Mintha valami rémálomban élnél - bipoláris zavar közelről

Rados Virág első regényében egy mániás depressziós nő kálváriájáról mesél. Az orvostudomány mai állása szerint ez a betegség gyógyíthatatlan, és a legtöbb, amit a beteg tehet, az az, hogy időben elmegy orvoshoz, és rendesen szedi a gyógyszereit. Hát ez az, ahol megakadtunk. Erősen szubjektív beszámoló következik.

Elnézve a mai magyar társadalom hozzáállását a pszichiátriai betegségekhez, nagy bátorság kell egy ilyen témájú könyvhöz. Rados Virág első, a Jaffa kiadó gondozásában megjelent regényében ugyan hozzányúl egy nagyon érzékeny témához, de egyrészt nem meri rendesen megfogni, másrészt nem vállalja fel teljesen.

Igenis van mit szégyellni

Az előszó szerint a sztori ugyan igaz történetet dolgoz fel, de mégsem sajátot, hanem egy másik újságírónő kálváriáját olvashatjuk Rados (aki eredetileg szintén újságíró) tollából. Persze lehet, hogy tévedek, de számomra nehéz ezt elhinni, és sajnos az író ezzel a kínos magyarázkodással azt sugallja: igenis van mit szégyellni, és bár írok róla, mégsem vállalom. Pedig az alkotói szabadság nem kérhető számon.

Péceli Rita már a történet elején a pszichiátriára kerül, de a diagnózis, a bipoláris érzelmi zavar (mániás depresszió) még sokáig várat magára. Mániásan felhangolt, és végtelenül depresszív időszakok váltják egymást, Rita pedig közben próbál valahogy lavírozni a való életben. Férfiak jönnek-mennek, bajuszos orvosok, túl gondoskodó Lajosok váltják egymást, miközben megy a se veled se nélküled játék Balázzsal, Rita nagy szerelmével.

Lassan, zavaros történeteken keresztül haladunk előre, az összefüggések nem egyértelműek, a mozaik nem áll össze, a betegség pedig egyre jobban átveszi a hatalmat Rita felett. Kardos Erika, a jóságos pszichiáternő veszi kezelésbe Ritát, és a történet tanulsága szerint a doktornő valóban receptre írja a kiegyensúlyozott életet.

A bipoláris zavar

A bipoláris zavar, köznyelven mániás depresszió, pszichiátriai kórkép. A bipoláris zavarban szenvedő beteg rendkívül szélsőséges hangulatingadozásokon megy keresztül, melyek akár hónapokig is eltarthatnak. A mániás szakaszban a fokozott önértékelés, a kritikátlan cselekedetek, a túlzott aktivitás, a nyugtalanság és a figyelmetlenség jellemző, a depressziós fázisban pedig a folyamatos levertség, a feleslegesség érzése, az ok nélküli bűntudat, a csökkent energiaszint, és az álmatlanság, vagy aluszékonyság a legfőbb tünetek. A bipoláris zavar a teljes népesség kb. 1%-át érinti, így egyes becslések szerint hazánkban mintegy százezren szenvednek ebben a betegségben.

És szedi a gyógyszereit: ez minden, amit tehet?

A bipoláris érzelmi zavar súlyos mentális betegség, ami az orvostudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan, és elsősorban örökletes úton terjed. Péceli Rita „sem a boltban vette”, hanem az apjától örökölte. A könyv tanulsága szerint a legtöbb, amit a beteg tehet, az az, hogy megtanulja észrevenni a bajt, és időben elmegy orvoshoz, és rendesen szedi a gyógyszereit. Ez minden, amit valaki önmagáért megtehet? (Nem vagyok gyógyszer ellenes, de csak és kizárólag ezektől megoldást várni véleményem szerint önámítás).

