés, ellenségeskedés egyre mélyül, és egyre inkább maga az áldozat kerül bűnbak szerepbe.

3. Joga van az egészséges, biztonságos munkahelyhez, az emberi bánásmódhoz, ezt ne felejtse el! Ne hagyja magát ennek az ellenkezőjéről meggyőzni! Ha kell, gyűjtsön bizonyítékokat, keressen szövetségeseket, és cselekedjen! Ha a vállalatnál van HR-vezető, akkor az ő feladata és kötelessége, hogy beavatkozzon, forduljon hozzá segítségért!

4. Ne kössön elvtelen kompromisszumokat, a testi és lelki épsége mindennél fontosabb! Ha úgy ítéli, nincs kitől segítséget kérni, ha a vezetői is a zaklatók táborát erősítik, kérje az áthelyezését vagy hagyja ott a munkahelyét! Talán most úgy érzi, ki fogja bírni vagy meg akarja mutatni, hogy önt nem fogják legyőzni, de tudnia kell, hogy ez a helyzet súlyos egészségkárosító hatással jár. A mobbing következményeként álmatlanság, szív- és érrendszeri zavarok, és a legkülönfélébb pszichoszomatikus tünetek léphetnek fel.

5. Ha szükséges, forduljon pszichológushoz! Amennyiben hosszabb időn keresztül munkahelyi pszichoterrornak volt kitéve, a mentális egészsége is sérülhetett. Károsodhatott az önértékelése, lehet, hogy depressziótól, kiégéstől, vagy akár a poszttarumás stressz-tünetegyüttestől szenved. Ha úgy érzi, nem tudja gyorsan feldolgozni a zaklatás élményét és megpróbáltatásait, látogasson el egy pszichoterapeutához!

6. Kérjen jogi segítséget! Ha súlyos munkahelyi pszichoterrort élt meg, akkor az önnel szembeni bánásmód nemcsak etikátlan és tisztességtelen volt, de ezt a törvények is tiltják. Ebben az esetben érdemes jogi segítséget igénybe vennie, és akár az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz is fordulhat, hogy elégtételt követeljen az önt ért sérelmekért.

Írjon nekünk!

Új sorozatunkban igyekszünk segíteni önnek, hogy kicsit rendbe rázza az életét. Legyen szó párkapcsolati gondokról, általános céltalanságról, karrier tanács(talanság)okról, írhat nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, sorozatunkban, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve.

Steiner Kristóf a fenti témákon kívül örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire. A life coach csapat tagja továbbá Kuna Gábor pszichológus, tréner, család- és párterápiás tanácsadó, aki munkahellyel, munkahelyi konfliktusokkal és kudarcokkal, felnőttkori pályaválasztással és élethelyzeti döntésekkel, illetve családi krízisekkel kapcsolatban szintén szívesen válaszol. Vagy Gyulai Bencének is írhatnak, ő jogi egyetemet végzett és ügyvédi szakvizsgával rendelkezik, de várja a kérdéseket a kivándorlással, párkapcsolatokkal, hittel, kereszténységgel kapcsolatban is.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek