Így maradj egészséges harminc fölött!

Bár a harmincas éveik elején járó nők általában kirobbanó formában vannak, az évek múlásával a test egyre több törődést igényel. Tippek harmincasoknak, hogy az egészség továbbra is természetes legyen.

1. A szépségnek már ára van

Harmincéves kor felett a bőr anyagcseréje már nem tökéletes, a bőr nem jut elég tápanyaghoz és oxigénhez. Csökken a bőr rugalmasságáért felelős kollagén-, illetve a faggyútermelés is. Mindezek következménye a szárazabb, egyenetlenebb, fakóbb arcbőr, és megjelenhetnek az első felszíni és mimikai ráncok is. Az anyajegyek és pigment foltok is szaporodni kezdenek, bánj nagyon óvatosan a napozással és a szoláriummal, és kezdj el extra magas faktorú fényvédőt használni.

Egy harmincas nő már nem engedheti meg magának, hogy sminkben feküdjön le, mert a bőrén másnap azonnal látszik a legkisebb hanyagság is. Aki jó formában akar maradni, annak érdemes jobb arcápoló termékekbe beruházni (és lelkiismeretesen  használni is a termékeket) és rendszeresen, legalább évszakonként egyszer, de inkább havonta ellátogatni a kozmetikushoz.

Tipp: A nappali, az éjszakai és a szemránckrém is elengedhetetlenné válik, a vitaminnal dúsított krémek pedig pótolják az A-, az E- és a C-vitaminokat is. A legjobb, ha az arckrémed fényvédőt is tartalmaz. A kozmetikai kezelések közül érdemes kipróbálni a mikrodermabráziós eljárást, a  hyaluronsavas kezeléseket, a dermarollert, illetve bevetni az elektrokozmetikát is. A legolcsóbb és legpraktikusabb szépség tippeket már nagyanyáink is ismerték, igyál sok vizet, és aludj eleget. Ennyi a titok.

2. A dauert örökre felejtsd el, már ha egyáltalán eszedbe jutott

A bőrápolás mellett a hajápolásra is egyre nagyobb figyelmet kell fordítani, annál is inkább, mert a legtöbb nő ebben az életkorban, az első ősz hajszálak megjelenése után kezdi el rendszeresen festetni a haját. Több olyan modern hajfesték is kapható már, ami ammónia-mentes, de érdemes kipróbálni a henna alapú, természetes festékeket is, a haj ugyanis ebben az életkorban már nem regenerálódik olyan könnyen. Ha eszedbe jutott valaha is, a dauert örökre felejtsd el.

A körmök is több törődést igényelnek, ebben az életkorban ugyanis gyakran lép fel kalcium-hiányos állapot, és ez kihat a körmök állapotára is. A kéz bőrén nagyon hamar meglátszik a kor, hajlamosabb a kiszáradásra, így érdemes zsírosabb, tápláló kézkrémre váltani.

Tipp: Ha nem is bízod minden alkalommal a fodrászra a sörényedet, legalább háromhavonta vágass néhány centit a hajadból, és a sima pakolás mellé érdeklődj az egyre népszerűbb, hajszerkezet-újjáépítő kezelésekről is. Figyelj a szervezeted vastartalmára, mert ha vashiányos vagy, akkor a hajad elvékonyodhat, és könnyebben törik majd. A manikűröstől kérj időnként speciális kézápoló programot, a kiszáradt bőrre jó például a paraffinos kézfürdő.

3. A kampányszerű diéták ideje lejárt

Harminc felett a test elkezd egyre több zsírt raktározni, és a felszedett kilók is egyre nehezebben mennek le. Ha szeretnél tartósan jó formában maradni, akkor érdemes megfontolnod egy teljes körű életmódváltást. A táplálkozás nem csak a jó alak, hanem az egészség alfája és omegája is, így ebben az életkorban éppen ideje egy életre szóló táplálkozási program mellett elkötelezned magad. Ha gyerekvállalás előtt állsz, mindenképpen szabadulj meg a felesleges kilóktól, még a terhesség előtt.

Mondj búcsút a pár napos, drasztikus diétáknak, mert ezek igencsak megterhelőek a szervezet számára, és hiányállapotot idézhetnek elő. Olyan egészséges étrendet kövess, ami nem túl megterhelő számodra, mert különben esélyed nincs, hogy hosszú távon betartsd. Természetesen nem kell lemondanod egy-egy éttermi vacsoráról, vagy kis szelet sütiről sem, de a mértékletességnek alapfogalomnak kell lennie a szótáradban.

Tipp: Ha bajban vagy a helyes étrend összeállításával, érdemes dietetikus tanácsát kikérned, aki egy életre szóló táplálkozási programot állíthat neked össze. Bármilyen étrendet is követsz, a legfontosabb, hogy egyezzen az egyéni ízlés preferenciáiddal, különben nem fogod tudni betartani. Érdemes felfedezni a bio boltok kínálatát is, mert egy kis kísérletező kedvvel egy csomó fogásnak meg lehet találni az egészségesebb alternatíváját. Törekedj a sokoldalú táplálkozásra, és fogyassz minél több szezonális zöldséget és gyümölcsöt, lehetőleg nyersen.

4. Nem halogathatod tovább a rendszeres testmozgást

A rendszeres testmozgás eddig is fontos lett volna, de jobb később mint soha alapon, harminc után is érdemes  belevágni a projektbe. Ne áltasd magad, kizárt dolog, hogy az íróasztal mögött ülve meg tudod őrizni a jó formádat, előbb-utóbb muszáj lesz megbarátkoznod a ténnyel, hogy a sportot az életed szerves részévé kell tenned. Harminc éves kor fölött többet kell edzeni a látványos eredményhez, de megéri a fáradtságot.