A regény mindennek ellenére izgalmas, olvasmányos, végig feszes tempójú, és a vége felé egyre komorabbá válik. Az írónő végig ott táncol a határon, de sajnos csak ritkán mer átlépni arra az oldalra, ahol a lényeg van. Ezt a határt pedig egy lélek poklával foglalkozó regényírónak muszáj lenne átlépni. Nem elég sejtetni, hogy minden mennyire fáj belül, nem elég leírni, hogy mi történik a külvilágban, az olvasónak azt kellene éreznie, hogy a húsába vág a fájdalom. De az üvegfal majdnem végig ott marad, így viszonylag biztonságosan, komolyabb megrázkódtatás nélkül végig olvasható a könyv.

Összesen kétszer éreztem azt, hogy az író le mert nyúlni kellően mélyre, az egyik, mikor Rita nullás géppel letolatja a haját, a másik pedig amikor a macskáival való viszonyáról van szó.

Azt mondják, nem gyógyítható

Elmarad a katarzis is. Rita megtanul együttélni a betegségével, de gyógyulni már nem akar, mert azt mondták neki, hogy nem lehet. (Vajon miért veszik el az orvosok a betegektől a legfontosabbat: a gyógyulásba vetett hitet?) A főszereplő példás gyógyszerszedő lesz, és minden hónapban elmegy az orvoshoz. Ha azonban véletlenül elfelejti bevenni a piruláit, akkor „már másnap rosszul lesz”.

Rita egyetlen éven belül háromszor kerül be a pszichiátriára, mégis mindvégig a külvilágban keresi a megoldást, próbál a normális életébe kapaszkodni, az orvosaira, szeretteire támaszkodik, és hiába várjuk, hogy figyelme valóban befelé forduljon, és megtalálja az igazi okokat legbelül, ez nem történik meg.

Éppen ezért nehéz ajánlanom ezt a könyvet. Aki szeret elmélyedni az emberi lélek misztikumában, akit foglalkoztatott már az őrület és a normalitás határa, akit közvetve vagy közvetlenül, de személyesen is érintett, annak egy bipoláris nő hányattatásainak sokszor steril dokumentációja kevés lesz. Akit viszont már a pszichiátria szó hallatára kiráz a hideg, úgysem fog egy ilyen könyvet kézbe venni.

Én sem értem magamat

A bipoláris kórképpel korábbi cikkeinkben is foglalkoztunk. A mániás-depresszióként is ismert zavar a pszichológiai és testi működések olyan központi szabályozási zavara, amely kóros hullámzásokhoz vezet a hangulati élet, a pszichés és testi energiák, a gondolkodási folyamatok valamint a közösségi alkalmazkodás terén.A mániás állapot messze rosszabb a hagyományos depressziónál. Nincs alvás, teljesen megváltozik az ítélőképesség - benne lenni olyan, mintha valami álomban mászkálna az ember. Rendes létezésemben én sem értem azt a magamat” –meséli cikkünkben egy bipoláris lány.

Kár, hogy a pirula a válasz

Kár érte. Kár a sok érdekes figuráért, akikkel Rita együtt fekszik a pszichiátrián, és akiknek az igazi történetére mégsem derül fény, mert megmaradnak együgyű karakter szereplőknek. Kár az apukáért, aki alig-alig kerül szóba, pedig egyértelműen ő a probléma egyik gyökere (a regény elején kiderül, hogy „elmebeteg”, de aztán ez a nagyon fontos szál egyszerűen elsiklik). Kár az anyukáért, aki rákban halt meg, de ezen kívül szinte semmit nem tudunk meg róla.

Kár Balázsért, Rita szerelméért, akit mindvégig nem ismerünk meg igazán. Kár Kardos doktornőért, aki biztosan csodálatos pszichiáter, mégsem mutatkozik meg az igazi, esendő emberi oldala. És kár Péceli Ritáért, akinek homlokára lett ragasztva a cetli „bipoláris zavar”, és innentől fogva egyéniségét veszti: nincs többé küldetése, nincsenek igazi lelki problémái, nincsenek valódi nagy érzelmei sem, "csak" örökölt elmebaja. A legnagyobb baj mégis az, hogy végül ő is elhiszi: a választ narancssárga és fehér pirulák rejtik.

A könyv megrendelhető: www.bookline.hu

Oszd meg másokkal is!
Mustra