Ebben az életkorban a mozgás már létfontosságú ahhoz, hogy megőrizd az egészségedet. Legalább heti három órát szánj a sportra, de a legjobb, ha minden nap, minimum fél órát mozogsz. A rendszeres mozgással edzed a szíved, erősíted a csontjaid, csökken a koleszterin szinted, a vérnyomásod, oxigénnel látod el a létfontosságú szerveidet, javítod a tüdőkapacitásod, felturbózod az emésztésed, és egy csomó boldogsághormonnal látod el a szervezeted.

Tipp: Az ízületeket terhelő aerobic vagy futás helyett válassz valamilyen kímélő sportágat, próbáld ki például a nordic walking-ot, a jógát, a body art-ot,  az úszást, vagy a pilates-t.

5. A stresszt nem lehet kikerülni, de kezelni kell

A harmincasok egyik legnagyobb problémája a stressz. Ebben az életkorban a munka és a családi élet összeegyeztetése rengeteg energiát emészt fel, és az állandó rohanás, és teljesítmény kényszer folyamatosan készenléti állapotban tartja a szervezetet, ami nagyon megterhelő, és rendkívül veszélyes is.  Többek között a stressz felelős számos szív-és érrendszeri betegség, rosszindulatú daganatok, emésztési problémák, sőt a depresszió kialakulásáért is.

A hosszú távú egészségmegőrzés egyik alappillére (a helyes táplálkozás és rendszeres mozgás mellett) a rendszeres stressz kezelés. Mindenkinek más jön be, van aki egy kiadós edzéssel, más relaxációval képes kisimítani az idegeit. Akármilyen megoldást választasz, a lényeg, hogy legyen valamilyen technikád, és rendszeresen alkalmazd.

Tipp: A jóga nem csak sport, hanem remekül levezeti a feszültséget is. Ha valamilyen passzívabb kikapcsolódásra vágysz, próbáld ki a meditáció egyik formáját, az agykontrollt, vagy az autogén tréninget. Ha ezektől is idegenkedsz, akkor a napi rendszeres, természetben tett séta is csodákat tesz.

6. Itt az ideje, hogy az egészség legyen az első

A szervezeted alapvetően lassabban regenerálódik már, mint régen, így sokkal tudatosabban kell magadra odafigyelned. Harminc felett már melegen ajánlott minden évben részt venni a kötelező szűrővizsgálatokon, tehát egy évben legalább egyszer látogass el a nőgyógyászhoz, menj el tüdőszűrésre, fogászati-ellenőrzésre, nézesd meg az anyajegyeidet, és érdemes egy laborvizsgálaton is részt venni.

Ennél a korosztálynál már jóval gyakoribbak az emésztési zavarok, és a mozgásszervi problémák is sokasodnak. A harmincas nőknél gyakrabban előfordulnak bizonyos nőgyógyászati betegségek is, és sajnos a mellrák esélye is megnő. Születésünktől körülbelül harminc éves korunkig erősödnek a csontjaink, ahogy a kalcium és más ásványok folyamatosan épülnek be és építik őket. 30 felett már elkezdünk több kalciumot veszíteni, mint amennyi beépül. Magas kalcium tartalmú ételek, speciális étrend kiegészítők fogyasztásával  gondoskodhatsz arról, hogy a csontok ritkulása minél lassabban menjen végbe.

Itt az ideje, hogy egy életre búcsút mondj a cigarettának, ami már az egész testeden nyomot hagy. Az alkoholfogyasztással is csak csínján, mert bizony harmincon túl már magasabb a test zsírszázaléka – ettől az alkohol tovább marad a véráramban, és lassabban bomlik le. Ezért is van, hogy ebben a korban már nehezebben bírod a görbe estéket, és a másnaposság is sokkal súlyosabb formában jelentkezik, mint régen. A reggeli kávédról nem feltétlenül kell lemondanod, de a koffeint is csak mértékkel fogyassz, mert a magas vérnyomás kockázata is egyre magasabb.

Tipp: A rendszeres szűrővizsgálatok mellett érdemes az egészségmegőrző kezelésekre is nagyobb hangsúlyt fektetni. Ha nincs különösebb panaszod, akkor is érdemes rendszeresen méregteleníteni, de segíthet a rendszeres masszázs is. Ha van valamilyen kialakult betegséged, a nyugati medicina mellett próbáld ki az akupunktúrás vagy homeopátiás kezelést is.

7. Hol a boldogság?

A harmincasok rengeted lelki problémával küzdenek, és ebben az életszakaszban a legtöbben hatalmas nyomás alatt vannak. A karrier mellett egyre inkább előtérbe kerül a család, ami szintén számos kihívást tartogat, és a nagy hajtásban sokan elfelejtenek magukkal foglalkozni. Ha a napjaidat szinte kizárólag a munka és a gyereknevelés teszi ki, valószínűleg előbb-utóbb nagyon rosszul kezded el magad érezni a bőrödben, súlyosabb esetben pedig az állandó nyomás depressziós állapotot is előidézhet.

Az életed nyilván nem tudod egyik napról a másikra megváltoztatni, és a problémák sem tűnnek el maguktól, mégis nagyon fontos, hogy legyen olyan dolog az éledben, amit nem kötelességből, hanem élvezetből csinálsz. Időnként muszáj megtörni a hétköznapok monotóniáját, és valami mást csinálni. Itt az ideje, hogy belefogj valami olyanba, amit mindig is szerettél volna kipróbálni, de sosem engedted meg magadnak.

Tipp: Ha nem találtad meg még azt a tevékenységet, ami kikapcsol, akkor menj utána. Keress valamilyen tanfolyamot, programot, vagy szervezz egy görbe estét, a lényeg, hogy ha csak pár órára is, de rendszeresen ki tudj szakadni a mókuskerékből.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek